PRAE.HU: Miért döntöttetek úgy, hogy Werner Hamachert szeretnétek vendégelőadóként fogadni az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport  szervezésében  tartott mesterkurzuson?

Hamacher olyan szerző, aki a magyarországi tudományos életben már a '90-es évektől jelen van szövegeivel. Akik dekonstrukcióval, filozófiával és irodalomtudománnyal foglalkoztak, illetve alakították annak magyarországi recepcióját, rendszeresen találkoztak az ő írásaival. Ebből a diskurzusból ma ő az egyik legösszetettebb, legeredetibb gondolkodó. E szempontokon túl a személyes érdeklődésem és ismeretségem is elvezetett hozzá: a frankfurti Goethe Egyetem Hamacher vezette intézetében kutattam két hónapot. Mindemellett olyan témákkal foglalkozott az előadásokon, amelyeket még nem publikált, így az újdonság erejével is szolgálhatott.

PRAE.HU: Hogyan jutottál el a jogfilozófiához, illetve Hamacherhez irodalmárként a saját munkád során? Hogyan találkoztál először az ő szövegeivel?

Sokat foglalkoztam Paul de Mannal, és a vonatkozó szakirodalomban rendszeresen találkoztam a nevével, munkáival. Ennek során egyre fontosabbnak tűnt a '90-es évek környékén az ún. dekonstrukció diskurzusa által megtett fordulat tekintetében. Ekkor kezdtek el foglalkozni nem is annyira a jog, inkább az igazságosság kérdésével az interpretációval, a performatív nyelvhasználattal kapcsolatban. E kérdéseknek komoly etikai vonatkozása van, így intenzíven szembesültek a jogfilozófia bizonyos területeivel, főleg Derrida Walter Benjaminról szóló interpretációjának az íráshagyománya nyomán. E sokat elemzett, Az erőszak kritikájáról című Benjamin-írásnak a beláthatatlan szakirodalmon belül az egyik legkomolyabb, legeredetibb olvasatát is ő nyújtotta. Tehát ha általában jogfilozófia és irodalomelmélet, jogfilozófia és filozófia viszonyáról gondolkodunk, azon belül kikerülhetelen szerző. Mivel saját munkámban is egyre fontosabbnak láttam ezeket a kérdéseket, próbálom nyomon követni az ő munkásságát.

PRAE.HU: Miben látod a jelentőségét Hamacher szövegeinek, gondolatainak az irodalomtudomány számára? Hogyan tudjuk alkalmazni a mi kérdésfelvetéseinkben?

Nagyon jó példát mutatott egy figyelmes és mégis invenciózus szövegolvasásra, erre gondoltam, amikor eredeti gondolkónak neveztem. Emellett elképesztően olvasott, tájékozott azokon a területeken, amelyekről beszél. Például a magyar eszmetörténet és irodalom területéről is számos meglepetéssel szolgált: Dérytől Semmelweisen át Tóth Imréig, Babits, Ábrahám Miklós, Szondi is előkerült. Az igazságosság kérdése mellett a nyelv státuszáról mondottak is sok gondolkodni valót adtak, ahogy az előadásokon elhangzott de Man- és Derrida-kommentárjai is megfontolandók. Szerintem, aki ebben a diskurzusban mozog, sokat tanulhatott tőle.

PRAE.HU: Hamacher szövegeiben és előadásaiban is az igazságosság központi probléma. Fontos hangsúlyt kap a jog kritikájában, amennyiben akármennyire is elvárnánk a jogtól az igazságszolgáltatást, alapvetően nem igazságos. Ezzel szemben a nyelv Hamachernél az igazságosság lehetőségeként, ígéreteként jelenik meg. Tudnál mondani erről pár szót, hogy hogyan tölthet be ilyen szerepet a nyelv?

A jog nagyon is nyelvi dolog egyfelől, eminensen performatív, és nagyon sok tekintetben függetleníthetetlen a nyelvtől, mégis épp ezért, mivel nagyon erősen beszédaktusokon alapul, meg is feledkezik erről időnként. Nem számol e performatív aktusok sikertelenségével, potenciális kudarcával, hogy vannak a nyelvnek olyan régiói, amelyek ezeket valamilyen módon alá tudják ásni, amelyek nem tételező jellegűek. A beszédaktus-elmélet ezt performatív ellentmondásként dolgozza fel, de ez valójában sokkal súlyosabb konfliktus. Hamacher azt feltételezi, hogy a nyelvnek ezek a tételezést visszavonó, tételezés előtti formái, működésmódjai az irodalmi és filozófiai nyelvhasználatban jutnak a legnagyobb figyelemhez, és e területek lesznek azok a régiók, amelyek jogi aktivitás és tételező aktus nélkül tudnak közelebb kerülni az igazságosság tartományához, amely elől a jog elzárja magát. Kérdés lehet, hogy nem tünteti-e ki túlságosan az irodalmi nyelvet. A viták során ragaszkodott hozzá, hogy leginkább az irodalmi nyelvben adott az a lehetőség - mivel nem intézményesített, nem permormatíve körülbástyázott nyelv -, hogy az igazságosság nyelveként tudjon működni.

PRAE.HU: E mögött egy egészen átgondolt működése áll a nyelvnek. Úgy jelenik meg, mint ami mindig megelőz. Ez hogyan lehetséges? Milyen nyelvfelfogás áll ennek hátterében?

A performatív nyelvhasználat önmaga ellen fordulhat, ellentmondásokat hordoz magában, ez pedig az intézményeken kívül megnyilvánul. Ebben az válik láthatóvá, hogy van a nyelvnek az intézményeket, a performativitást megelőző működésmódja, amely ezt a tételezést ássa alá, tétlenít, ez az afformatív kategória. Ez kapcsolódik Benjaminhoz, a "tiszta" vagy "puszta nyelv" képzetéhez. Ez nem egy eredendőbb állapota a nyelvnek, hanem annak lehetősége, hogy függetlenítse magát a tételezéstől, amelynek során megvonja magát, ellenáll annak, hogy nem nyelvi intézmények alá rendelődjön. A társadalmi intézmények felépítésében a nyelv valamilyen módon közreműködik, így az alapjaik törékenyek, amiről az intézmények megfeledkeznek, a nyelv viszont nem felejti el. Hamacher azt feltételezi, hogy az irodalom egy olyan hely, ahol ez képes megnyilvánulni. Visszatérően arra keresett példákat, amikor a nyelv nem állít, nem deklarál, nem tételez, nem leír, nem ítéletet hoz létre, hanem egyszerűen megnyilvánul. Ezzel épp egy ellentétes modellt kínál fel magáról, mint amit a nyelv intézményesítéseiben megtapasztalunk.

PRAE.HU: Mindez kapcsolatban lehet a "kifejezés nélkülivel" és az "elnémulással", amiről a szövegeiben beszél?

A gondolatot Benjamintól veszi, aki Goethe Vonzások és választások című művéről írott esszéjében léptet fel egy ilyen instanciát: a "kifejezés nélküli", ami bizonyos értelemben egy hallgatag instancia a nyelvben. Épp azt a feltételezésünket töri meg, hogy a nyelv a kifejezés eszköze volna. Egy olyan dimenzió, amikor a nyelv nem kifejez, hanem pusztán van, így megtöri azt a láncolatot, amikor adott esetben egy kifejezési eszközként valamilyen célhoz vagy valaminek a létrehozásához felhasználható.

PRAE.HU: Hamacher azt mondja, hogy ilyenkor a nyelvben maga a közölhetőség nyilvánul meg, mit ért ez alatt?

Ha kiszakítjuk a nyelvet ebből a láncolatból, akkor amit megnyilvánít, az maga a közölhetőség. Nehéz lenne körülírni példákkal, de alkalmas lehet arra ez a képzet, hogy a dolgok mélyén megbúvó nyelviségről elmondjon valamit. Benjamin is beszél ilyesmiről, miszerint a nyelv bizonyos értelemben nagyon sokmindenben ott tud lenni. A tiszta közölhetőségben ad hírt magáról, nem pedig a szemiotikai dimenzióban.

PRAE.HU: A jog és a nyelv problémája kapcsán Hamacher szövegeiben olyan alapvető kérdések merülnek fel, mint az ember definiálhatóságának problémája, a jog ellentmondásossága, az ítélet struktúrája – hogyan közelíti meg ezeket a kérdéseket, és mit mond el így a jelenről, a mai államformák, társadalmak működéséről? Szolgál-e válaszokkal, megoldási lehetőségekkel?

Ebben az előadássorozatban a tárgyalt témák során azt firtatta, hogy hol találhatók meg, illetve léteznek-e azok a tartományok, amelyekben lehet úgy cselekedni, létezni, hogy ne a jog és a törvény intézményei szabályozzák ezt a létezési formát. Itt erről kevésbé beszélt, de több írást szentelt az emberi jogok kérdésének, amelyeket sokak mellett ő is bírál. Ezekben az írásokban felmerül a gyakorlati megvalósítás kérdése is: Hogyan tudunk egy igazságosabb világot létrehozni, ahol az emberi jogok fogalmában rejlő ellentmondások kikerülhetőek? Inkább egy etikai imperatívusza van az ilyen típusú munkának, nem biztos, hogy ezeket a területeket ki lehet jelölni, hogy egy ilyen jellegű kritikai munka nyomán előttünk fognak állni olyan területek, ahol máris az igazságosság birodalmába léptünk, de van egyfajta megszólító jellege, egy igényt jelent be arra, hogy próbáljunk meg olyan formákat, területeket találni a világban, ahol nem vagyunk a jog és a törvény által meghatározottak, ahol nem ezek írják elő, hogy hogyan viszonyuljunk a másikhoz, önmagunkhoz, hogyan vállaljunk felelősséget. Az egyik előadáson azt mondta, hogy ha abból, amit javasol, semmi nem valósítható meg, akkor még mindig ott van az igazságosság mint szó, amely arra késztet, hogy ennek az igénynek a lehetőségeit keressük a nyelv segítségével - önmagában ez lenne a "gyakorlati" hozadéka.

PRAE.HU: Ilyen szféra lenne az irodalom is, ahol a jog és intézményrendszere alól ki tudunk lépni?

Elmondhatjuk, az irodalom mindig is ilyen volt. Szembesít olyan formában az igazságosság és a jog kérdésével, ahogy a valóságban, mikor a gyakorlati döntéskényszerek határozzák meg a létünket, erre nincs módunk. Az irodalomban így nagyon sok mindent megtudhatunk az igazságosságról, a jogról – gondoljunk Kafkára. Ha nem is hiszünk abban, hogy az irodalomban az igazságosság világa valósul meg, akkor is hozzá juttathat olyan perspektívákhoz, amelyek nagyon kevés helyen állnak rendelkezésre.

PRAE.HU: A mesterkurzus során, az előadások és az azokat követő viták alatt felmerült kérdések közül mit emelnél ki mint különösen fontos, illetve új problémát?

Számomra érdekes volt, hogy többször beszéltünk Paul de Manról: a nyelvben megnyilvánuló közölhetőséget szembeszegezte de Mannal, amennyiben nála az igazságosság problémája nem nagyon jelenik meg. Emellett sok olyan kontextusra felhívta a figyelmünket, amelyeknek egy része itt nem feltétlenül ismert, mint például Legendre szövegei vagy Miltonnak a válás jogáról szóló értekezései, amelyekről nagyon érdekes értelmezést nyújtott.

PRAE.HU: Mennyiben segítette elő e vendégszereplés egy jövőbeli szakmai kapcsolat kialakulását Hamacherrel? Lesz-e valamilyen folytatás?

Bízom benne. A kapcsolat mindenképpen megalapozódott, remélhetőleg lesz további együttműködés.