PRAE.HU: Az egyetemen közgazdászként végzett, majd az ENSZ-nél és az Európai Uniónál dolgozott, ahol elsősorban konfliktuskezeléssel foglalkozott, most pedig csak az írásnak él. Adja magát a kérdés: hatottak, hatnak-e a különböző helyeken, szerepekben szerzett élmények, tapasztalatok egymásra.

Janne Teller: Egészen kicsi korom óta szerettem volna írni, s valahogy a világ egésze utáni érdeklődés is elég korán kialakult bennem. Természetesen – talán éppen ezért – sok, kultúrájában különböző országban dolgoztam, így a kultúrák sokszínűsége, a krízishelyzetek, azok kezelése voltak rám a legnagyobb hatással, s kétségtelen, hogy mindaz, amit átéltem, nagy mértékben befolyásolta, befolyásolja a gondolkodásomat. 1995-ben felhagytam minden korábbi munkámmal, s azóta csak az írással foglalkozom, ám számomra ebben semmi különös nincs, mindig így terveztem.

PRAE.HU: Mégis, honnan jött ez az ötlet?

J.T.: Történetekkel, elsősorban a leírtakkal, sok olyan üzenetet tudunk közvetíteni, amelyek lényegét, tanúságát egyébként nem lenne könnyű átadni. S mindebből rengeteget lehet tanulni! Talán furcsán hangzik, de mindig olyasvalamiről írok, amit én magam sem értek. Így tulajdonképpen együtt gondolkodom, tanulok az olvasókkal.
A legnehezebb feladatnak egyébként a karakterek kitalálását tartom, úgy hiszem ugyanis, hogy ezek csak abban az esetben lesznek hitelesek, ha egy-egy történet minden lehetséges szituációjában tudom, mit tenne, s mit tesz az adott figura. Minden szereplőm helyébe képzelem hát magam, megpróbálok az "ő fejükkel gondolkodni", azonosulni velük, átélni és áterezni az ő helyzetüket, ami kegyetlenségek esetén a léleknek is elmondhatatlanul nehéz…

PRAE.HU: Semmi című könyve igen sokszínű reakciókat váltott ki…Noha ma már talán azokban az országokban is kötelező olvasmány, ahol korábban betiltották, a heves reakciókat vélhetően nem lehetett könnyű átélni. Hogyan próbálta meg kezelni, megérteni azt, mi, s miért történik a könyvvel?

J.T.: Örülök annak, hogy többféleképpen olvassák, hiszen ez nem egy olyan könyv, ahol elő van írva, hogy az olvasónak mit kell gondolnia. Hihetetlenül meglepetek az elutasító reakciók, különösen azok a tanárok, pszichológusok, akik azt mondták, ezt a könyvet a fiataloknak nem szabad elolvasniuk, mert félő, hogy az olvasás után öngyilkosok lesznek. Ma már sokan olvassák a könyvet és hát azok a kritikák, recenziók, amelyek "új klasszikusnak" tartják, természetesen boldoggá tesznek. Ugyanakkor azt gondolom nem ez a lényeges, hanem az, az olvasók hogyan értelmezik a könyv által felvetett kérdéseket. Érdekes például, hogy rengeteg levelet kapok fiataloktól, akik megköszönik a kötetet, leginkább mégis azok a levelek vésődtek be az emlékezetembe, amelyekben azt írták, valamiért megváltoztatta az életüket, az életről való gondolkodásukat. Azt hiszem, ez az, ami igazán lényeges.

PRAE.HU: Mit gondol, hitelesen ábrázolta könyvében a mai fiatalokat?

J.T.: A Semmit leginkább egy meseként tudom értelmezni, aminek természetesen nem kell minden egyes mondatát elhinni, komolyan venni. Abban az atmoszférában, ahol a könyv szereplői élnek, nem tudnak nem hitelesek lenni. A valóságban azt hiszem, mindannyiunkban lakozik a kötetből legalább egy kis Pierre Anthon, aki néha a fülünkbe duruzsolja, hogy az életnek semmi értelme, s azt hiszem, Pierre Anthon gondolatai a mai fiatalokat különösen foglalkoztatja. Az én generációm már nem alkalmas arra, hogy a nem jól működő dolgokon változtatni tudjon, azoknak a fiataloknak azonban, akik már most észlelik, hogy valami nagyon nem jó így a világban, még van lehetőségük.

PRAE.HU: Tapasztalatai alapján mit gondol, a kötet melyik szereplőjével tudnak leginkább azonosulni a gyerekek, fiatalok? Beszélgetett már diákokkal erről, vagy arról, szerintük ki hozza a legnagyobb áldozatot a könyvben?

J.T.: Igen, gyakran találkozom diákokkal, s fel szoktam tenni nekik ezeket a kérdéseket, válaszaik viszont rendkívül változatosak. Azt tapasztalom, természetesen sokan az ujjat, a halott kistestvér tetemét, illetve az ártatlanságot tartják a legnagyobb áldozatnak, de azért kivétel is akad bőven: a kutyásoknak a kutya feje, a kedvenc hörcsögüket dédelgetőknek a hörcsög a legfontosabb.

PRAE.HU: Csak hogy két kötetét kicsit összekapcsoljuk, képzeljük el, hogy Pierre Anthon hazájában háború tör ki. Mit gondol, mit csinálna, ülne tovább a szilvafán?

J.T.: Ez nagyon nehéz kérdés. Ha jobban belegondolok Pierre Anthon egyetlenegyszer, amikor Agnes azzal hívja, mindenki megőrült, segítenie kell, hajlandó lemászni a szilvafáról. Így azt gondolom, segítene a sebesülteken, majd ha vége a háborúnak újra visszamászna a szilvafára, s elmondaná, ennek aztán végképp semmi értelme nem volt.

PRAE.HU: A Semmit sokan A legyek Urához hasonlítják, pedig annak mintha sokkal inkább antitézise lenne. Mit gondol erről?

J.T.: Természetesen örülök, hogy ilyen nagy elődöt találtak nekem, de én is antitézisének tartom, hiszen Golding "gyerekei" a civilizáción "kívül" élnek, ahol elvárásoknak nem kell megfelelniük, nincsenek normák és így tovább. A Semmiben azonban az élet értelmét egy olyan világban próbálják megtalálni, amiben nyolcadik osztályosként keresik a helyüket, döntéseket kell meghozniuk olyan fontos kérdésekben, mint a továbbtanulás, mégis érzékelik, hogy nem jó az ahogy, amiben élnek, félnek Pierre Anthon igazától. Ezért elhatározzák ugyan a Halom létrehozását, vagyis a fontos dolgok összegyűjtését, az élet értelmének megtalálását, a Halom föléjük kerekedik, fontosabbá válik számukra saját identitásuknál.

PRAE.HU: Új, útlevélszerű könyvében, a Ha háború lenne nálunkban is fontos az identitás kérdése. Mi volt az elsődleges célja ezzel a kis könyvvel? Ön szerint mi a legfontosabb üzenete?

J.T.: Igen, bár nagyon fontosnak tartom annak érzékeltetését, hogy egy háború, a kontrollvesztettség, kontrollvesztés mindenki identitását befolyásolja.

Mivel Dániában azt hiszem, egészen egyedi az atmoszféra, az emberek tényleg toleránsak, sokszor elképzelni sem tudják, mindezek ellenére is milyen nehéz lehet emigránsként élni. S mivel én is ilyen családból származom, nagyon közeliek úgy az emigránsok, mint a menekültek problémái, nem így azonban a legtöbb dánnak, akik többségében biztonságban, jólétben élnek. Azt hiszem, nagyon nehéz átérezniük, mit is jelent menekültnek lenni, ezért megpróbáltam ezt felvázolni, így segíteni őket a menekültek helyzetének, érzéseinek megértésében.

Az interjú német nyelven készült.
Fordította, készítette: Hevesi Judit
Fotó: Bach Máté