Először Timo Parvela Szerencsekerék című kötetéről folyik a beszélgetés, Both Gabi, a Meseutca gyerekirodalmi portál főszerkesztője tesz fel kérdéseket a szerzőnek és a fordítónak. Többek között az érdekli, hogyan lehetséges ilyen szentencia-szerű szövegeket írni, amelyekben nyoma sincs a didaxisnak. Parvela válasza mindenkit megmosolyogtat: először elmondja, hogy ő maga tanár, aztán kiderül, hogy a szülei is azok, sőt a felesége is az, de még a felesége szülei is – és így tovább, ha jobban belegondol, csak tanárok veszik körül mindenhol, emiatt aztán minden oka megvan arra, hogy legalább a könyveiből messze száműzze a tanító szándékot.

               

A munkamódszerét firtató kérdésre elmondja, hogy napi két oldalt szokott írni, amikor a gyerekei iskolában vannak. Mivel egy erdő közepén laknak, és mert Finnországban az év felében nagyon korán sötétedik, nem nehéz a munkára szánnia a szükséges időt, ilyenkor úgysem lehet mást csinálni, csak írni – mondja Parvela.

A fordítással kapcsolatos kérdésre válaszolva Bába Laura elmondja, nem volt nehéz dolga, talán a neveken gondolkodott a legtöbbet. Elmeséli, hogyan jött létre a a harály vagy a csirka elnevezés, utóbbinál az illusztráció egy csirke-szerű apró lényt ábrázolt, ez is közrejátszott.

Ezután ismét Parveláé a szó, aki arról beszél, hogy mennyire fontos a humor, hiszen ez az egyetlen eszköz, amivel minden korosztály meg lehet szólítani, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Both Gabi felidézi, amikor a szerző korábbi sorozatát, az Ella-történeteket olvasták a gyerekekkel, nagyon sokat nevettek, de érezhető volt egy baljós árnyalat is a szövegek humorában. Lehet, hogy a finnek is szeretnek sírva vígadni, mint a magyarok? – kérdezi a szerzőtől. Parvela úgy véli, igen, a finneknél mindig összekapcsolódik a nevetés és a könny.

Both Gabi, a tolmács, Timo Parvela és Bába Laura

Bár a szerző már gyerekkorában is sokat olvasott, az ő gyerekei közül csak a lánya olvas. A fiát úgy próbálta rávenni az olvasásra, hogy egy konyhai tojásfőző-órát felhúzott hatvan percre, és csak akkor mehetett később játszani, ha a csipogó jelzésig olvasással töltötte az időt. Később könyvet is írt a fiának, a kedvében akart járni, megkérdezte, mi legyen a témája, mire a fiú rávágta: a harc.

Végül megtudjuk, hogy az Ella-sorozatból film készül, és Parvela ennek forgatókönyvét írja mostanság.

A következő félórában Seita Parkkola, a Vihar című kötet szerzője válaszol Pompor Zoltán gyerekirodalom-kutató kérdéseire. A könyv címszereplőjéről a beszélgetés előtti felolvasásból megtudjuk, hogy 12 éves. Parkkola szerint ez egy különösen érdekes életszakasz, küszöb a gyerekkor és a kamaszkor között. Ő maga is 12 évesen hozta egyik legfontosabb döntését, ekkor határozta el, hogy író lesz. A főhős nevét (Aczél Vihar) firtató kérdésre elmondja, hogy Finnországban a fiúk gyakran kapják valamilyen vad, szilaj természeti jelenség után a nevüket.

               

A regényben szereplő, néhol fasisztoid módszereket alkalmazó iskolára vonatkozó kérdésre válaszolva Parkkola elmondja, hogy a szülők, pedagógusok mindenképpen hatalmat gyakorolnak a gyerekek felett, amikor döntenek a sorsukról egy-egy helyzetben. A kérdés az, hogy gyereknevelés címén élnek vagy visszaélnek ezzel a hatalommal. A regényben a főhős elvált szülei képtelenek megbirkózni a gyereknevelés kérdéseivel ezért a felelősséget áthárítják az iskolára, nem csak képletesen, hanem konkrétan, egy nyilatkozatot aláírva.

Parkkola is szól a humor fontosságáról, elárulja, hogy a fekete humor nagyon népszerű a finn fiatalok körében is. Astrid Lindgren és Tove Jansson követőjének tartja magát, akiknek a történetében a humor az események, helyzetek extremitásából, eltúlzásából fakad.

A beszélgetés a regény lány-főszereplőjének, Indiának a bemutatásával zárul. Kiderül, hogy az ő alakjából indult ki az egész történet, ugyanis Parkkola fia egy elhagyott kekszgyárat fedezett fel házuk környékén, amolyan kamaszfiú-paradicsomot, ahova később az írónő maga is elment, és ahol egy lánykéz-írta cetlit talált a következő szöveggel: Itt ne disznólkodj, ez az én szobám! India a mágikus motívumot, a hétközapi valóságban felbukkanó varázslatot képviseli, és megjelenik majd következő regényében is.

Fotó: Bach Máté