zene
2012. 04. 11.
A művész legyen önmagával azonos – Interjú Pavlovits Dávid gitárművésszel
Egy gitáros, aki a Carnegie Hallban adott koncertjén zongorán játszotta a ráadást. New York és a budapesti Zeneakadémia Nagytermének meghódítása után azonban egy baleset miatt az alapoktól kellett újra tanulnia hangszerét, s most ismét kezdőnek tartja magát. Jelenleg éjjel-nappal zenét szerez, tizedik nyelvként kínaiul tanul, és művészeti vezetésével e hét végén 13-dik alkalommal rendezik meg a hazai zeneélet meghatározó gitárfesztiválját Szegeden. Interjú Pavlovits Dáviddal, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának gitártanárával. A beszélgetés végén meglepetés feladvány nyereménnyel!
PRAE.HU: A világon bárhol járunk, lépten-nyomon gitárt cipelő gyerekekbe és felnőttekbe botlunk. Szerinted miért olyan népszerű hangszer a gitár?
Úgy gondolom, a könnyűzene miatt. Próbálj elképzelni olyan popzenei formációt, amiből kimarad a gitár, vagy legalább a basszusgitár. Ez szinte lehetetlen. Ráadásul a gitárosok ezekben az együttesekben nagyon előtérben vannak, a fiatalok számára sokuk példakép. Sokszor azért vesznek gitárt a kezükbe, mert olyanok szeretnének lenni, mint a sztárok.
PRAE.HU: És ehhez képest mi vár a ma végzett gitárosokra az életben?
Elsősorban sok tanítás, kevés pénz, és a zene boldogító közelsége. Ezzel talán sikerült is elég pontosan körvonalaznom, hogy kiknek való ez a pálya. Ami sok tanítványom számára nem egészen egyértelmű, hogy aki a gitáros pályát választja, annak több lábon kell élnie, és a mai általános szintnél szélesebb látókörrel kell rendelkeznie. Ezt kevesen értik meg, mert sokan csak klasszikus műfajban gondolkodnak, de ha nem nyitnak, akkor kevés az esélyük az érvényesülésre. Minden gitárosnak – nem csak a jazz zenészeknek – tudnia kellene improvizálni, akkordozni, azért, hogy ne maradjon ki például egy világzenei formációból. Ezért nálunk Szegeden a klasszikus szakon is kötelező a gitárosoknak – legalább alapszinten - jazzsztenderdeket játszani.
PRAE.HU: Te is a könnyűzene révén kerültél kapcsolatba először a gitárral, a gimnáziumi éveid alatt. Hogy történt ez?
Azzal kezdeném, hogy rám a zene mindig is nagyon erős hatással volt. Kisiskolás koromban sokat jártunk egy családi barátunkhoz, akinél volt egy zongora. Amikor meglátogattuk őket, órákig bezárkóztam egyedül a zongoraszobába, és kis kompozíciókkal kísérleteztem, minden alaptudás nélkül. Arra emlékszem, hogy a zongorának főleg a hangja fogott meg. Ezután sok év eltelt, majd alapítottunk egy rock zenekart, és ekkor, 17 évesen egyszerre kezdtem el a zongorát és a gitárt. Bár végül is gitáros lettem, a mai napig elég komolyan zongorázom is.
PRAE.HU: Klasszikus zenészként mit tudsz hasznosítani a popzenei tapasztalataidból?
Szerintem könnyű és komolyzene között az alapvető különbség az írásbeliség. Mivel a komolyzene le van írva, nagy kötöttséget jelent a játékos számára. Azt tapasztalom, hogy komolyzenészként sok esetben vissza kell nyúlnom az improvizatív, könnyedebb beatzenész attitűdömhöz, különben könnyen begörcsöl, merev lesz a gitározásom. Az ősindíttatás, a szabadság élménye, ami miatt zenélünk, klasszikus zenészként hamar elveszhet.
PRAE.HU: Nem lehet átadni a leírt, komolyzenei műveken keresztül ezt az élményt?
Improvizáció nélkül csak egészen kivételes zsenik képesek mindig élővé tenni a kottába zárt zenét. Azoknak viszont, akik ezt nem tudják, meg kell találniuk önmaguk számára az állandó megújulás módját. Persze azután a nagy zsenikről is sokszor kiderül, hogy improvizáltak, csak titokban.
PRAE.HU: Neked milyen módszered van, amivel klasszikus gitárosként el tudod nyerni a közönség tetszését?
Mielőtt a közönségnek tetszeni akarunk, először is azt kell elérni, hogy saját magunknak tetsszünk. A cél az, hogy a játékos maga élvezze, amit csinál. Ez egy nagyon ösztönös, elementáris dolog, amire a gyerekek még képesek, de a felnőtteknek újra és újra meg kell találniuk ennek a módját.
Először is fontos, hogy a művész a színpadon becsülje meg magát, ne vonja kétségbe saját képességeit. A színpadon nincs helye a szemérmességnek, az önkritikának. A hallgatók közül ez senkit nem érdekel. Azután, ha a művész kilép a színpadra, adja önmagát, legyen önmagával azonos, ne mások elvárásainak akarjon megfelelni. A pályámon ezeket az élményeket én is sokszor elvesztettem, főleg az állandó megfelelési kényszer és átmeneti önbizalomhiány hatására, ami persze nem csak engem érint. Sokszor hangzik el az a kritika, hogy valaki ízléstelen, nyálas, aminek lehet valami alapja, de emiatt a művészek sokszor szégyellik kimutatni a saját érzelmeiket, nehogy őket is ez a vád érje.
PRAE.HU: A megfelelési kényszerrel való küzdelemre és az önbizalom gyakorlására jó lehetőséget kaptál az élettől, amikor egy baleset miatt újra kellett kezdened mindent, amit a gitározásról 20 év alatt megtanultál. Miért döntöttél úgy, hogy ismét nekivágsz, hiszen ez óriási feladat felnőttként, és olyan szintű muzsikusként, mint amilyen Te voltál a baleseted előtt?
Valóban, a jobb kezemmel két évvel ezelőtt történt baleset miatt nem tudok többé pengetni. Amikor ez kiderült, válaszút elé érkeztem: abbahagyom a gitározást, vagy balkezesként újratanulom az egészet. Végül az újrakezdés mellett döntöttem, egyrészt a tanítás, másrészt a zeneszerzés miatt. Nem tudok úgy tanítani, hogy nem mutatom meg, amit hallani szeretnék a tanítványaimtól, és a komponáláshoz is elemi igényem a hangszer közelsége. Nekem a zenéimet játszanom kell, ki kell, hogy próbáljam őket, fizikailag kell kapcsolatba lépnem velük. Úgy gondolom, az egész identitásomat szétrombolná, ha nem játszanék többé a gitáron.
PRAE.HU: Fedeztél fel valami újat a hangszereddel vagy a zenével kapcsolatban az újrakezdés óta?
Igen, éppen azzal kapcsolatban, hogy hogyan tetszhetünk saját magunknak. Köztudott, hogy a hangszeresek sok technikai jellegű gyakorlatot végeznek, amelyek túl sok élvezhető zenei elemet nem hordoznak. Én most ezeket a gyakorlatokat igyekszem élvezetes ritmikával, izgalmas hangsorokkal játszani, s ezzel egy kis groove-ot csempészni beléjük, hogy közelebb kerüljenek a valódi zenéhez és szeretni lehessen a gyakorlásukat. A tanítványaimnak is átadtam ezt, és nagyon élvezik ezt a módszert.
PRAE.HU: Az általad jegyzett Szegedi Gitárfesztivál különösen népszerű a gitárosok körében, és emellett sok külső érdeklődőt is vonz. Mi a célod ezzel a fesztivállal?
Azt szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a gitár olyan hangszer, amivel a könnyű és a komoly zenei műfajok között meghúzódó széles, színes és nagyon izgalmas világot jeleníthetjük meg. Erre jó a mi fesztiválunk: négy napon keresztül ennek a felfedezését tudjuk kínálni a résztvevőknek.
Idén is nagyon sok programunk lesz ebben a négy napban: 4 esti nagykoncert, 8 fellépő, fiatal, magyar gitáros-zeneszerzők bemutatkozása, mesterkurzusok, és ezek mellett még a nagyon kellemes, baráti hangulat miatt is érdemes eljönni Szegedre.
PRAE.HU: Mivel foglalkozol, ha nem gitározol. Van valamilyen hobbid?
Általában a barátaimmal lógok, néha sokat olvasok, de az egyik legmókásabb hobbim a nyelvtanulás. Ezért most hadd legyek egy kicsit idétlen, és engedd meg, hogy végezetül valamit spanyolul mondjak az olvasóknak. Ráadásként pedig felajánlok egy belépőjegyet a szegedi fesztiválra, amit azok között sorsolunk ki, akik április 12-ig beküldik a mondat magyar jelentését. A búcsúm tehát így szól: "No me digas tonterías!"
A megfejtéseket erre a címre várjuk: gitfeszt.szeged@gmail.com
További információ a http://www.gitarfesztival.hu/ oldalon.
Úgy gondolom, a könnyűzene miatt. Próbálj elképzelni olyan popzenei formációt, amiből kimarad a gitár, vagy legalább a basszusgitár. Ez szinte lehetetlen. Ráadásul a gitárosok ezekben az együttesekben nagyon előtérben vannak, a fiatalok számára sokuk példakép. Sokszor azért vesznek gitárt a kezükbe, mert olyanok szeretnének lenni, mint a sztárok.
PRAE.HU: És ehhez képest mi vár a ma végzett gitárosokra az életben?
Elsősorban sok tanítás, kevés pénz, és a zene boldogító közelsége. Ezzel talán sikerült is elég pontosan körvonalaznom, hogy kiknek való ez a pálya. Ami sok tanítványom számára nem egészen egyértelmű, hogy aki a gitáros pályát választja, annak több lábon kell élnie, és a mai általános szintnél szélesebb látókörrel kell rendelkeznie. Ezt kevesen értik meg, mert sokan csak klasszikus műfajban gondolkodnak, de ha nem nyitnak, akkor kevés az esélyük az érvényesülésre. Minden gitárosnak – nem csak a jazz zenészeknek – tudnia kellene improvizálni, akkordozni, azért, hogy ne maradjon ki például egy világzenei formációból. Ezért nálunk Szegeden a klasszikus szakon is kötelező a gitárosoknak – legalább alapszinten - jazzsztenderdeket játszani.
PRAE.HU: Te is a könnyűzene révén kerültél kapcsolatba először a gitárral, a gimnáziumi éveid alatt. Hogy történt ez?
Azzal kezdeném, hogy rám a zene mindig is nagyon erős hatással volt. Kisiskolás koromban sokat jártunk egy családi barátunkhoz, akinél volt egy zongora. Amikor meglátogattuk őket, órákig bezárkóztam egyedül a zongoraszobába, és kis kompozíciókkal kísérleteztem, minden alaptudás nélkül. Arra emlékszem, hogy a zongorának főleg a hangja fogott meg. Ezután sok év eltelt, majd alapítottunk egy rock zenekart, és ekkor, 17 évesen egyszerre kezdtem el a zongorát és a gitárt. Bár végül is gitáros lettem, a mai napig elég komolyan zongorázom is.
PRAE.HU: Klasszikus zenészként mit tudsz hasznosítani a popzenei tapasztalataidból?
Szerintem könnyű és komolyzene között az alapvető különbség az írásbeliség. Mivel a komolyzene le van írva, nagy kötöttséget jelent a játékos számára. Azt tapasztalom, hogy komolyzenészként sok esetben vissza kell nyúlnom az improvizatív, könnyedebb beatzenész attitűdömhöz, különben könnyen begörcsöl, merev lesz a gitározásom. Az ősindíttatás, a szabadság élménye, ami miatt zenélünk, klasszikus zenészként hamar elveszhet.
PRAE.HU: Nem lehet átadni a leírt, komolyzenei műveken keresztül ezt az élményt?
Improvizáció nélkül csak egészen kivételes zsenik képesek mindig élővé tenni a kottába zárt zenét. Azoknak viszont, akik ezt nem tudják, meg kell találniuk önmaguk számára az állandó megújulás módját. Persze azután a nagy zsenikről is sokszor kiderül, hogy improvizáltak, csak titokban.
PRAE.HU: Neked milyen módszered van, amivel klasszikus gitárosként el tudod nyerni a közönség tetszését?
Mielőtt a közönségnek tetszeni akarunk, először is azt kell elérni, hogy saját magunknak tetsszünk. A cél az, hogy a játékos maga élvezze, amit csinál. Ez egy nagyon ösztönös, elementáris dolog, amire a gyerekek még képesek, de a felnőtteknek újra és újra meg kell találniuk ennek a módját.
Először is fontos, hogy a művész a színpadon becsülje meg magát, ne vonja kétségbe saját képességeit. A színpadon nincs helye a szemérmességnek, az önkritikának. A hallgatók közül ez senkit nem érdekel. Azután, ha a művész kilép a színpadra, adja önmagát, legyen önmagával azonos, ne mások elvárásainak akarjon megfelelni. A pályámon ezeket az élményeket én is sokszor elvesztettem, főleg az állandó megfelelési kényszer és átmeneti önbizalomhiány hatására, ami persze nem csak engem érint. Sokszor hangzik el az a kritika, hogy valaki ízléstelen, nyálas, aminek lehet valami alapja, de emiatt a művészek sokszor szégyellik kimutatni a saját érzelmeiket, nehogy őket is ez a vád érje.
PRAE.HU: A megfelelési kényszerrel való küzdelemre és az önbizalom gyakorlására jó lehetőséget kaptál az élettől, amikor egy baleset miatt újra kellett kezdened mindent, amit a gitározásról 20 év alatt megtanultál. Miért döntöttél úgy, hogy ismét nekivágsz, hiszen ez óriási feladat felnőttként, és olyan szintű muzsikusként, mint amilyen Te voltál a baleseted előtt?
Valóban, a jobb kezemmel két évvel ezelőtt történt baleset miatt nem tudok többé pengetni. Amikor ez kiderült, válaszút elé érkeztem: abbahagyom a gitározást, vagy balkezesként újratanulom az egészet. Végül az újrakezdés mellett döntöttem, egyrészt a tanítás, másrészt a zeneszerzés miatt. Nem tudok úgy tanítani, hogy nem mutatom meg, amit hallani szeretnék a tanítványaimtól, és a komponáláshoz is elemi igényem a hangszer közelsége. Nekem a zenéimet játszanom kell, ki kell, hogy próbáljam őket, fizikailag kell kapcsolatba lépnem velük. Úgy gondolom, az egész identitásomat szétrombolná, ha nem játszanék többé a gitáron.
PRAE.HU: Fedeztél fel valami újat a hangszereddel vagy a zenével kapcsolatban az újrakezdés óta?
Igen, éppen azzal kapcsolatban, hogy hogyan tetszhetünk saját magunknak. Köztudott, hogy a hangszeresek sok technikai jellegű gyakorlatot végeznek, amelyek túl sok élvezhető zenei elemet nem hordoznak. Én most ezeket a gyakorlatokat igyekszem élvezetes ritmikával, izgalmas hangsorokkal játszani, s ezzel egy kis groove-ot csempészni beléjük, hogy közelebb kerüljenek a valódi zenéhez és szeretni lehessen a gyakorlásukat. A tanítványaimnak is átadtam ezt, és nagyon élvezik ezt a módszert.
PRAE.HU: Az általad jegyzett Szegedi Gitárfesztivál különösen népszerű a gitárosok körében, és emellett sok külső érdeklődőt is vonz. Mi a célod ezzel a fesztivállal?
Azt szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a gitár olyan hangszer, amivel a könnyű és a komoly zenei műfajok között meghúzódó széles, színes és nagyon izgalmas világot jeleníthetjük meg. Erre jó a mi fesztiválunk: négy napon keresztül ennek a felfedezését tudjuk kínálni a résztvevőknek.
Idén is nagyon sok programunk lesz ebben a négy napban: 4 esti nagykoncert, 8 fellépő, fiatal, magyar gitáros-zeneszerzők bemutatkozása, mesterkurzusok, és ezek mellett még a nagyon kellemes, baráti hangulat miatt is érdemes eljönni Szegedre.
PRAE.HU: Mivel foglalkozol, ha nem gitározol. Van valamilyen hobbid?
Általában a barátaimmal lógok, néha sokat olvasok, de az egyik legmókásabb hobbim a nyelvtanulás. Ezért most hadd legyek egy kicsit idétlen, és engedd meg, hogy végezetül valamit spanyolul mondjak az olvasóknak. Ráadásként pedig felajánlok egy belépőjegyet a szegedi fesztiválra, amit azok között sorsolunk ki, akik április 12-ig beküldik a mondat magyar jelentését. A búcsúm tehát így szól: "No me digas tonterías!"
A megfejtéseket erre a címre várjuk: gitfeszt.szeged@gmail.com
További információ a http://www.gitarfesztival.hu/ oldalon.