Seggbekúrás rögtön az elején, kicsit durva. Czapáry Veronika felolvasással kezdi, azt mondja, most akkor túljut a nehezén, a közepébe vág egy húzósabb résszel, mert bevállalós könyv ez. Azután majd jön a lájtosabb, a Nyitott Műhely, a hely szelleme, a közönség kedvéért. "A Karcsi azt mondta, átjön ma hozzám", elneveti magát, tudom, hogy nem szabad nevetni, de úgy olvas föl, hogy hol nevet, hol meg szomorú.

Czapáry Veronika

Benedek Anna a kétféle szövegben, a jelen kornak tűnő naplórészletekben és a hosszabb, gyerekkornak tűnő prózaversekben keresi a bevállalósságot. Czapáry úgy gondolja, egy kislány szemszögét sikerült megtalálnia, álom-tudatban, visszaemlékezésekben, a közös tudattalanban való kotorászásban a kislány és a felnőtt Viktória hangját egyeztette össze, és alkotott vallomásos szöveget. Szókimondó őszinteséggel ír a szexualitásról, a központi trauma megjelenítésében pedig következetesnek tartja magát. Hogy tabukat döntögetne, azt válaszolja, a főhősnő fiktív naplójával akarta megjeleníteni a mindennapi élményeket, azt, ahogy rohangálunk az utcán, és közben történnek a dolgok. Egyszerűen így hiteles írni szerintem, nem volt célom a tabudöntögetés. Az lenne a normális a szerző szerint, ha ezek már mind meg lennének írva, de a nők saját szexualitásukról még csak most kezdenek beszélni.

Benedek Anna az egymást magyarázó szövegekre kérdez, Czapáry az alaptraumával felel, hogy az valójában halálfeldolgozás. A JAK-táborban beszélgetett Menyhért Annával, aki szerint kevesen vállalkoznak arra, hogy halálról írjanak. Spiegelmann Laurával szemben, akinek főhőse csak kefél jobbra-balra, leissza magát, és kefél, úgy véli, hogy ő szeretetkeresésről ír, nem csupán szexuális élménykeről. A prózaversek szolgáltak alapul, hogy a durva részeket árnyalni tudja, ettől érzi erősnek a szövegét.

Viktória szeretetet, apát, anyát keres, a keresés indítja el, a naplószerűség a másik irányba hat, elkezdődik, és véget is ér egy kiragadott időpillanatban. Benedek Anna a szerzőnek a könyv újraolvasását követő érzéseire kíváncsi. Czapáry korábban a szöveget viccesnek találta, és úgy látta, hogy pont ez az érdekessége. Most a másik oldalt is észreveszi, hogy a főhőse sehol nem kezdődik, körbe halad, ledöbbent, mennyire szomorú könyvet írtam. A naplóforma a terápiajellegre játszik-e rá, és hogy van-e ilyen feloldása a traumának, azt válaszolja, nem hisz abban, hogy az írás terápia lenne, az emberek azért írnak könyveket, mert a világlátásukból akarnak adni másoknak.

Benedek Anna

Hazai Attila Budapesti skizo, Feri: Cukor Kékség, Kármán József Fanni hagyományai mind azt az irodalomtörténeti vonalat képviselték, amelyhez Czapáry kapcsolódni akart, de hatott rá a Bridget Jonesszal Helen Fielding is, Tallér Edina Húsevője pedig, hogy E/1-ben ő is elkészítheti a saját kötetét. A tematikát tekintve egyre több nő kezd el írni, miként Csobánka Zsuzsa is, a női szexualitásról, mely ezáltal kerül a köztudatba, szemben az eddigi véleményekkel, miszerint csak férfiak írhatnak ilyesmiről, ráadásul az legalább macsós. A már említett körkörösségben a történet mondja el, ami elmondhatatlan.

A tükör, a keresésmotívum itt is megvan, ahogyan az Alíz-mesékben. Czapáry foglalkozott pszichoanalitikus szakirodalommal – társunkban, kapcsolatainkban szüleinket mintázzuk le –, Alíz kint és bent problematikájáról adott elő. Ez a könyv is tükre az Alíz-történeteknek, melyek segítettek a gyerekhang megtalálásában, erről is írt egy regényt, mely egyelőre még kiadatlan.

Benedek Anna Viktória, a főszereplő határképző szerepéről beszél – aki nem bízik meg senkiben, nem hisz senkinek, aki állandó megerősítésre vár – valamint előjön azzal a felvetéssel, hogy azt fogják mondani az Anya kacag című könyvre: ez itt kemény pornó, mindenki dug, basz, kúr és a többi. Veronika, te itt csak a kemény faszról írsz. Mi ez? Pornó? Erotikus regény? Czapáry szerint felnőttkorban már képesek vagyunk különválasztani a szerzőt és a főszereplőt, nyelvi referencia ez. Olyasmire akart ráerősíteni, amiről az emberek a mindennapokban beszélnek. A magyar kultúra hiányossága, hogy eddig erről a nők nem írtak, ha a férfiak írták meg, az nem nagy szám. Viktória az embereket tárgyaknak tekinti, mint ahogy belső szervtárgyak jelennek majd meg egy gyerek életében kívülről, belülről a Megszámolt babák munkacímű következő regényében is.

A prózaverses részben végig érezhető, hogy valami rossz, baljóslatú közeleg. Sejteni lehet, az anya meghalt, keresésmotívum jelenik meg itt is. Ki a hangsúlyos, az anya, az apa vagy a kislány? A szerző homályban hagyta a szülők történetét a gyerek szemszögéből való kitekintés miatt, aki reménykedik, hogy minden jó lesz, de minden elromlik. A Freud nevéhez köthető ciklikusságot akarta megjeleníteni – a 0-5 éves korunk közötti időszak egész életünkre rányomja a bélyegét. Úgy véli, sikerült ezt bemutatnia: ahogyan a felnőtt Viktória visszanéz, azáltal elevenítődik föl a múlt. A trauma addig ismétli magát, amíg nem oldódik meg a probléma, itt nem oldódik meg. Benedek Anna kortárs költőket említ – a Deres Kornélia, Áfra János generációt –, akik hasonlóképpen egy gyerek szemszögéből mutatnak meg valamit. És, hogy miért fontos ez a téma, Czapáry válasza az elmúlt évtizedek totális elnyomására épül. Ők úgy nőttek fel kamaszként már a rendszerváltás után, hogy a gyerekkori emlékképeket hozták magukkal. Szerinte arra kell a kultúrát rávenni, hogy feldolgozza az elmúlt 40 évet.

Pár oldal a könyvből, utána még egy gondolat a szerzőtől: Garaczi, Nádas, Závada írásai kapcsán sokat firtatták, hogy ezek saját emlékeik vagy sem. Az Anya kacag nem rólam szól, nem az én emlékeim, aki ezt gondolja, nem tud irodalmat olvasni. Csordás Gábor szerint felolvasással érdemes egy estnek zárulnia, utána dübörög igazán a taps.

Benedek Anna (b) és Czapáry Veronika (j) - ezt a fotót Klein László készítette

Hogy dübörögjön, most ide kerül egy részlet, a legvégére: "Elmondtam neki mindent, hogy hányszor megkívántam, meg hogy már kétszer otthagytam a Karcsit miatta, és megbeszéltük, hogy egyikünk se fogja otthagyni a párkapcsolatát és élete nagy szerelmét a másik miatt, mert mi tudjuk, hogy nem működünk együtt, nem tudnánk együtt élni, két művész, és idegbetegek is vagyunk ráadásul. Plusz azt is mondta az Arnold, hogy a szerelemben az ember mindent megtesz a másikért, és ő ezt nem akarja tőlem, mert eszeveszett dolog a szerelem, a fájdalom és a gyönyör váltogatja egymást. Azt mondta, hogy szerinte a szerelem az, hogyha ő azt várja a szerelmétől, hogy szivart rakjon a seggébe, és őt akarja füstölni, azt is elfogadja tőle, sőt szeretnie kell."

Fotó: Bach Máté