"Jó lesz vigyázni velem! Én egy besavanyodott, egyedülálló, nyilvánvalóan rendellenes érzelmi életet élő nő vagyok. Ki tudja, mire vetemedem a következő teliholdkor? Olvasnak Stephen Kinget, nem? A férjem sírjánál ülök egy fényesre koptatott, sötétzöld padon, és dühöngök" – kezdi szépelgő naplóját Desirée. "A büdös életbe! Nem bírom ezt a nőt, egyszerűen ki nem állhatom! Minek ül ez ott állandóan? Le szoktam rogyni egy kicsit a padra, ha befejeztem a munkát a síron, továbbgondolom abbamaradt gondolataimat, megpróbálok valami kapaszkodót találni, hogy átverekedjem magam a következő egy-két napon. Otthon a tanyán képtelen vagyok gondolkozni, azt sem tudom, hol áll a fejem. Ha nem figyelek arra, amit csinálok, menthetetlenül kisebbfajta katasztrófa következik be, és egy nappal tovább gürizhetek. A traktort rávezetem egy kőre, és a hátsó tengelynek annyi. Vagy a tehén széttapossa a borjút, mert elfelejtettem megigazítani a melltartóját… izé, a tőgyvédőjét" – kezdi beszámolóját az Erdőgazdák Szövetsége feliratú sapkát viselő Benny.



Két homlokegyenest eltérő nyelv és ízlés, egyikük operát szeret hallgatni, másikuk a Rendőrakadémiát nézi. Két dolog segíti mindenen át őket: a hasonló humorérzékük és a szex, tudtuk meg Katarina Mazettitől. Szó sincs azonban szingliregényről, hideg, száraz gyermekkora volt a nőnek, fél az érzelmektől; a férfi viszont nagyon nyílt érzelmekkel játszik, csak neki eddig nem adatott meg, hogy találkozzon az/egy Igazival. Általában fordítva jellemző ez a nemekre, ám nála koncepció volt a felcserélés. A férfi elbeszélő megírásában segített-e egy pasi, szokták kérdezni tőle, de nem. Megpróbálta beleélni magát egy férfi szerepébe, és úgy találta, a női és férfi gondolkodás közt nincs nagy különbség, a szituáció dönti el a viselkedést. Ő nagyon macsó férfi lenne. Apai és anyai nagypapája is tengerész volt, de szegény családból származtak, az egyik egy kőtörő, a másik paraszti családból. Olaszos csengésű neve nem véletlen, apai dédnagyapja Olaszországból érkezett Ausztrián keresztül Svédországba.

Röviden úgy szokta összefoglalni az életét: 4 gyerek, 3 állás, 2 férj és 1 tangóharmonika. (Lévai Balázs természetesen nem hagyja ki a magyar vonatkozású poént.) Tanárként kezdte pályafutását, irodalmat és angol nyelvet tanított, majd rádiós újságíróként dolgozott, végül író lett. Nem rég olyan könyvvel rukkolt ki, melyben élő adásban ölnek meg egy rádióriportert. Rádióban már játszották is, de elég sokat kellett kísérletezni, hogy megtalálják a megfelelő hangot ahhoz, amikor egy balta csapódik a szereplő fejébe. Eddig azzal dicsekedett, hogy ő az egyetlen svéd író, aki még nem írt krimit, de most lelepleződött, tréfálkozott Mazetti. Viszont inkább egyéb könyveit ajánlaná az érdeklődőknek.



A pasi a szomszéd sír mellől megírásának motivációjaként említette, hogy egy parasztgazda felesége volt, második férje sok tehenet tartott, és íróként idegesítette, mikor a kollégái mindig megkérdezték, hogy a parasztok mit csinálnak télen. Mintha a tehenek a költöző madarakkal együtt elhúznának délre. Szerette volna megosztani azt, hogyan élnek, illetve mikor az egyik szomszéduk meghalt (elütötte egy traktor), azon gondolkodott, milyen dolog lehet gyászolnia a feleségének, ha már rég nem szerette. A moderátor rárepült a gyász témára, tudakolván, nem kapott-e kritikákat amiatt, hogy művében nem özvegyhez illően viselkedik Desirée. Más-más hatást váltott ki országonként, Franciaországban például azt vetették a szemére, hogy a szexuális aktusok ábrázolása túlságosan nyers és nem elég költői. Lehet, hogy a magyaroknál a gyász kérdése lesz problematikus? – merengett Lévainak az illetlenséget firtató kérdésére. Svédországban úgy hallotta, a magyar nép szeret gyászolni. Tessék csak elolvasni a himnuszunkat, nevettette meg ismét a közönséget a beszélgetés vezetője.



Hogy nőtt bele a regénybe a maga örömére magándetektívet játszó megfigyelő? Nem sok kritikusnak tűnik fel az ő figurája, hálálkodott az észrevételért a szerző, pedig egész regényt kéne szentelni neki. Figyelmeztető szerepet tölt be Desirée életében, hogy ha nem meri vállalni az életet, akkor ő is csak megfigyelővé válhat saját életében. Ilze veszi rá a temetőben ücsörgő kolléganőjét, hogy vállalja a kockázatot. 



Mikor elkezdte írni a könyvet, még nem tudta, hogy fogja befejezni, belejött a hazudozásba, és csak arra kellett vigyázni, hogy "a pályán tudjon maradni." El sem tudta képzelni, hogy ennyire sikeres lehet ez a regény, (hiszen) gyermekkönyveket írt korábban. Tanárként rájött arra, hogy az olvasót rögtön nyakon kell ragadni, és nagyon egyszerű nyelvet használva lehet/kell elmondani a bonyolult gondolatokat. Persze, néha nem sziporkázó humorára vagy magvas mondandójára kíváncsiak. Egy papírgyártó cég felkérte, hogy még 25%-ot tegyen hozzá a könyvhöz, s akkor kiosztják vásárlóiknak azzal a üzenettel: ha az ő cégük könnyű papírját veszik, akkor éppen ennyit spórolnak meg. Természetesen nem vállalta az ilyen kicentizett bővítést, de tizenkét különböző változatban megírta a befejezést, melyet valóban ki is osztott ügyfeleinek a cég. A második rész ezekre a történetekre épül, Családi sírbolt címmel jelenik meg szintén a Park Kiadónál, oda lehet majd tenni az A pasi a szomszéd sír mellől és mondjuk Darvasi könyve, a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? mellé.

A szerző fotóival