Novellisták esetében gyakran felmerül, hogy a kis szövegformát gyakorló műfajnak tekintik-e, és céljuk a regény elérése, vagy alapvetően novellista gondolkodást mondanak magukénak. Az egy évvel ezelőtt megrendezett novellakonferencián a résztvevők megállapodtak abban, hogy egyes szerzők megjelenésével újra felütötte a fejét a tiszta novella, de még mindig kisebbségben van a mostanában oly tipikus novellafüzér szerkesztési elveit követő, egymásba fonódó rövid szövegekkel szemben. Darvasi Ferenc is a "tiszta" keretekhez tartja magát, célja nem a regény megvalósítása, hanem alapvetően novellisztikus szemlélete valósul meg szövegeiben.



Annak ellenére, hogy olvasóként a nagy kiterjedésű szövegmonstrumokat kedveli, a kisprózában találta meg magát. Persze, mint minden prózista, ő is eljátszott már a regény megalkotásának gondolatával: ha regényt írna, az biztosan a vonatokról vagy a fociról szólna. Miután ezt kimondta, azonnal hozzátette, hogy regényt egyébként csak akkor érdemes írni, ha az író a világról határozott, erős állításokat kíván mondani. Ez szerinte a novellánál nem szükségszerű.

A kérdés azonban összetettebb, Falvai Mátyás vitatkozott is a novellistával: minden szövegben állítássá válik maga a megképzett világ. Darvasi különösen vonzódik a perifériára szorult ember életének megidézéséhez, s a kisemberek bemutatása már önmagában is határozott állítássá válik. Ez a vonzódása a perifériához a mindennapi életében is jelen van, Budapest kietlen tájai is izgalmasabb vidékek számára, mint mondjuk a Ráday utca vagy a Múzeum körút. Falvai álszkeptikusan feltette azt a kérdést, hogy vajon megérdemli-e a figyelmet a kisember? "Persze. Mindenki megérdemli a figyelmet" – sőt, továbbmegy: kevés írónak vannak durva élményei a világról, és kevesen is írják meg, pedig mindig szükség lenne olyan szerzőkre, akik ezt a világot is bemutatják. Hiába kezelik pejoratívan a szociológiai témájú szövegeket, mégis fontosak, kitüntetett szerepük van az irodalomban, de csak akkor, ha tovább mutatnak ezen a társadalmiságon, és egyetemes problémák felé nyitnak.



A sorozat minden alkalmán felteszi a moderátor (aki maga is prózaíró) a sorkérdést : Mi az a komponens, ami nélkül nem jó a próza? A megválaszolhatatlanként felvezetett kérdésre két válasz is érkezett: a karakter és az atmoszféra.

A beszélgetés tartotta magát a kitűzött célokhoz, szórakoztató volt, könnyed, és elegendő intellektuális tápanyaggal szolgált. A sorozat következő vendége május 22.-én Grecsó Krisztián lesz.  

Fotók: Szabó Tibor Benjamin