A skandináv – azaz északi, hiszen az egyik vendég, Leena Lehtolainen nem skandináv, hanem finn, ahogy pontosítja is a beszélgetés elején – krimiszerzők igazán jó humorú és kedélyes emberek. Nemcsak azért, mert kellő türelemmel és szellemes beszólásokkal válaszolnak arra a nyilván ezerszer feltett kérdésre, hogy mi a skandináv krimik sikerének a titka. A dán Agnete Friis és Lene Kaaberbøl nyilatkoznak először: ezek inkább regények, mint krimik, valós szereplőkről mintázzák a karaktereiket, akik valós társadalomban élnek, és a problémáik sem költöttek. Nesser – aki Svédországot képviseli – azt mondja, izgalmasabb lenne, ha nem értene egyet, de mit tegyen, egyet kell értenie, és Lehtolainen sem tud hozzászólni. Na de az északi országokban meglehetősen alacsony a bűnözési ráta, mondja a moderátor, szóval akkor hogyan is állunk ezekkel a valós mintákkal? Erről a témáról akkor is beszélni kell, ha viszonylag kevés gyilkossági hírről hallani náluk, mondja Friis, épp azért, mert nagyon biztonságos a társadalmuk, és ezért sokkal meglepőbb, ha valami elromlik (ezek szerint minket az kellene meglepjen, ha valami működik, gondolom, de nem akarok rosszmájú lenni). Bizony, Izlandon évente egy gyilkosságot követnek el, és ehhez képest 20 sikeres krimiszerzőt tudhat magának az ország.

Lene Kaaberbøl & Agnete Friis. Fotó: Bach Máté

Lehtolainen gyorsan felvázolja nekünk a finn bűnügyi helyzetet: inkább a családi tragédiák jellemzőek, de az sem, ugyanis a tipikus finn bűntény az, hogy néhány ember leissza magát a sárga földig, majd dobálózni kezdenek az üvegekkel, és végül előkerülhet egy kés is; majd, ha kijózanodtak, rémülten hívják a rendőrséget, hogy derítsék ki, melyikük volt az elkövető. Bűnöző, bűntény és büntetőjog kapcsolatáról mond érdekeset Friis: Amerikában például a büntetés a hangsúlyos, míg Dániában meg szeretnék érteni a bűnözőt, annak motivációit.

Krimi és politika kapcsolata sem maradhat ki a beszélgetésből: a meghívottak többnyire egyetértenek abban, hogy a skandináv krimikre jellemző egyfajta politikai elkötelezettség és társadalombírálat, amelyet Nesser szerint csakis bal oldalról lehetséges elképzelni. Lehtolainen ellenkezik: Finnországban jobb oldali krimiírók is vannak, de ők nem túl népszerűek. Friis és Kaaberbøl sem értenek egyet Nesserrel: nem jobb és bal, hanem a jó és a rossz tengelyén helyezik el a szövegeik társadalomkritikai aspektusát.

Leena Lehtolainen. Fotó Bach Máté

Szóba kerül a dán szerzőpáros Magyarországon játszódó, magyarra mostanra lefordított, Cigányátok című kötete, amely egy félig roma joghallgatóról szól. Mint megtudjuk, a szerzők jártak Magyarországon (Miskolcon és környékén), sokat kutakodtak, és mint Kaaberbøl mondja, Észak-Magyarországon találkoztak az ország legdepressziósabb embereivel. De reményeik azért voltak, fűzi hozzá.

Egyéb érdekességek is kiderülnek, például az, hogy az eredetileg irodalomkritikus Lehtolainen 12 éves kora óta publikál, és már az első regényének is voltak bűnügyi vonatkozásai, valamit, hogy mind Nesser, mind Friis és Kaaberbøl korábban tanárok voltak. "Értik? Tizenkét év tanítás után nem csoda, hogy krimiket írunk" – mondja Kaaberbøl, majd Friis hozzáfűzi: "És ezalatt végig arról álmodoztunk, hogyan öljük meg a diákjainkat."

Stieg Larsson – akinek a skandináv krimibumm kiindulópontját tulajdonítják – sem maradhat ki a moderátor kérdései közül, mire Nesser így válaszol: akárhány interjút adott életében, tízből hat kérdés biztosan Larssonra vonatkozott. Ő viszont Larsson előtt is szeretett bűnügyi regényt olvasni, illetve írni – szóval az ő szempontjából Larsson nem oszt, nem szoroz.