Amikor hatéves, természettudományos érdeklődésű lányommal beültünk a moziba, első dolgunk volt felmondani a leckét: a pingvinek a Déli-sarkon, az Antarktiszon élnek – az Északi-sarkon nincsenek.

Hihetetlenül bugyuta történet indult a vásznon. Norma Jean és Memphis (filmes posztmodernül Marilyn Monroe és Elvis Presley) dalolva egymásba szeret. A tojásrakás után a pingvinanya halért indul, az apák ősi, semmittevő, here társadalma költi a tojást, s várja az anyák visszatértét. E várakozás közben a későbbi főkolompost rejtő tojás elgurul, ami a legnagyobb bűn, ennek következtében az apa szinte egész életében bűnösnek érzi magát. Mert a koppanva guruló tojásból később egy csakis szteppelni tudó pingvin születik, akivel hiába próbálkoznak a szülei, sőt, az egész császárpingvin-társadalom: énekelni sehogy sem tud. Neve Topi lesz, aki nem tudja kifejezni az érzelmeit azon a nyelven, amit mindenki ért. Bár a musical istene megadta neki így is a sikert, hiszen a legjobb torkú pingvinlány (Gloria) csak belébonyolódik, Topi megismeri a mássággal járó alapvető élményt. Kiközösítik, s e magasröptű téma miatt a film máris a gimnáziumok, sőt, egyetemek óráin is kibeszélhetővé válik. (Nem kell izgulni, jön még hozzá néhány, akár egy egész szemeszterre elegendő.) Az idegenben bolyongva jó svádájú, latinosan laza pingvinekkel találkozva, és velük eljutva a kis pingvinek élveteg gurujához, Luklászhoz, rájön: mégis kell neki Gloria. Visszamegy „saját fajtájához”, ahol azonban – lényegében ekkor először – kiderül, hogy kevés a pingvinkaja. Itt kezdődik a második szál: a vallásos, vén, here vezetők szerint Topi tehet mindenről, csak őt kell elűzni, és újra minden szép lesz, meg jó. Hiába anyja, Norma Jean erőfeszítése, még apja is ellene fordul, s a pingvintársadalom belesüpped a vallás esztelen, cselekvést és gondolkodást gátló monoton művelésébe. (Bah! Itt van tehát egy újabb tanulság: a törzsi egységet egykor garantáló vallás, illetve vallási vezető a fejlődés gátló tényezőjévé válik.)

Topi útrakel a laza pingvinekkel és Luklásszal, majd néhány rettenetes kalandba keveredik. (Természettudományos érdeklődésű lányom, aki tudja, hogy az állatok nem lehetnek gonoszak, ekkor koppintott az orromra – ugyanis egy ilyen rettenetes kalandnál megkérdeztem, hogy nem félelmetesek-e a gyilkos bálnák. Rögtön jött a válasz: de aapúú! nem mondjuk a kardszárnyú delfinre, hogy gyilkos!)

Útjuk során aztán valóban kiderül, hogy természetesen minden rossznak az ember az oka: miatta kevés a hal, és miatta sok a szemét. Topi erőfeszítései eredményeképp egy hálóba kerül, majd egy állatkertben végzi, és depresszióba süllyed. Ám egy kislány kopogására (ami ugye állatkertben tilos), eszébe jut a tánc. És az emberek csodálatára járnak a tánctudásának. Majd elkísérik otthonába, ahol hirtelen mindenki rájön, hogy Topi a megmentő, hirtelen mindenki profi táncossá válik, még Memphis is, sőt, a vén, vallási heréknek ábrázolt pingvinek dettó. Ebből az egészből aztán a filmben megjelenített embereknek is egyértelműen lejön: táncoló pigvinek elől elég ciki lenne elhalászni a halat.

Arra a kérdésre tehát, hogy képes-e egy pimpi-pompi, globalizált gyerekfilm olyan lesújtó véleményt mondani az emberi faj természetéről mint Krasznahorkai László, mostantól igennel felelhetünk. Persze sokkal egyszerűbben teszi ezt, mint a sötét víziókat építő magyar író. A csilivili film tanulsága innen nézve a következő: bármilyen defektusnak látszó tulajdonságból lehet nagy dolgot létrehozni. Az emberiség jóindulatát azonban kizárólag úgy tudnák elnyerni az állatok, ha valami tőlük teljesen idegen dolgot hajtanának végre. Ha farkasok bárányokat szoptatnának, a zsiráfok veteményeznének, a pingvinek táncolnának, akkor az ember is sokkal normálisabb lenne. Persze, ez a vélemény már a teremtés, és mint ilyen, a teremtő kritikája is egyben.

Azóta, hogy megnéztük a filmet, kislányommal csak egyszer beszéltünk róla - ám ez nem biztos, hogy a minőség miatt volt. Ha lett volna idén tél, és gyakrabban kerültünk volna olyan helyzetbe, hogy vastag ruhánkban pigvinnek érezhettük volna magunkat egy hómezőn, szerintem sokkal jobban vidultunk volna.