PRAE.HU: A történetet te jegyzed, de hogyan készült az előadás szövege? Az is teljes egészében téged illet, vagy az alkotókkal közös, esetleg improvizatív munka eredménye is benne van?

Pálfi Kata: A szöveget én írtam, de előtte sokat beszélgettünk Fige Attilával, Miareczky Edit tervezővel, Vécsei Anna dramaturggal, Ivanics Tomival és férjemmel, Fehér Danival, akik az előadás bábszínészei is. Rendszeresen feljártak hozzánk, de olyan is volt, hogy skype-on tartottunk többórás konferencia-beszélgetést. Közösen találtuk ki a történetet, röpködtek az ötletek, amiket aztán végül én fésültem össze, és írtam meg belőlük a darabot. A próbák alatt már nem volt improvizáció: tartottuk magunkat az eredeti szöveghez, legfeljebb stilárisan változtattunk helyenként. Maga a kész szövegkönyv esett át természetesen egy nagyobb húzáson: kimaradt egy teljes jelenet, és két másikat is erősen megkurtítottunk. Ezek a lépések elengedhetetlenek voltak, máskülönben nem tudtuk volna tartani a 60 perces játékidőt, ami a gyerekek tűrőképessége miatt fontos korlát.

PRAE.HU: Voltak-e olyan művek, amelyek hatottak rád, rátok a Borka Mumusföldönben? A történet olvasásakor nekem például Varró Dániel klasszikusa, a Túl a Maszat-hegyen ugrott be.

P. K.: Konkrét minta nem volt a fejemben. Nyilván tudat alatt bejött néhány olyan olvasmányélmény, amelyek korábban nagy hatással voltak rám: sokat olvastam gyerekként az Alíz Csodaországbant és Tükörországbant. A Varró-féle Maszat-hegyet én nem olvastam, bár hegy a mi mesénkben is van, csak ott kacatból. Ezt nem lehetett megkerülni, mert egyszerűen nem találtam jobb kifejezést a tornyosuló kacatra.

PRAE.HU: Milyen műfaji keretek között mozog a szöveg?

P. K.: Eredetileg verses mesének indult Romhányi-stílusban, a főbb jelenetek vázát, vezérmotívumát is így írtam meg, aztán később kitöltődött prózai dialógokkal. Abban már közösen állapodtunk meg, hogy ezek a versek dalokként lesznek részei a darabnak, bár maradt olyan verses szöveg – például az első jelenetben Borka "nagymonológja" – amit nem zenésítettünk meg. Összességében tehát egy verses, zenés meséről van szó.

PRAE.HU: Abszolút színpadra szánt alkotásról beszélünk?

P. K.: Azonnal színpadra íródott a darab. Hozzám azonban az epika közelebb áll, mint a dráma, így később szeretném meseregénnyé átírni a mostani anyagot. Könnyebben megszalad a tollam, ha tobzódhatok a leírásokban. Ez nem jelenti azt, hogy nehezemre esik dialógot írni, csak éppen élvezettel bíbelődök a leírásokkal, ami ugyebár nem feltétlen erénye egy színpadi műnek….

PRAE.HU: Színészi tapasztalattal a hátad mögött mennyire tartottad szem előtt, hogy könnyen játszható legyen a darab?

P. K.: Szerintem sikerült jól játszható szöveggé csiszolni az anyagot, amiben a színészmúltam nagy segítséget jelentett. Írás közben láttam magam előtt az egyes helyzeteket, a szituációkban rejlő játéklehetőséget, a figurák személyiségét. Persze ha valamit túlírtam, akkor a dramaturg és a rendező azonnal "lecsaptak" rá... Jogosan.

PRAE.HU: Voltak-e személyes élmények, amik a Borka Mumusföldönhöz vezettek?

P. K.: Személyes élmény nem volt. Én nem voltam rossz gyerek, a szüleim soha nem fenyegetőztek holmi zsákos emberek eljövetelével, de parás kislány voltam. Féltem a sötétben, furcsa lényeket láttam meg a függöny korcában, és biztos voltam benne, hogy valaki mindig áll a szekrény mögött…

PRAE.HU: Hogyan kezdődött a közös munka Fige Attilával, az előadás rendezőjével?

P. K.: Attila a férjemnek, Fehér Daninak az évfolyamtársa a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Sok vizsgájában dolgozott Danival, és így amikor kitaláltuk a férjemmel, hogy csinálunk valamit közösen, akkor nem volt kérdés, hogy őt kérjük fel rendezőnek. Tavaly június elején leültünk az Olasz Intézet előtti kávézóban, gyönyörű napsütés volt, mindenki napszemüvegben, én nyolc hónapos terhesen, és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mi is legyen. Végül Atesz dobta be a mumust. Az, hogy én kezdtem el írni, csupán annak volt a következménye, hogy nekik vizsgaidőszakuk volt, és nem értek rá. Márpedig gyorsan kellett produkálni a pályázathoz valami szövegkezdeményt, hogy komolyan vegyenek minket. Aztán rajtam maradt az író szerepe. Bár annyira nem bánom.

PRAE.HU: Mit gondolsz általában a bábműfajról, és arról a tendenciáról, hogy nálunk ez főképpen gyerekeknek szól?

P. K.: A bábműfaj csak a férjemmel került be az életembe, ő ugyanis bábszínésznek készül. Dani olyan külföldi bábelőadások videóit mutatta meg nekem, hogy leesett az állam. A báb az egyik legkreatívabb dolog, amit ismerek, csodákat lehet vele művelni. Ahol már nem hatnak a szavak: ott van a zene, a tánc és a báb. És itt nem a jó öreg kesztyűs, pálcás vagy marionett-bábokra kell gondolni. Báb az is, ha egy sálat megcibál a vihar, vagy ha valakinek a két lába szerelmes lesz egymásba. Egy báb meg tud halni, és fel tud támadni. Hány más dolog tudja még ezt?

PRAE.HU: Az előadásban a báb dominál, de lesz-e tárgyanimáció?

P. K.: Lesz benne tárgyanimáció is. Szeretném kiemelni a tervezőt, Miareczky Editet, aki egyszerűen elképesztő bábokat csinált. Különösek, szépek, személyiségük van, és kiválóan mozgathatóak. Nagyon sajátos világot sikerült az ő munkáival megteremteni. Az ő ötletei és víziói az előadás jelentős részét képezik.

PRAE.HU: Borka szerepe miben jelentett kihívásokat? Hogyan tudtál vele azonosulni, vannak közös jegyeitek?

P. K.: Borka egy hétéves, eleven gyerek. Sőt, kifejezetten rossz, amolyan "fiús" kislány. Nem is a gyermeki lélekkel volt nehéz azonosulni, hanem inkább a gesztusait, a hanghordozását nehéz megragadni. Egy gyerek nem úgy túr bele a hajába, mint egy felnőtt, nem úgy sír, nem úgy vakarózik. Ez volt benne a nehéz.

PRAE.HU: Milyen volt az egyetem hallgatóival a közös munka?

P. K.: Nekem olyan volt, mint amikor az ember felmegy a Normafára, szétnéz, és teleszívja a tüdejét friss levegővel. Imádtam, hogy kiszakadtam a kőszínházi rutinból. Hogy lehetett beszélgetni, eszmét cserélni, ötletelni, vagy éppen összekapni valamin. Szeretem, ahogy pörög az agyuk, tele vannak energiával, keresik az újdonságot, és hogy egyszerűen játékosak, a szó legnemesebb értelmében.

PRAE.HU: A színlap szerint "6-100 éves gyerekeknek" szól az előadás. Ha túllépünk a kifejezésben lévő vicces paradoxonon: nyilván az a cél, hogy gyerekek és felnőttek számára egyszerre élvezhető előadásról legyen szó. Mennyiben állított ez téged nehéz kihívások elé?

P. K.: Őszintén szólva nem okozott gondot. Bízom a megérzéseimben és a bennem rejlő gyermekben. Nem gondolom, hogy az elmúlt 37 évben sikerült volna felnőnöm, és ahogyan körbenézek az ismerőseim, barátaim között, csupa ráncos gyermeket látok. Nem aggódtam azon, hogy hogyan kéne összhangba hozni a felnőttek és a gyerekek igényeit. Írtam egy darabot a belső kicsi énemnek. Lehet, hogy ez "hályogkovács" hozzáállásnak tűnik, de hiszem, hogy működni fog.

PRAE.HU: Ez volt az eredeti célod is?

P. K.: Az eredeti cél az volt, hogy csináljunk egy bábos gyerekelőadást. Aztán kiötöltük, hogy legyen egy mese, legyen egy saját történet, mert nem volt pénz arra, hogy bárkinek is jogdíjat fizessünk. Azt pedig tapasztalatból tudom, ha egy gyerekelőadás igényes, akkor azt ugyanúgy élvezi egy felnőtt is.

PRAE.HU: Egy ilyen mű létrehozása, mindig nagyobb kockázatot rejt magában, egyszerre kell több nézői elvárásnak megfelelnie. Volt-e olyan élményed, ami erre inspirált?

P. K.: Az Alíz Csodaországban és a Micimackó. Két remekmű minden korosztálynak. Ja, és Tim Burton Karácsonyi lidércnyomása. Egyszerűen imádom.

Pálfi Kata: Borka Mumusföldön, rendező: Fige Attila, Ódry Színpad, bemutató: 2012. március 26.
 

A MaNNa és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös produkciója.

Az előadásfotókat készítette: Hrotkó Bálint

A rajz Miareczky Edit, az előadás bábtervezőjének munkája.