A Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karának Nagytermében színpadra lép Shih-yu Liu gitárművész. A Távol-keletről érkezett - húsz óra repülés után - szívmelengető akcentussal magyarul üdvözli a közönséget a nyitókoncerten, majd belekezd műsorába: főleg Bach, Mozart és dél-amerikai szerzők műveit játsza.

A koncert második felében Florian Palier osztrák gitáros lép színpadra, aki úgy hat taiwani kollégája után, mintha egy másik bolygóra érkeztünk volna. A keleti szenvedélyesség és a nyugati kimért profizmus néz farkasszemet egy képzeletbeli, időtlen pódiumon.



A Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál egyik fő pillérét ezek az esti koncertek adják, amelyek különlegessége, hogy két meghívott előadó játszik egymás után. Bár előzőleg szkeptikus voltam az elgondolást illetően, utólag belátom, hogy az ötlet beválik. Azzal, hogy egy este két elsőrangú előadót ismerhet meg a hallgató, ösztönözve van arra, hogy értékelje, összevesse a művészi teljesítményeket, és különböző zenei világok értékeit fedezze fel. A fellépők párosításában - akár tudatosan történt, akár nem - felismerhető a koncepció.



A második estén két magyar művész, Podhorszky Gábor és Csáki András osztották meg a színpadot, mindketten több versenyen képviselték már nagy sikerrel az országot, és különös élményeket kínáltak az eltérő zenei világok felfedezéséhez.

A harmadik napon a 18 éves spanyol leánytestvérpár, Mabel és Celia Sánchez Millán zongora-gitár duója és Florian Larousse francia gitáros szólója hangzott el. A vérbő, latinos temperamentum és a francia előkelőség ütközése talán az egész fesztivál legizgalmasabb pillanatait jelentette.



A záró gálaestén a 17 éves Bozsóki Gergely és a kiforrott művészi világú Pusztai Antal búcsúztatta a rendezvényt. Aki ezen a koncerten jelen volt a tomboló közönség soraiban, az bizonyára legszívesebben már most előre megváltaná a jegyét a jövő évi fesztiválra is. Ez tökéletesen érhető. Bozsóki Gergely fiatal kora ellenére lenyűgöző művészi értékeket képvisel, nagy ívű előadói pályát jósolhatunk neki, Pusztai Antalról pedig a friss élmény hatására csak három szót lehet mondani: fergeteges, bámulatos, parádés.

Az esti előadások előtt, a délután 5 órakor kezdődő koncerteken különleges tehetségű fiatal muzsikusok mutatkoztak be. Így hallhattuk az Újvidéki Konzervatórium Hallgatóit, a Székelyudvarhelyi Gitárverseny győzteseit és a tavalyi Szegedi Nemzetközi Gitárverseny magyar helyezettjeinek előadását, valamint magyar gitáros zeneszerzők saját darabjaiból összeállított műsorát. Mind érdemes arra, hogy ne csatlakozzunk a magas kultúra végét hirdető kórusokhoz, s a jövőbe vessük új utak után kutató tekintetünket...



Fontos, hogy melyik ujjal, milyen tónussal és milyen hangerővel szólaltatunk meg egy bizonyos hangot? Van jelentősége, hogy a zene rubato vagy parlando szólal meg? Üveghangokkal hangoljuk be a gitárt, avagy üres húrokkal? A délelőtti mesterkurzusokon, ahol az előző esti fellépők és más, neves tanárok oktatják az ifjúságot, ilyen és ehhez hasonló kérdések röpködnek a levegőben, ám a szakmai felszín alatt, amit csak a hangszert ismerők értenek meg, sokkal mélyebb és tartalmasabb réteg húzódik: a nevelés.

A mesterkurzusokon játszó zeneiskolásokat, szakiskolásokat és egyetemistákat hallgatva arra kellett gondolnom, úgy kellett éreznem: lehet, hogy nem lesz belőlük előadóművész, de az biztos, hogy jobb emberré válnak attól, hogy azt a bizonyos ütemet hangosabban pengetik, mint az előzőt; hogy a dallamot feszesebb tempóban gyakorolják, mint ahogy eddig játszották; és hogy gömbölyűbbre reszelik a körmüket, hogy puhább legyen a hangjuk.



Azt senki nem tudja megmondani, hogy valóban jobb lesz ezektől a darab vagy sem, de az emberi jellemet biztosan formálják, javítják ezek a titkok. Sosem hittem abban, hogy ezt bármilyen tudományos módszerrel bizonyítani lehetne, ilyenkor viszont látom, hogy így van. Egy-egy ilyen szakmai hétvége - a pályatársak és tanárok hatása - akár fél évre is lendületet, inspirációt adhat a résztvevő gitárosnak a gyakorláshoz. Vajon az átlagember szán-e félévente egy órát arra, hogy formálja a jellemét?

A kultúra fennmaradásáért lehet harcosan küzdeni, kiáltványokat fogalmazni és tömegeket mozgósítani. Akik így tesznek, azok valószínűleg nem értik a kultúra alaptermészetét, és semmivel sem viszik előbbre az ügyet.

A művészetet nem érinti, hogy törődnek vele vagy sem. A legtöbb, amit tehetünk, hogy figyelünk a világ jelenségeire, az emberi értékekre és engedjük megnyilatkozni - ahogyan Pavlovits Dávid és csapata teszi ezt Szegeden, évről-évre.

Fotó: Péntek Ági

A Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál honlapja:
www.gitarfesztival.hu/