A föld bármely pontjára utazunk, sehol sem olyan már, mint amilyen régen volt. Az évszakok nem úgy követik egymást, ahogy kéne, a nyár nem úgy meleg, ahogy régen, a tél sem olyan már, mint volt. Japánban sem lehet immár olyan cseresznyefavirágzást látni, mint amilyeneket párszáz éve híres költők énekeltek meg. Idén is sokáig tartott a hideg Japánban, így a virágzás is késett a sokéves átlaghoz képest. Majd mikor végre rügyezni kezdtek a cseresznyefák, tájfun söpört végig Japánon, pedig az áprilisi tájfun olyan szokatlan, mint a júliusi hó. Az a kevés virág, ami megmaradt, a következő napok szeles és esős idjárásában hamar lehullott. Ha valaki mégis szeretné megtapasztalni a szakuravirágzást teljes pompájában, legjobban teszi, ha a virágzás vélt idején a szabadtéri virágnézés helyett klasszikus színházban nézi és éli át a szakura szépségét.

Az előadás első részében a Banditák végrendelete (Fumi jamadacsi) című rövid kjógent láthattuk. Ebben két bandita az elszalasztott rablás után úgy összevész, hogy elhatározzák, élet-halál harcot vívnak egymással. Mivel azonban a kihalt hegyi úton nem látja őket senki, elhatározzák, hogy levelet írnak tettükről, nehogy a hősies haláluk kárba vesszen. A levél visszaolvasásakor pedig úgy meghatódnak saját hősi halálukon, hogy megegyeznek, ráér később meghalni. A harcot elhalasztják pár évvel, és kéz a kézben dalolva térnek haza. A Banditák végrendelete, mint oly sok más kjógen görbe tükröt tart elénk, és kifigurázza hősiességnek hitt esendőségünket.
 

Görbe tükröt tart még más kjógenek elé is egy apró szerkezeti bravúrral. Az előadás úgy kezdődik, ahogy más kjógen befejeződni szokott. Sok esetben a kjógen egyik szereplője csínytevése az darab témája, melynek lelepleződésével ér véget az előadás. A darab másik szereplője mérgesen üldözi, kergeti ki az előzőt a színpadról. A Banditák végrendelete éppen így kezdődik, a két bandita üldöz egy utazót, akit ki akartak rabolni, és úgy lépnek színre, mint ahogy máskor lelépnek a színről. Majd a nagy barátságban végződő előadás más kjógenek kezdetére, alapszituációjára emlékeztet. Ezzel a szokványos történet úgy fordul ki, mint ahogy az évszakok és az időjárás teszi ezt manapság. Az Ókura-iskola két színésze segítségével élhettük át az emberi kapcsolatok széles skáláját, úgy hogy talán mindannyian magunkra is ismertünk eközben.

A kjógen után az Arasi-hegy (Arasijama) című slágerdarabot láthattuk, mely évről-évre kimaradhatatlan része a nószínházak tavaszi programjának. A császári fővárostól északra fekvő Arasijama (jelenleg Kiotó közigazgatási határain belül helyezkedik el) híres a cseresznyefákról, ami így a virágnézés egyik leghíresebb helyszíneként vált ismertté. Egy császári küldött érkezik, hogy leellenőrizze a virágok állapotát, mielőtt maga a császár is ellátogatna oda. Egy öreg párba botlik, akikről kiderül, hogy ők a cseresznyefák védelmező istenségei: Komori, a fák védője és Kacute, a széltől óvó istenség. Később a két istenség valós alakjukban jelenik meg, és ünnepi táncot lejtenek a cseresznyevirágzás tiszteletére. Az előadás zárásaként egy újabb istenség, a háromszemű Zao Gongen lép színre, erőteljes tánca kontrasztban áll a Komori és Kacute légies táncával.
 

Különös az előadás szerepkezelése az Arasi-hegyben. Általános gyakorlat, hogy a főszereplő, akár élő, halott vagy természetfeletti lény egy valós ember alakját magára öltve jelenik meg az előadás első részében, majd pedig valós formájában a darab befejezésében. Az Arasi-hegy esetében azonban másképp történik. Az előadás első részében megjelenő főszereplő öregember Komori a darab második részében a főszereplőt kísérő mellékszereplőként jelenik meg. A főszereplő második megjelenésekor már egy másik istenség, Zao Gongen szerepében lép színre. Bár akad rá példa, hogy a főszereplő a darab két részében más szerepben lép színre (pl. Benkei a hajón esetében az első rész főszereplője Josicune szerelme, a másodiké pedig Josicune halálos ellensége), az nem jellemző, hogy az előadás első részében ál-alakban megjelenő szereplő valós formája az előadás másik részére egy mellékszereplő szerepévé váljon. Ez a szokványos szerephasználattól való eltérés inkább a főszereplő-centrikus elméletet hangsúlyozza, mely szerint a darab során minden a főszereplőnek és az ebből fakadó esztétikumnak van alárendelve. Minden szabálynál fontosabb tehát a szépség, ennek érdekében bármilyen változtatás elfogadható. És ennek segítségével bár a természettől nem kaphattunk, mégis igazi szakuravirágzásban lehetett élményünk.
 

Banditák végrendelete (Fumi jamadacsi)
Ókura-iskola

Az egyik bandita: Macumoto Kaoru
A másik bandita: Maruisi Jaszusi


Arasi-hegy (Arasijama)
Kita-iskola

Az öregember (Komori) és Zao Gongen: Szaszaki Muneo
Az öregasszony (Kacute): Ómura Szadamu
Komori istenség: Szaszaki Tamon
Kacute istenség: Ósima Teruhisza
Császári küldött: Tonoda Kenkicsi
Karvezető: Nagasima Sigeru

Nemzeti Nószínház, Tokió
2012. április 14.