A Magyar Rádió láthatóan nagyon szeretné, ha a fiatalabb korosztály legalább naponta egyszer áttekerne a Petőfiről a Kossuthra, és ezért olyan nevekkel száll be a versenybe, mint Tasnádi István, Tövisházi Ambrus vagy Hó Márton. A drámaíró Tasnádi már több ízben bizonyította, hogy friss és aktuális nyelven tud beszélni a körülöttünk lévő világról úgy, hogy közben ütőképes, fordulatos történeteket mesél.

Az Időfutárban (lássuk be, egy ütősebb cím elkelt volna) egy lány skype-ol és e-mailezget a barátnőjével arról, hogy talált lomtalanításkor egy körzőt (szabadkőműves jelkép, feltehetően varázserejű, ugyan egyelőre ezt csak sejtjük, de azt nagyon). Közben megismerjük családját, szomszédait, osztálytársait, tanárait is, mindezt az ő elbeszélésében, de közben megidézve-dramatizálva a konkrét szituációt, ami feszes, lendületes elbeszélést kreál.

A történetben lebegtetett, valószínűleg hamarosan bekövetkező időutazáson túl azért Tasnádihoz (és szerzőtársaihoz, Gimesi Dórához és Jeli Viktóriához) méltó módon sok minden előkerül a nagy mai magyar helyzetből: hajléktalanok, felfuvalkodott diktatórikus igazgatóhelyettes, szegény konyhás néni, egymást halálba szívató gyerekek, vidék-Budapest ellentét. "Most már biztos: minden pesti idióta" – hangzik el többször a főhős, Hanna szájából. Tizenéveseknek szóló, kalandos rádiójátékhoz képest elég telített társadalomábrázolás.

Ráadásul a nyelve is természetes, nélkülözi a magyar sorozatok erőltetetten "fiatalos" modorosságait. A műsor nem csak nyelvében, de saját maga médiumként is illeszkedik az ifjúsági kultúrához, az epizódok és a hozzájuk készült háromperces mini háttérműsorok saját Facebook-oldalukon és egy saját kis microsite-on is meghallgathatók, sőt podcast formában is elérhetőek. (Persze ez csak itthon úttörő dolog, angolszász országok rádióinál minden érdekesebb műsornak van microsite-ja, podcastja és kiterjedt szociális médiája, de fanyalgás helyett örüljünk inkább a saját sikereinknek.)

A műsor engem így, a podcaston keresztül fogott meg, pedig bőven nem vagyok már tizenéves. A podcast, mint forma lehetővé teszi, hogy egy-egy műsorra feliratkozzunk, így ha az frissül, az új adás automatikusan megérkezik a fogadó médium olvasójára, akár egy email. Ez lehet Google Reader, esetleg Outlook vagy akár iTunes, és aztán egyből szinkronizálhatjuk mobileszközre is. A lényeg, hogy a műsor innentől nincs helyhez és időhöz kötve, ott és akkor hallgatjuk, ahol és amikor akarjuk. Mint a zseniális dolgok általában, pofonegyszerű. Gyönyörűség még leírni is: az MR1-Kossuth útjára indított egy podcastot, amit hétköznap esténként a rádió is lejátszik. Ha figyelembe vesszük az Időfutár netre kihegyezett tematikáját, ez persze a minimum.

Az Időfutár nem titkolt célközönsége a tinik korosztálya. Ennek érdekében a készítők minden eszközt bevetnek: a laza, fülbemászó főcímzene és az Tövisházi Ambrus (Erik Sumo Band, Péterfy Bori) Hó Márton (as himself) szerzeménye, a cselekmény főhőse egy hatodikos lány, a narráció pedig jórészt az online kommunikáció különböző módozataiból áll össze. Hanna, a főhős (Herman Flóra) Szegedről Budapestre költözik apja amúgy nem pontosan körvonalazott, de valamilyen üzleti természetű munkája miatt. Legjobb barátnőjével, Zsófival (Nagy Katica) Skype-on és e-mailen tartja a kapcsolatot. A műfajban rejlő lehetőségeket remekül kiaknázzák a szerzők azáltal, hogy a sztorit nem közvetlenül, hanem többnyire utólagos elbeszélésekből, Hanna és Zsófi párbeszédéből ismerjük meg. A történet így maximálisan a célközönségre szabott, az ő értelmezésükben és sajátos fogalomkészletükben ismerhetjük meg. Mindez különleges töredékességhez és hangsúlyeltolódásokhoz vezet, a beszélgetések néha váratlanul megszakadnak, máskor pedig végigviszik a kalandos szálakat, mint például a padtárs Tibi és a szomszéd ‘yoda-pólós’ srác közeledését.

Minderre ráerősít, hogy a műsor aláfestő effektjei is jól ismert kompjúterhangok: a gépelés zajától a Skype ki- és belépőhangjáig a fájlküldés pittyenése, amiket a betétdalok előtt szinte mindig megkapunk, azokat ugyanis Hanna küldi barátnőjének.

Az állandó szereplőgárdán túl epizódszerepekben felbukkan Molnár Piroska, Péterfy Bori, Pokorny Lia, Scherer Péter, Stefanovics Angéla is. A színészek és a rendező, Salamon András közös érdeme, hogy kínos felszisszenésektől mentes, egységes műsort kapunk.

A hangsúlyosan mai történet ráérősen bomlik ki, ez azonban nem zavaró, mert így marad idő jellemábrázolásra, és a sok, tömör életkép és epizód színesség és feszessé teszi a párbeszédeket. Tasnádi és csapata erre is nagy gondot fordít. Kortárs realizmus és fantasy, a skype-olás és életszerű, modorosságtól mentes dialógusok kényelmesen elférnek egymás mellett. Mindez napi 11-13 perces dózisokban, ami ígéretek szerint nemsokára megnő majd kicsit.

A cselekmény nem gyors, nyilvánvalóan hosszútávra kell berendezkedni. Olykor egy-egy részben jobban kibomlik egy-egy karakter, megtudjuk, hogy Szeged előtt Kőszegen is élt a család, az anya horoszkóp-, feng-shui- és általános ezotéria-mániájáról pedig néha már túl sokat is hallunk. A címben is beígért és a cselekmény által egyértelműen előkészített időutazás azonban még várat magára. Bekapcsolódni tehát még nem késő, a podcaston pedig minden visszakereshető, újrahallgatható. Szerintem ezt – akárcsak egy jó, kalandos sztorit, erős karakterekkel, profi technikai háttérmunkával – nem csak a tizenévesek tudják értékelni. Pár percben világot teremtenek kizárólag hangokból, naponta pár mondatból, ez azonban elég ahhoz, hogy belebeszéljék magukat az ember napi rutinjába. Kávé, e-mailek, Facebook, Prae.hu, Időfutár... A hírek ráérnek utána is.

Tasnádi István – Gimesi Dóra – Jeli Viktória: Időfutár

Hangjátéksorozat
Kossuth Rádió