A hatalmas színpadon rengeteg kacat kaotikusan elhelyezve. Kivehető egy romos lakásbelső, dobozokból álló oszlop, vele szemben egy másik, kacatokkal teli oszlop, melyre felmászik egy férfi, és a (rendezői) székbe ülve elindítja az előadást. Belép az első ember a színpadra, és felhangzik a műsorfüzet első mondata: "Talán mindenkivel előfordult már, hogy úgy érezte, ez nem az ő napja, hogy a tárgyak összeesküdtek ellene, a teste nem engedelmeskedik, kicsúszik a lába alól a talaj, kiesik a kezéből minden, ráomlik a fal, kóros álmosság keríti hatalmába, inog körülötte a világ, megdőlnek a síkok, rémeket lát."

A "szerencsétlen nap", melyre Boitel előadása épül jól ismert némafilmes alapszituáció. A színészek Buster Keatonhöz illő, gyors ritmusú burleszksorozatokat produkálnak a színpadot betöltő tárgyakkal. Az ajtó darabjaira esik, a ruhák leesnek, a ház összedől – mindez egyre gyorsabban, egyre több emberrel. Viszont amit filmen trükkökkel jól meg lehet oldani, el lehet tüntetni, azt a színpadon nem mindig sikerül, és előfordul, hogy például látszódnak a damilok vagy a falakat tartó emberek. Lehet, hogy csak túl közel ültem a színpadhoz, de ez kifejezetten zavaró, illúzióromboló volt.

Miután körülbelül negyed óra alatt már minden többször összedőlt, és a jobb oldalt álló hatalmas dobozoszlop is ledőlt (ennek a káoszfokozáson túl sok funkciója nem volt), öt perc takarítást hirdettek. És valóban takarítani kezdtek, seprűkkel, rendkívül megszervezetten, megrendezetten és precízen. A káosz eltakarítását nagyobb élmény volt nézni, mint a káosz létrejöttét. Öt perc alatt valóban kitakarítottak, és maradt az üres színpad, ami ennyi rom látványa után rendkívül megnyugtatóan hatott. Ebben az öt percben a felfokozott abszurdhoz képest valami nagyon hétköznapi, egyszerű és praktikus zajlott, holott ugyanolyan intenzitást és színészi pontosságot igényelt, mint a korábban látott bohóctréfák.

Ugyanis az összes szereplő bohóc, keatoni értelemben véve. Akrobatikuságukkal, alkatukkal és erősen megrajzolt karakterükkel érik el a szórakoztatást. Boitel előadása humorával, ritmusával, szerencsétlen akrobatikájával szórakoztat. Ez főleg a takarítás előtti negyed órára igaz, amikor már előre röhögünk dolgokon (például ha az összebicsakló lábú asztalra támaszkodik valaki). Boitel ősi, alapvető cirkuszi toposzokat rak egymásra, és ezekkel őrült iramban zsonglőrködik a közönség orra előtt.

Az előadás különböző szekvenciái eltérő ritmusúak. Az egyes előadásrészek között koherenciát meg sem próbáltak teremteni, így a nézőben ilyen jellegű idény egy idő után már fel sem merült, elfogadtuk, hogy ezek különböző, önálló cirkuszi mutatványok.

A takarítás után a fekete paravánokkal és síkokkal játszottak, mely egy idő után sajnos túl kiszámíthatóvá vált, főleg mivel mondom, néha lehetett látni, hogy ki hova tűnt, hol bújt el, mi fog következni, és így már nem hatott a meglepetés erejével. Holott a cél érezhetően az lett volna.

Az előadás egy látványos és szépen kivitelezett része volt azonban, mikor az egyik szereplő csak a megdőlt világban érezte magát jól. Ő maga is kb. a vízszintessel 60 fokos szöget bezárva közlekedett, és vízszintes tárgyakat, paravánokat látva fejhangon való énekléssel fejezte ki rosszullétét. Az összes többi szereplő feladata volt az ő jóllétének megteremtése. Mindent a szereplő síkjába beállítani, őt magát is támasztani, nehogy kibillenjen a síkból. Nagyon szép és felemelő látvány volt, igazi csapatmunka, ahogy egy ember jólétéért ennyien, ilyen összpontosítással dolgoztak.

Végül a színpad közepére hordták az összes kacatot, egy hatalmas, már-már műalkotásszerű gúlát építve, mellyel céljuk a gúla alján lévő szekrénybe zárt, az előadás alatt váratlanabbnál váratlanabb helyeken felbukkanó, ördögnyelvet fújó bohóc elrejtése volt. Ám a végén, mikor felépült a gúla a szekrényajtó kinyílt, és a bohóc belefújt az ördögnyelvbe. Magamban csendben reménykedtem, hogy nem ilyen banálisan lesz vége, ám felhangzott a taps, és a színészek már jöttek is. "Új" jelző ide vagy oda - a cirkusz lényege úgy tűnik mindig is a szórakoztatás lesz.

Camille Boitel: Itt és most

A Compagnie L'immédiat előadása

Marine Broise
Aldo Thomas
Camille Boitel
Pascal Le Corre
Thomas de Broissia
Jacques-Benoit Dardant
Marion Lefebvre

2012. március 20.
Nemzeti Színház

Budapesti Tavaszi Fesztiál