Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója üdvözölte a közönséget és a Párhuzamos történetek dokumentumokból, interjúkból, esszékből, fotókból álló függelék-könyvének megjelenését, valamint azt, hogy Nádas Péter eddigi összes regényének új kiadása kapható mától kezdődően.

Forgách András megnyitja a beszélgetést: egy könyv, a Párhuzamos olvasókönyv bemutatója ez. A kötet ötletét a német megjelenéshez készült hasonló kiadvány adta. Intimitásokat árul el az író a munkamódszeréről, piszkozatokat, jegyzeteket bocsát közre. Fecnik, firkálások kerülnek itt napvilágra, noha a szerző egyébként kínosan rejtegeti – például otthonában – munkája nyomait. Fotók, képek, melyeket az íróasztalán tartott a regényírás idején. Tanulmányok, beszélgetések. Levelek.

Német nyelvterületen szokás azon könyvek mellett, melyeket fontosnak tartanak, a kiadással egy időben un. kísérőkönyvet megjelentetni. Ez a szerző által felhasznált források könyve. A Párhuzamos olvasókönyv kritikai leírásokat is tartalmaz, az anyagokat nem én választottam – Nádas Péter mesélni kezd. A személyes anyagból széles körű válogatást adtunk, így lett ez a kötetet, a magyar változat a németnél valamivel bővebb. A bibliográfia nyers változatát magam készítettem meglehetősen slamposan, szeszélyesen, szakszerűtlenül, ámbár pontosan, majd egy bibliográfus mindezt helyretette. Radics Viktória írása a Holmiban jelent meg, érzékeny, különleges szöveg a close reading módszerével – egyetértettem a kiválasztásával.

Először szlovákul jelent meg a Párhuzamos történetek, kivételes fordításnak mondják, akik ismerik a nyelvet. Forgách közbevetése, amikor beírta a Google-ba Nádas nevét, a német kritikák Niagarája dőlt rá, megdöbbentő volt. Úgy üdvözöltek, mondja, mintha megírtad volna az évszázad regényét, teljesen sajátjuknak érezték. Van-e különbség a német-francia-amerikai recepciók között, tanultál-e belőlük, olvasod-e a kritikákat? Nem gőgből nem olvastam, így Nádas, egyszerűen nem jutott rá időm az írás, a felolvasások, interjúk miatt. Fontos lapok recenzióit vagy a véletlen kezembe kerülőket olvastam el. A fogadtatás között a különböző szellemi közeg miatt nagy volt a különbség. Az ember először a fordításnál konfrontálódik saját könyvével, a másik nyelv számára lefordíthatatlan részekkel, azonban a szükséges utalásokkal együtt a magyar szöveg lenne terhes túlmagyarázással, közhelyekkel. A lábjegyzetet vagy átugrod vagy nem olvasod. Elolvasod és nem érted, vagy nem olvasod el, majd kitalálod. A Háború és békében sem olvastam el, meséli a gyerekkori tapasztalást, de jól ki tudtam utólag sakkozni a következményekből, érdekesebb is volt, mint egy esetlegesen rossz fordítást olvasni. Mint egy szappanügynök, olyan az ember, ráadásul utazni sem szeretek, megérted a világsztárokat, hogy drogosok lesznek. Nehezen viselhető helyzet, nem panaszkodom, csak mondom. Egyrészt tehát olyan vagyok, mint egy szappanügynök, másrészt a saját könyvemnek a csatolmányaként tűnök fel: meg lehet nézni engem, és hatóránként etetni kell, nincsen rám kiírva, hogy etetni tilos. Kiszolgáltatom magam, a dzsemet kanál helyett villával piszkálom, ennyire ember vagyok. Eközben különböző kulturális felületekkel találkozom. Mentalitásbeli távolság van a városok között, én pedig, mint Honthy Hanna működöm: unatkoznak, valamit csinálnom kell, jól érzik magukat, ezt fenn kell tartanom. Hamburg a legproblémátlanabb, Frankfurtban nagyon kell igyekezni, az utolsó tíz percig döntetlen a dolog. Berlin, az a legpokolibb, nincs jelen, azért van jelen, hogy ő maga reprezentáljon, egymásnak reprezentálnak a berliniek, nem nagyon kíváncsiak rám. Ott nem lehet újat mutatni, mindent végigélt, mindent ismer. Jó város, de felolvasni nem jó benne.

Tanultál-e valamit a könyvedről, kérdezi Forgách? Valójában nem. Legfeljebb azt, hogy a befogadás milyen szubjektív, mennyiféle verziója van egy könyvnek. Nagyszerű volt, hogy nem hagytak unatkozni, érdekes emberekkel találkoztam, mely találkozások nagyon erősek voltak, gyakran személyes meglepetésekkel: felkészültségükkel, tudásukkal, ötleteikkel, olvasási módszerükkel. A német és a francia egészen más világ: a franciák nem matematikai osztályba jártak, hanem filozófiaiba, filozófiai szemszögből foglalják össze, nem konkrétumokból, figurákból, cselekményből építik fel a kérdéseiket. A németek eltávolítják maguktól a német vonalat.

Közbevetés: Kik voltak rám hatással? Az oroszok, gyerekkoromtól kezdve, a német későbbi, intellektuális hatás. Musilnak sokat, más dolgokat köszönhetek, a Párhuzamos történetek ötletét például. A tulajdonságok nélküli ember befejezetlen könyv, a terve három-négyszer akkora, amit egy emberi életben be lehet fejezni. Tizenkét éves koromtól van koszosra olvasva nálam a Gogol.

Az amerikai fogadtatásról. A kritikák többsége elutasító olyan kérdésekben, melyek az amerikai irodalmat érintik: a sztoriépítés amerikai metódusával megyek szembe, az utalásrendszert nem értik. Kiderül, se földrajzilag, se történetileg nem tudják az egészet betájolni. A differenciálttól egy kevéssé differenciáltig halad ott a világ.

Kedves történet egy német interjúról. Nádas meséli az újságíróról: ekkora hóhányót én még nem láttam, édes volt, még ajándékokat is adott, elhalmozott mindennel, kaptam többek között egy nagy antológiát, még ki se bontottam, Bachot cédén, azt a repülőn legalább hallgathattam. Jó újságírónak tartották, de elkezdett hasalni, ezt észrevettem, rápirítottam, és bevallotta, hogy nem olvasta a könyvet. Ekkor már benne voltunk az interjúban, megértő voltam, nem álltam fel, az egyik legjobb interjú lett. Úgy látszik, nem kell olvasni a könyvemet egy beszélgetés sikeréhez.

A 100 híres regényben Lampedusát ismertetted álnéven – így vezeti be Forgách, hogy nem tudják összefoglalni a Párhuzamos történeteket a kritikusok. Hogyan lehet összefoglalni, hogy a cselekmény és a filozófia is megmaradjon? Előtte még egy háttértörténet: Fidelio operaélményedről olvastál fel évekkel ezelőtt a Katona József Színházban. El akartam kérni a szöveget, mondja Forgách, de nem publikáltad még. A történet mögé mentél, lebontottad a Fidelio mítoszt. Nádas szerint a lánynak nincs olyan szöglete, amit át ne vertek volna. A darab arról szól, a szabadság milyen fontos ahelyett, hogy nagyokat köpnének, ez a szabadság nem szabadság. A szabadság eszméjének deficitje idején mentem mögé: ne kívánjak mástól többet, amit magamtól kívánok. Nem könnyű összefoglalni, átlátni a könyvet 100 híres regény módra, de egy percben elmondható: Jancsi szereti Piroskát, Piroska egy ideig szereti Jancsit aztán nem szereti. Tulajdonképpen minden erről szól. Kaotikusak vagyunk valamennyien, nagyon igyekszünk, de lényegében a testünk, mint olyan, anarchista. Mindent csak leírni szeretek.

A Kertész Imrével való találkozásról egy reptéren. Nagy volt a zaj, amikor odaléptem hozzá, hogy mondd, Imre, aki nem volt koncentrációs táborban az írhat egyáltalán róla? Felragyogott az arca, és azt ordította, igen. Ez problematikus dolog volt számomra az igentől függetlenül is, de nem lehetett kihagyni, valaminek a megkerülése lett volna, minden írói leleményemet be kellett vetnem.

Végül Nádas Péter felolvas a Párhuzamos olvasókönyvből. A leveleket választotta, magánleveleket. Például a Bán Zsófiával való email-váltást.

Fotó: Bach Máté