A történet nyolcadik osztályos szereplői a tanteremben ülnek, amikor  egyikük, Pierre Anthon kijelenti, hogy "Semminek semmi értelme", és "Minden egy nagy színjáték". Aztán kimegy a teremből, s az ajtó sokat sejtetően, hívogatóan vigyorog utána. Mintha előre tudná, hogy Pierre Anthon és osztálytársai milyen borzalmakat fognak tenni és átélni.

Pierre Anthon ezután egy szilvafa tetejéről "dobálja" bosszantóan kiábrándító mondatait szilvák kíséretében volt osztálytársai fejéhez, akik - a kötet elején még kérdéses, hogy dacból-e, vagy félelmükben a semmitől - úgy döntenek, bebizonyítják Pierre Anthonnak, hogy az életnek igenis van értelme. Bármi áron. A könyv ezután tulajdonképpen e kifejezés pontos jelentéstartalmának meghatározása köré szerveződik.

A gyerekek egy rózsa történetéből kiindulva arra a következtetésre jutnak, hogy mindannyiuknak vannak mindennél fontosabb dolgai, s ezek igenis jelentenek valamit. És ez a valami az életük értelme.
 

Így Dennis szerepjátékos könyveivel megalapozódik a Fontos Dolgok Halma, amire azután Dennis Sebastian horgászbotját kéri, Sebastian Richard fekete focilabdáját és így továbbb. Laura a Semmi elbeszélőjének, Agnesnek zöld szandálját tartja megfelelő áldozatnak, aki - akárcsak a többiek -, egészen addig, amíg rá nem kerül a sor, szenvtelenül szemléli a feláldozókat, és a feláldozott Dolgokat. Agnes tiltakozik, társai azonban nem engednek, így elhatározza, hogy a leginkább erősködő Gerdának meg kell fizetnie mindazért, amit vele tett. Itt kezdődik csak az igazi gonoszság. Agnes három napig azzal a Gerdával barátkozik, akit sosem kedvelt, csak hogy kipuhatolhassa annak gyengéit. Végül Gerda hörcsögét, Kisoszit találja a legnagyobb áldozatnak, s igazán büszke felfedezésére: "Mintha Kisoszi megváltoztatta volna a Fontos Dolgok Halmát. Hozzáadott valami pluszt". Hogy mi is ez a plusz, azt többfelől megközelíthetjük: egyrészt, Kisoszi az első élő áldozat, másrészt pedig Agnes barátkozása Gerdával talán az első igazán gonosz lépés.

Sok-sok fontos dolog között is azonban, mintha lennének fontosabbak, így egy imaszőnyeg, egy dán zászló, s egy formalinban tárolt kígyó. Ezek az apaárulás tárgyai, de mint tudjuk, minél nagyobb az áldozat, annál több az értelem. Még az sem számít, hogy Husszaint, akinek imaszőnyege a Fontos Dolgok Halmára került, apja kétszer is megveri a regényben (egyszer még kórházba is kerül).
 

A Fontos Dolgok Halmának igazi díszei azonban csak ezután következnek: levágott ujj, levágott kutyafej, feláldozott szüzesség, a halott testvér kiásott teteme. Már csak Pierre Anthon elismerő szavai hiányoznak. A tüzet szító fiú, akinek igazától olyannyira rettegnek a többiek, azonban csak akkor megy a fűrésztelepre, amikor Agnes azzal hívja: "Sofie megőrült. Mindenki megőrült." Vagyis egyetlen egyszer, amikor segítségre van szükség, Pierre Anthon hajlandó lemászni a szilvafáról, bár ekkor már tudja, hogy volt osztálytársai hatalmas összeget kaptak egy múzeumtól legfontosabb dolgaikért.
 

A telepre érve az okoskodó fiú ismét elmagyarázza volt osztálytársainak, miért nincs semmi értelme annak, amit tettek, s felteszi a kötet legsúlyosabb kérdéseit: Hussainnak például, "Mi volt a hited ára?", Gerdának, hogy "Mennyit kaptál Kiosziért, he, Gerda?" Jan-Johannak, "te meg miért nem hagytad rögtön az egész kezedet levágni, ha a mutatóujjadat már úgyis eladtad annak, aki a legtöbbet ajánlotta érte.". A legdrámaibb pont azonban talán mégis az, amikor a szüzességét feláldozó Sofietól azt kérdezi: "És belőled, Sofie, mi maradt, ha eladtad magadat?", majd a lány szüzességének elvesztését jelző véres zsebkendőt lerongyozza. Rettenetes, hiszen a lány olyan súlyos, számára feldolgozhatatlannak tűnő traumát élt át, amelynek következtében a Fontos Dolgok Halmát, saját áldozatát, s fontosságának Pierre Anthon általi elismerését valóban élete érelmének kezdi tekinteni. Áldozata értelmet kell, hogy hordozzon, a fontosak legfontosabbika kell, hogy legyen, ahhoz, hogy a vele történtek átvészelhetőek legyenek. Mindez azonban nem így történik. Pierre Anthon nem ismer kegyelmet, nincs együttérzés, sajnálat, nem ismer sem Istent, sem Valamit. Csak a Semmit. Látszólagos győzelme után azonban elköveti élete legnagyobb hibáját: hátat fordít a többieknek, akik nemes egyszerűséggel agyonverik. Sofie elmegyógyintézetbe kerül, a Fontos Dolgok Halma Pierre Anthon testével együtt felég, s kvázi isteni büntetésként porrá, hamuvá lesznek.

A történet leginkább hiányolható motívuma a megbánás, s éppen ez a hiány teszi igazán megdöbbentővé, egyedivé a könyvet. Agnes érzéketlenségének köszönhetően az elbeszélés is végig érzelemmentes, hideg marad. Megbánásra tulajdonképpen idő sincs, hiszen a levágott ujj esete után minden kiderül, s bár a gyerekeket szüleik szobafogságra ítélik, a helyi újságoktól kezdve a világsajtóig mindenki beszámol a Fontos Dolgok Halmáról, valamint a hol érzéketlen, javítóintézetbe való nyolcadikosokról, hol pedig az élet értelmét fellelő művészekről. A megbánás mellett természetesen arra sincs idő, hogy az áldozatok meghozása közben a gyerekek elgondolkodjanak azon, hogy a Halomért, az élet értelmének megtalálásáért a számukra fontos dolgokkal együtt önmagukat, addigi "életüket" is feláldozták. Hiszen a történet végén kiderül, sosem tudnak újra egymás szemébe nézni, a leégett Halom gyufásdobozban tárolt hamujától nem tudnak megszabadulni, a megsemmisüléssel mintha a trauma feldolgozása is lehetetlenné válna.

Már a történet közepe felé felmerül bennünk a kérdés, vajon hol vannak a gyerekek szülei, miért nem állítják meg az ördögi kört. Egyáltalán miért nem veszik észre a gyerekeik éjszakai kiszökését, az eltűnt fontos dolgaikat? Miért csak Husszain apjának tűnik fel az eltűnt imaszőnyeg, s egyáltalán miért kell kérdés nélkül, testi fenyítést alkalmaznia? Hiszen ha nem csak üt, hanem kérdez is, már Husszainnál kiderülhetett volna, miben sántikálnak. Miért csak az ujj levágásánál büntetik meg őket? Talán ezek azok a kérdések, amelyek miatt Teller regénye nem csupán az általa megcélzott korosztályt, hanem az idősebb generációt is gondolkodásra ösztönzi. S talán többeknek eszébe juttatja A legyek Ura című regényt is, amivel alaptörténet szintjén valóban vonható párhuzam (pl.: gyerekek rémisztő tettei), mégis, a Semmi mintha éppen antitézise lenne Golding regényének; hiszen ott a gyerekeknek, a világtól elzárva, lehetőségük lenne "egy jobb élet" megteremtésére, a Semmiben azonban azt világot tartják rossznak, amelyben élnek, s éppen ez ellen próbálnak tenni Valamit.

Janne Teller regénye nemcsak elgondolkodtat, s állásfoglalásra késztet minket, hanem arra ösztökél, hogy átgondoljuk, mi az, amit feláldozhatónak tartunk, s mi az, amit nem. Mit jelent egyáltalán áldozat, s feláldozás? Van-e értelme áldozatot hozni, valamit, netán valakit feláldozni? Még ha van is kétségtelen azonban, hogy mindennek ára van.

Hamarosan közzétesszük a szerzővel készített ionterjút (a szerk).