Hol veszítik el a művészek azt a természetességet, játékosságot, önfeledtséget, amelyek oly magától értetődő közegét jelentik a zenei közlésmódnak? Miért vesznek fel a zenészek torz pózokat, hiteltelen gesztusokat, zavaró modorosságot, amelyek áttörhetetlen falként emelkednek a hallgató és a zene közé? Nem tudom. Arról azonban a bécsi fiúkórus koncertjén meggyőződhettem, hogy gyermekkorban még biztosan képesek vagyunk a velünk született kedélyességgel és szabadsággal, s kizárólag a zene szeretetéért játszani.

A koncert első pillanatától különösen jól eső érzés volt látni, hogy sem a fél évezred történelmi súlya, sem a telt ház nem nyomasztja az ifjú énekesfiúkat, akik első megjelenésüktől kezdve olyan ösztönös természetességgel mozognak a színpadon és adják át magukat a zenének, mintha egy óriási homokozóban, a közönségtől alig zavartatva, éppen a világ legszebb homokvárát építenék fel, közösen.

A felszabadult természetesség, amely az előadók többségénél - az intézményes zeneoktatásba történő becsatlakozás után rövid időn belül - elvész, ritkán tapasztalható jelenség, ezért az erre érzékeny hallgatóságot egészen leköti.

Különleges, mosolyfakasztó látványt nyújt a 25 matrózruhás fiúcska a pódiumon, akiknél keresve sem találnánk termetre, jellemre különbet. Ahogyan a zene áramlataira úgy hajladoznak, mint megannyi fűszál a réten; ahogy egy-egy kedvenc részüknél pajkosan és szélesen egymásra vigyorognak (nyilván a próba emlékeit idézve fel ilyenkor); ahogy néhányan a combjukon ütik ki a ritmust, vagy szórakozottan megvakarják a fülcimpájukat, és egyáltalán: ahogy örökmozgón zsibonganak, kavarognak, mint két tucat rosszcsont valamiféle zenei hangokból épített játszóházban.



Carl Orff első műsorszámként elhangzó híres O Fortunájában egyből kiszúrtam a legnagyobb kópét: kicsi, duci, szőke, szemüveges csínytevő. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre a második darabnál - mintha csak katonásdit játszana - előlépett társai közül, és mintha mi sem volna természetesebb, csengő hangján elénekelte Schubert Jäger, ruhe von der Jagd című kórusművének égbe szökő szólóját.

Igaza van, nincs is annál természetesebb, mint amikor a gyerekek zenélnek, rajzolnak, táncolnak, játszanak. A szőke kópé szopránja kitört a zongorakíséret és a kórusszövet sűrűjéből, keresztülhasította az óriási terem levegőjét, és olyan érzékeket stimulált, amelyek létezéséről csak ritkán győződhet meg a koncertlátogató.

Az előadás során, amikor szólóénekre került sor, a hasító, nyílt őszinteséggel megszólaló gyermekhangok a derűből, a szelídségből, az érintetlenségből és valamicske vonzó naivitás felhangjából összeállított húrzatot pendítettek meg, amelyre más koncertek, hangzások sosem képesek. Ennek legjobb példája Mozart: Die ihr des unermesslichen Weltalls Schöpfer ehrt című szabadkőműves kantátája volt, melyben a szólisztikus teljesítmények is a leginkább kicsúcsosodtak. Mennyire más e mondatokat az ártatlanság gyermekhangján, egy csapat csibész kántálása közepette hallani: "Halljátok emberek! Szeressétek egymást és testvéreiteket!"

Amennyire felemelően hatottak az egyedi megszólalások, annyira lehangolóak voltak általában a tutti részek. Nem kell túlságosan vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy felismerjük, a világszerte ünnepelt gyermekkórus nem szól tisztán, sőt, a lurkók sok esetben bántóan hamisan énekelnek.

Emiatt igen kellemetlen pillanatokat okozott az első félidőben többek között a már említett Carmina Burana részlet, és Jacobus Gallus Pueri concinite-je is. A sok esetben már kínos hamisságot viszont jól ellentételezte, hogy az együttes a műsort rendkívül élénk, világos hangszínekkel adta elő, és hogy a kisegyüttesek párbeszédeire építő művekben az intonáció meglepően kifogástalan volt, mint ahogyan ezt a háromfős szólamokat alkalmazó Caldara műben, az Ego sum panis vivus címűben is tapasztalhattuk.

A közönségsikert szem előtt tartó műsor összeállításból jól kivehetőek voltak azok a darabok, amelyekben a kar fergeteges örömzenét produkált, s ezáltal még emlékezetesebbé tette a produkciót. Ifj. Johann Strauss polkáit és keringőit például, amelyek éneklése közben majdhogy táncra nem perdültek, a Wiener Sängerknaben után nehezen tudom máshogy elképzelni.



A kórus a második félidőt népdalfeldolgozásoknak szentelte: rövid, hatásos karakterdaraboknak, melyek között természetesen magyar népdalok is helyet kaptak. S a közönség tán ezeket várta a leginkább. Elhangzott a Tiszán innen, Dunán túl, majd Kodály feldolgozásában a Túrót eszik a cigány és az Esti dal.

Jót tett ezeknek a műveknek a szokottnál kevésbé ájtatos, kevésbé didaktikus, kevésbé művészieskedő előadás. Ez egyszer jó volt hallani, hogy a magyar népdal is csupán csak egy a sok közül, és nem fontos, hogy minden alkalommal az egekig magasztalják. Ezzel az előadással azonban az is járt, hogy valamelyest veszítettek a dalok eredeti jellegükből, és belesimultak a szlovák, ukrán, román, bolgár, horvát, szerb népdalokba, amelyek előadása szintén hordozott a tolerálhatónál némileg több jellegtelenséget.

A Wiener Sängerknaben koncertje összességében figyelemfelhívó látványosságként, üde színfoltként értékelhető, csakúgy, mint egy gyermekrajz-kiállítás. Az ember tátott szájjal csodálja benne azt a zsenge, gyermeki éretlenséget, amelyre legtöbbször jobban szomjazik, mint a felnőttek komolyságára, és amelyet menthetetlenül elveszít valahol az éretté válás fájdalmas útján.

Műsor:

Orff: O Fortuna – részlet a Carmina Buranából
Schubert: Ellens zweiter Gesang (Jäger, ruhe von der Jagd), D838 – Johannes Brahms feldolgozása
Lorelei – német népdal
Drin im Haslgrabn – osztrák népdal
Gallus: Pueri concinite
Caldara: Ego sum panis vivus
Mozart: Die ihr des unermesslichen Weltalls Schöpfer ehrt, K619
Schubert: Nachthelle, D892
Kratochwill: Jubilate Deo
ifj. Johann Strauss: Feuerfest-polka, op. 239
ifj. Johann Strauss: Császárkeringő
ifj. Johann Strauss: Terefere-polka

Szünet

ifj. Johann Strauss: Éljen a magyar – gyorspolka
Janičko čorobis – szlovák népdal
Tiszán innen, Dunán túl – magyar népdal
Kodály: Túrót eszik a cigány
Kodály: Esti dal
O, more Duboko – horvát népdal
Niska Banja – szerb népdal
Polegnala e Todorka – bolgár népdal
Kopav, kopav – ukrán népdal
Dupâ casâ – román népdal
ifj. Johann Strauss: Kék Duna-keringő