A szombat kora délutáni sajtótájékoztatót Gulyás Balázs, a Parlux Entertainment igazgatója nyitja meg, aki elmondja, maguk is meglepődtek az április 19-én mozikba került Torrente 4 teljesítményén, ami amerikai szuperprodukciókat (többek között a geilségben felülmúlhatatlan Szerencsecsillagot) is maga mögé utasított. Segurát is váratlanul érte a jó magyarországi fogadtatás, és az a fajta rajongás, ami a Torrente-filmeket nálunk körülveszi. "Már csak azért is nagy szó az" – taglalja Segura –, "hogy a film át tudta lépni a spanyol nyelvű határokat" (Magyarországon kívül kizárólag Argentínában és persze Spanyolországban hasonlóan sikeres a széria), "mert Hollywood teljhatalmát nagyon kevés európai film tudja kikezdeni." Hiába, a csetlő-botló, de mindig teli szájjal káromkodó Torrentének még ez is megy, hazájában a negyedik rész a tavalyi év legnézettebb mozifilmje volt. Talán nem is meglepő, hogy az amerikaiak (konkrétan Oliver Stone, aki fel is bukkan a 3. részben egy rövid cameo erejéig) már megvették a remake jogokat, és ha lesz amerikai változat, akkor arra először Sascha Baron Cohent szeretnék felkérni.

A siker titka: a jó szinkron

Segurának persze semmi baja Hollywooddal, hiszen ő elsősorban színész, aki tömérdek amerikai filmben szerepelt már. Mikor Csuja Imrével, Torrente magyar hangjával való kapcsolatáról kérdezik, rögtön sztoriba is kezd: 4-5 éve épp egy hollywoodi filmet forgatott Pesten (valószínűleg a Pokolfajzat 2-t), amikor egy kirakatban megpillantotta és megvette magyar DVD-kiadásban az első 3 Torrente-filmet. Otthon persze megnézte "ezen a titokzatosan nyelven" a saját filmjeit, és örült, hogy tökéletesen beszél magyarul, meg hogy kellően férfias a hangja. A beszélgetés során Segura nem is mulasztja el megköszönni a szintén jelenlévő Csuja Imrének, hogy kölcsönadta a hangját Torrentének. Míg eleinte csak mosolyogva, szerényen értetlenkedik, mikor azt kérdezik tőle, hogy mi lehet a spanyol-, vagy a magyarországi siker titka, utóbbira azért van egy válasza: a magyar szinkron kulcsfontosságú, hiszen "enélkül nem lehet eljutni a magyar közönséghez." Bizonyára nem a magyar moziközönség kritikájának szánta ezt a spanyol színész, de jó volt annak is, és persze segített leszögezni: Csuja Imre nélkül bizonyára Magyarországon se lenne kultusza a tahó spanyol ex-rendőrnek.
 

Csuja szerint nem csak a vásznon passzol nagyon az alakítás és a hang, ő már a munkát is roppantul élvezte. Az első film első tekercse alatt ráhangolódott a melóra, amit azóta is nagyon élvez, konkrétan az improvizációt, a kísérletezést, amikor azt keresik, hogyan lehet a megfelelő magyar szavakkal visszaadni a film hangulatát. Csuja Imre Segura játékát is nagyon érzi, szinkronizáláskor csak fél szemmel nézi a képernyőt, hiszen már a hanglejtésből, a hangjátékból is tudja, mit és hogyan játszik Segura. A két színész nem fukarkodik a bókokkal, Segura poénkodva azt is elsüti, hogy a tervezett ötödik részben Csujának is ad egy mellékszerepet, és a spanyol verzióban majd ő fogja szinkronizálni a magyar színészt.
 

Torrente születik

Santiagót egy nagyon kedves, közvetlen, vicces figurának ismerhetjük meg, aki a sajtótájékoztatót is ugyanúgy poénra veszi, mint filmjeit – de természetesen nem tahó üzemmódban. Mikor arról kérdezik, hogy már a negyedik filmet se volt betervezve, most mégis itt van a mozikban, szerénykedve csak annyit mond, hogy ő már azon is meglepődött, hogy az elsőt leforgathatta. "Olyan filmet készítek, amit én is szívesen megnéznék, amin a barátaim nevetnének" – mondja Segura, és ezek szerint a magyarság ágas-bogas rokoni szálait a finneknél is távolabbra, egészen a spanyolokig kell szőni, hiszen a magyar néplélek kiválóan rezonál a Torrente-humorra. Segura le is van nyűgözve a magyar fogadtatástól, olyannyira, hogy Magyarországot a második kedvenc országának tartja spanyolhon után. A karakter születéstörténetét is állítólag most, a magyar újságírókkal osztja meg először: a Torrente figura ötlete egy éttermi incidens során pattant ki a fejéből, amikor egy Torrentéhez fogható pasas bejött egy kínai étterembe, majd különböző degradáló neveken kezdte szólítani, ugráltatni a kínai pincérnőt (van is egy hasonló jelenet még az első Torrente-filmben). Segura pedig, hiába szégyellte magát, nem tudta ezt megállni röhögés nélkül – innen pattant ki az ötlete, hogy szét is lehet röhögni magunkat az inkorrekt bunkóságokon.

Persze, ez csak az egyik oldal, a másikat a Bond-filmekből és egyéb bűnfilmek szeretetéből merítette. Segura is azt vallja, hogy egy film annyira jó, mint amennyire az antagonistája: a szuperhős-filmeket unja, mert azok túl tökéletesek, ő az antihősökhöz, a lecsúszott karakterekhez, az elesett, alja szereplőkhöz vonzódik, és játszani is ezeket szereti.

A sötét oldal

A "mennyire tud azonosulni karakterével?" kérdésre persze rögtön vágja a választ, hogy semennyire – ő is imádja Homer Simpsont, de ettől még nem kívánná szomszédjának. Segura szerint Torrente azt testesíti meg, ami visszataszító Spanyolországban, és úgy általában az emberekben. A tapló, szexista-rasszista rendőr a "sötét oldal", az emberek aljasabb fele, amit jó esetben elnyomnak magukban, de a vásznon mégis szívesen kiröhögik. Ha direkt rákérdeznek, nem tudja megválaszolni, mi a Torrente-filmek sikerének titka, de közben mégis végig erről beszél: az, hogy nevessünk a félelmeinken, az aljasságunkon, a hibáinkon. Mint elmondja, az ő életében is vannak torrente-i, számára szégyenteljes pillanatok, amiket elnyom, de azért megjegyzi őket, hogy később a filmekben felnagyítva, kiforgatva visszaadhassa azokat.

"A kultúra hiánya, ami ott van a kulturált emberekben is" – foglalja végül össze Segura a Torrente figura lényegét: az emberek a mindenkiben ott bujkáló félelmeken, tudatlanságon, rasszizmuson vagy sztereotípiákon nevetnek a mozikban. Persze, majd biztos lesznek olyanok, akik a politikai korrektség nevében úgy gondolják, a Torrente-filmek rossz hírét keltik a spanyoloknak: de ahogy az általa megformált véglény, úgy a kifogástalan modorú Segura sem hajlik meg a túlpol-korrektség előtt. Torrente nyilvánvalóan nem a spanyolok tükörképe, csupán rossz tulajdonságaik görbe tükre. Ideális esetben, teszi hozzá Segura, a film után azért jön a reflexió pillanata, amikor az embernek el kéne gondolkodnia azon, hogy min is nevetett. Hát igen, minden jó dolognak van egy sötét oldala. Csak győzzük legyőzni nevetéssel.