Biztos vagyok benne, hogy mondjuk az ötödik kötete után már nem kell Deres Kornéliát a széles olvasóközönségnek külön bemutatni, most azért engedjék meg, pár szóban mégis megtegyem ezt.

Deres Kornélia 1987-ben született Miskolcon, magyar-angol szakos tanári diplomáját az ELTE-n szerezte, jelenleg ugyanitt az Irodalomtudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója. Szépírói tevékenysége mellett irodalom- és színházkritikákat ír – tagja a Színházi Kritikusok Céhének –, irodalmi és színházi eseményeket szervez, verseskönyvet és drámaantológiát szerkesztett. Közel tíz éve publikál, a most díjazott kötetének darabjait 2007 óta közölte különböző folyóiratokban, olyan reprezentatív gyűjteményekben szerepelt, mint a Szép versek vagy a Telep-antológia, verseit német, bolgár és szerb nyelvre is fordították. Első kötete, a Szőrapa 2011-ben jelent meg a József Attila Kör sorozatában.

Szokás azt mondani, ha egy költő olvasói sikert akar elérni, akkor verseiben játékosságra, harsány humorra és a nyelv populárisabb regisztereinek megszólaltatására törekszik. Tény, hogy több, országosan ismert és elismert költőnk él ezekkel a lehetőségekkel – Deres Kornélia azonban nem. A díjazott költészete visszafogott, de nem bátortalan hangon szólal meg. Nyugodt figyelme egy sajátos lírai nyelvtan természetrajzát követi: a kiválasztott tárgy személyes, pontos megnevezésére vagy elhallgatására irányul. Érett és magabiztos nyelvi erővel jeleníti meg sajátos világát, amelynek a szétszórt s a költészettel újrateremtett családtörténet képezi az egyik alapját.
De mit is jelent mindez?

Deres Kornélia első kötetében mítoszt teremt egy lehetséges apának. Zsarnoki bálvánnyá emeli, üvegházba költözteti, hol a fényre viszi és megmutatja teljes zord valójában, hol pedig homályba burkolja és arról mesél, amiről csak sötétben lehet. Gyermeki hangon keresi a múltbéli apa helyét a jelenben, mintha csak rossz érzések maradtak volna vele kapcsolatban, de konkrét emlékek nem. Így lehet az apa személye minden versben valaki más, minden leírás egy-egy árnya a valaha volt szülőnek. Kornélia mondatai pontosak, nem hivalkodóak, mégis játékosak, ugyanakkor kegyetlenek is. Mint a gyerekkor, amivel a kötet végére talán megküzd, lezárja és ledönti a bálványát.

Nem könnyű versek ezek, és bár mostanában nem illik hangoztatni, de a lírai én megszólalásait mindig jobban közelítjük a valós költő megszólalásaihoz, mint egy regény vagy novella esetében, így a családi drámáról írott versek olvasásakor óhatatlanul megrendül az olvasó. Ugyanakkor olyan sokirányú értelmezési lehetőséget teremtenek, hogy jómagam – bevallom – Excel-táblázatot akartam hozzá készíteni.

Deres Kornélia verseskötete méltán kapott nagy figyelmet a kortárs irodalomkritikában, és kapja most a kuratórium – melyben társaim Turi Tímea és Orcsik Roland – nagyon egyhangú döntése alapján a Makói Medáliák díjat.

Kapcsolódó anyagok:

Molnár Illés kritikája a Szőrapa című verseskötetről

Tudósítás a Makói Medáliák díj átadásáról

Deres Kornélia interjúja a díjátadó után