film
2012. 04. 16.
A dialógus lehetőségei – a Lázadás a Titanicon
Mathieu Kassovitz: Lázadás, 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
A nagy sikerű A gyűlölet után tizenhat évvel Kassovitz újra egy erős hangú politikai manifesztumként is olvasható filmmel jelentkezett, melyben a francia hatalom fennhatósága alatt élő kisebbségi közösségek elkeseredett érdekérvényesítési harcát állítja alapvető morális kérdésfeltevéseinek középpontjába. Az idei Titanic Francia zátonyok szekciójában bemutatott darab és a mára kortárs klasszikussá vált 1995-ös alkotás ugyan párhuzamba állítható a hangsúlyos társadalmi szerepvállalás és néhány emblematikus formai megoldás mentén, de a korábbi mű játékosabb hangvételű történetmesélését a Lázadásban szisztematikusan felépített traumafeldolgozás váltja fel.
A Lázadás az 1988-ban, az új-kaledóniai Ouvéa szigetén történt katonai konfliktus részletekbe menő feldolgozása, melyet a rendező "csak a tényekre szorítkozva" igyekszik a lehető legobjektívebben bemutatni, mégis átitatja egy hangsúlyosan szubjektív tónussal, ezáltal a film egyszerre az események újrajátszása és a történelem szövetébe beszüremkedő szerzői kommentár. A maga is bevándorló családból származó Kassovitz a személyes látásmódú A gyűlöletben vizsgálta a Párizs körüli zavargások kapcsán Franciaország kisebbségeinek helyzetét, így a saját bőrén is tapasztalt kortárs történeteket helyezte számára ismerős közegbe. A Lázadás esetében viszont egy múltbeli esemény megfilmesítésére vállalkozik, ami a Párizstól harminc órás repülőúttal megközelíthető polinéz szigetvilágban játszódott le, így a személyesség másik végletét választja: a történetet egy Európából érkező közvetítő figurán keresztül mutatja be, akit ráadásul ő maga formál meg a vásznon.A rendező elmondása szerint ennek oka, hogy a több, mint tíz éve alakuló projekt politikailag máig igen kényes jellege miatt egymagában szerette volna az összes felelősséget felvállalni, de a döntés ennél messzebb menő következményei még fontosabbak a film szempontjából. Az aprólékos műgonddal szerkesztett Lázadás főhőseként Kassovitz/Legorjus kapitány a centrum (a francia politikai vezetés) és a periféria (a helyi kanak népesség) széttartó álláspontjait kísérli meg közös nevezőre hozni, amivel egyrészt megismétli a film elkészítése során véghez vitt tolmácsolást, másrészt a dokumentarisztikus alapossággal kidolgozott képsorok és a stilizált belső monológ közötti filmnyelvi távolság összetartásának direktori funkciójára is utal. Kassovitz munkája a formai és motivikus végletek közötti ugrásokkal érzékelteti letisztult, olykor már-már tolakodóan didaktikus (lásd a beékelt televíziós politikai vitában az elnökjelöltek közelképeinek ütköztetését) módon a szembenálló felek közötti áthidalhatatlan távolságot. Így kerül egymás mellé kapkodó kézikamera és gondosan komponált kocsizás, ugróvágás és hosszúbeállítás, valamint hasonló ellentétek feszülnek egyes jelenetek protokoll-szerű hivatalos meghatározottsága és mások összefolyó ordítozásba fajuló kaotikus stresszhelyzetei között. Az egymás mellett elbeszélő felek/filmi közelítésmódok közös mederbe terelésével foglalatoskodó tárgyalóspecialista/rendező pedig belső monológjaival és az uniformist visszautasítva, semleges ruházatával olyan karaktert hoz létre, ami érvényes belépési pontot nyújt a nézőnek a pergő párbeszédekkel tömött politikai thrillerszál – felfokozott befogadói munkát igénylő – megértéséhez, és új dimenzióval gazdagítja a film jelentéstartományát.Azzal, hogy Kassovitz keretbe helyezi a filmet, és egy prológusban leszögezi a helyzet megoldhatatlanságát, kezdettől fogva a visszaemlékezés traumájára fókuszál. Láthatóvá teszi az történtekről alkotott tudás közvetítésében személyes szűrője jelenlétét, és a nézőt maga kalauzolja végig a filmen (lásd azt a virtuóz jelenetet, melyben az egyik kanak társaságában besétál annak visszaemlékezésébe, így figyeli meg a konfliktus kirobbantó okát). A "hogyan történhetett meg" kérdése így túlnő a konkrétan bemutatott eseménysor keretein, és egyetemes érvényű hangon – a rendező mából visszatekintő hangján – szólal meg a kérlelhetetlenül ismétlődő kongások visszaszámlálás-szerű ütemei mellett.
A Lázadás a politikai kiábrándultság kiterjesztett üzenetét hordozza (lásd az eredeti cím kettős jelentését, ami szerint a rend és a morál, illetve a parancs és a morál párbeszédének lehetősége veszik el a tárgyaló/rendező filmjében), így pillanatkora sem enyhít a tehetetlenség tragikumán. Lenyűgöző képekkel és bravúros kameramozgásokkal kényezteti el nézőjét, és mégis kényelmetlen helyzetbe kívánja őt hozni.
A Titanicon vetítik: 04.16. 20:30, Toldi Mozi
Lázadás (L’ordre et la morale/Rebellion)
Színes, feliratos francia dráma, 136 perc, 2011
Rendező: Mathieu Kassovitz
Producer: Matthieu Kassovitz, Christophe Rossignon
Forgatókönyv: Matthieu Kassovitz, Benoit Jaubert, Pierre Geller
Operatőr Marc Koninckx
Zene: Klaus Badelt
Szereplők: Mathieu Kassovitz, Iabe Lapacas, Malik Zidi, Alexandre Steiger, Daniel Martin
Forgalmazó: UGC Distribution
A Lázadás a politikai kiábrándultság kiterjesztett üzenetét hordozza (lásd az eredeti cím kettős jelentését, ami szerint a rend és a morál, illetve a parancs és a morál párbeszédének lehetősége veszik el a tárgyaló/rendező filmjében), így pillanatkora sem enyhít a tehetetlenség tragikumán. Lenyűgöző képekkel és bravúros kameramozgásokkal kényezteti el nézőjét, és mégis kényelmetlen helyzetbe kívánja őt hozni.
A Titanicon vetítik: 04.16. 20:30, Toldi Mozi
Lázadás (L’ordre et la morale/Rebellion)
Színes, feliratos francia dráma, 136 perc, 2011
Rendező: Mathieu Kassovitz
Producer: Matthieu Kassovitz, Christophe Rossignon
Forgatókönyv: Matthieu Kassovitz, Benoit Jaubert, Pierre Geller
Operatőr Marc Koninckx
Zene: Klaus Badelt
Szereplők: Mathieu Kassovitz, Iabe Lapacas, Malik Zidi, Alexandre Steiger, Daniel Martin
Forgalmazó: UGC Distribution
További írások a rovatból
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés