Juhász R. József

Az első performansz kezdetét nehéz is volt észrevenni: a félmeztelen Juhász R. József a földről felszedegetett kétszázas szögekkel lépett oda a közönség soraiban ülőkhöz, majd a 20 centis szöget nagyjából 20 másodpercig a jobb halántékukhoz tartva adott képet arról, hogy az előadás címét – Bizalom – hogyan érti: a teljes kiszolgáltatottságba való beletörődésként. (A hosszú másodpercekig tartó tortúrát senki nem utasította vissza: cserébe utána megkapták a szöget.) Ezután segítője bekötötte a performer szemét, szemeihez egy-egy szöget rögzített, markába a maradék köteg szög került: kezét kinyújtva, megmerevedett pózban – a bekötött szem és a felemelt kéz miatt talán Jusztícia figurája ugrik be elsőként – láthatóvá válik, illetve értelmet nyer a háta mögé vetített kép, amibe beleáll: két oldalról betűk úsznak be, lassan kirakva az If you see something, say something feliratot, aminek közepében, a két mondatot elválasztva, a performer teste áll: az oldalt látható Trust felirat pedig, amikor összeáll a mondat, szépen lassan lehanyatlik és eltűnik a művész árnyékában. A Betűk kockajátéka kiállításcím többféle ötletet is kínál: mindenesetre gyanús, hogy egy hónapon belül ez a második betűs-olvasós képzeteket mozgató performansz a Károlyi-palotában.

E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatójának köszöntője volt a leghagyományosabb: felelevenítette a párizsi Magyar Műhely történetének főbb állomásait, persze külön köszöntötte a jelen levő alapító szerkesztőket, Papp Tibort, Nagy Pált és Bujdosó Alpárt. Elmondta, hogy a PIM a kortárs irodalomhoz kapcsolódó szövegek, életművek, akár tárgyi emlékek gyűjtésén belül is milyen nagy jelentőséget tulajdonít az avantgárdnak, a PIM filiáléjaként működő Kassák Múzeum, az Artpoollal való (a kiállítás elkészítésében is megmutatkozó) együttműködés és a legújabb szerzemények említésével (a legup-to-date-ebb újdonság Perneczky Géza szövegeinek gondozásba vétele) igazolta az "avantgárd hagyomány" iránti elkötelezettséget.

L. Simon László megnyitója versesebbre sikerült az átlag megnyitóknál: a költő-politikus jelenleg a Magyar Műhely főmunkatársa, a kilencvenes években lezajlott szerkesztőváltások idején került a Műhely szellemi közegébe. A Magyar Műhely-kiáltvány igazán nem meglepő módon az hommage à Kassák alcímet viseli, ráadásul még Kassák-reminiszcenciákat is tartalmaz nyomokban. A kiáltványforma minden vitán felül anakronisztikus: L. Simon kiáltványa azonban inkább nevezhető egy kis közösség erős összetartozás- és kiválasztottság-tudatát megjelenítő ünnepi dicshimnusznak. "A mi műhelyünk a megértés jászola" – írja, vagy: "Megismertük az életet és bennünk van a törvény." – ami azért mintha visszavenne abból a korlátlan szabadságból és szabadságvágyból, vagy legalábbis árnyalná azt, ami az elmondottak és kiállítás alapján is a Műhely szellemének oly fontos jellemvonása. Mindenesetre a Műhely jövőjével kapcsolatban is eloszlatja kételyeinket a kiáltvány: "Nekünk vannak gyökereink a múltban, de nincsenek gyeplőink a jövőben." A valóban impozáns félévszázados teljesítmény: folytatódhat. A szöveg egyébként hamarosan olvasható lesz a folyóiratban.

E. Csorba Csilla és L. Simon László tagolt, a köznapi kommunikáció szabályait betartó megnyilatkozásai szendvicsként ékelődtek a két performansz közé: a második a Spiritus Noister nevű formáció (Szkárosi Endre, Ladik Katalin, Sőrés Zsolt) Magyar MenhelyDada című produkciója volt. A nagyjából félórás, extrém zajzenei effektekkel kísért (a gyerekek el is menekültek) hangzó költészeti előadás több részből állt. Itt legalább a nézők intim zónáját nem zavarták meg: bár a hosszan kitartott, elviselhetetlen sípolás az egyik költemény elüvöltése közben (Ladik Katalin egy telefonkagylóba beszélt, közben zajok és telefonbeszélgetések nyomták el a hangját) voltaképp tekinthető annak. Sőrés Zsolt zenéi, zajai (gépekből, kütyükből, brácsából előcsalogatva) szinte az összes szöveget végigkísérték, a jelentést a jelszerűség rovására a háttérbe szorítva. Szkárosi Endre ümmögései, dalolásai, krákogásai alatt pedig választhattunk, hogy melyik Rimbaud-parafrázissal értünk egyet: konzervnek kell lenni mindenestül vagy mindenesnek kell lenni konzervestül?

Sőrés Zsolt, Szkárosi Endre, Ladik Katalin

Most az egykori emigráns előőrs is konzerválódott egy kiállításnyit és egy (szerencsére tényleg nem túl formális) ünnepségnyit, plusz kísérőként egy kétnapos konferenciányit. Ha valamire, akkor erre elfelejtettek reflektálni; de ez legyen a kiállítás kritikusainak dolga. Avantgárdnak kell lenni konzervestül.

Fotó: Gál Csaba (PIM)