Az ártalmatlannak ígérkező sétából Claude-nak köszönhetően kisebb felfordulás lesz, majd rövid szunyókálást követően egy cirkusz porondján találja magát a két barát, ahol természetesen rájuk hárul a feladat, hogy megmentsék az előadást (ami persze az ő korábbi kotnyeleskedésük miatt fullad kudarcba).

Azoknak a gyerekeknek, akik az előző két Claude-könyvet szerették, ez sem fog csalódást okozni. A történet kacifántossága, a cselekmény bonyodalmai, illetve az azokra épülő komikumok és megoldások hűek maradnak a sorozat két korábbi részében megszokotthoz; sőt, itt talán már túlságosan is ismerősek. A könyv varázsát elsősorban az 50-es éveket idéző illusztrációk adják, amelyek sok hasonlóságot mutatnak humorukban és jellegzetes képi megformáltságukban a retró rajzfilmek világával. Ez leginkább talán az emberábrázolásban (például a Tom és Jerry filmekhez hasonlóan itt sem láthatjuk egészben Claude gazdáit, a Suvikszcipő házaspárt, csupán a lábukat) és az olyan humoros, szintén rajzfilmszerű képi jelenetekben érhető tetten, mint amikor a kutyus egy ágyúból kilőve átszakítja a tetőt, Claude-alakú lyukat hagyva maga után.

 

Szintén az 50-es 60-as évek hangulatát idézi a könyvben látható ruhák szabása és mintája. Az író több interjúban is elmondta, hogy kiskora óta rajong a jelmezekért és a különleges ruhákért. Ez a franciásan öltözött Claude-on is látszik. Nem véletlen, hogy Alex T. Smith legszívesebben az 50-es évek Párizsában élne, mintha maga Claude is onnan érkezett volna. A többi szereplőt is meghatározza ruhája, személyiségüket sokkal inkább az illusztrációkon keresztül ismerjük meg, hiszen a minimalista szöveg nem ad lehetőséget a mellékszereplők árnyaltabb bemutatására.



Claude figurája igazán szeretnivaló. Gyerekként szemléli a környezetét, a felnőttek furcsa világát és viselkedésüket. A parkba érve is egyik legfontosabb dolga fagyit venni. Még ha nem is mindig adottak a körülmények, a világra rácsodálkozó gyermekként találja meg a legkisebb és a felnőttek számára leglényegtelenebb dolgokban az izgalmakat, és tesz fel ebből adódóan olyan kérdéseket, amilyenekkel minden nap találkozhatnak azok a szülők, akiknek van legalább egy öt-hat év körüli gyermekük. Például, hogy mire jók a lyukak a golfpályán (később az értelmetlenségükből adódóan be is temeti őket) vagy hogy miért vannak szétszórva a labdák… Ugyanezt a felfedező hajlamot erősíti az olvasóban a könyvben levő térkép, melynek segítségével folyamatosan nyomon követheti a szeleburdi kutyus és legjobb barátja, azaz  egy zokni kalandjait.



Nem megszokott ötlet, hogy egy sajtszagot árasztó zokni főszereplővé lépjen elő egy mesében, ráadásul Bolyhos Zokni uraság Claude-dal egyenrangú, nagyon is karakteres alak.

A mű célközönsége elsősorban a kezdő, olvasni tanuló kisiskolás korosztály, mivel a szöveg jól tördelt, egyszerű és könnyen érthető, a történet pedig egyszerre humoros és kalandos, bár igaz, nem kellőképpen összetett, gyakran átmenetek nélküli, de első önálló olvasmánynak mégis megfelel. Mindemellett persze szórakozást nyújthat korosztálytól függetlenül bárkinek, ám ebben a részben nem érvényesül annyira az a fajta fanyar angol humor, ami az első két részt gyerekek és felnőttek kedvencévé tette.

Alex T. Smith: Claude a cirkuszban
Fordította: Totth Benedek
Manó Könyvek 2012.
96.o., 1290 Ft