Kipp, kopp, koppolok / Dávid Ádám: A virág utcai focibajnokság / PRAE.HU

Zörgő Fiattal érkeztek egy ragyogó nyári délutánon. Mintha a semmiből bukkantak volna elő a rogyásig megpakolt járművel. Hogy honnan jöttek, senki nem tudta – talán nem is fontos. Viszont azonnal megváltoztattak mindent. Főként Nagyi volt elemében, aki a "partraszállást" követően karon fogta a kis Gerdát, hogy szemrevételezze új birodalmát. Hamar rá kellett azonban döbbennie, hogy a környéken kaotikus állapotok uralkodnak: "A munkájukból hazatérő szülők borzongva figyelték a betonarénában zajló csatákat. A küzdelem hevében jó néhányszor átviharzott a mezőny az udvar valamelyik szegletében megbúvó játszótéren is. Az anyukák ilyenkor rémülten halászták ki csemetéiket a homokozó mélyéről (…)" Az első pillantásra nyilvánvaló volt, hogy Nagyi kedvenc sportjának lelkes követői lakják a Virág utcát, ám mit ér a lelkesedés rendszer nélkül, hiába a nyers erő, ha nem párosul mellé mindent átlátó, taktikus elme. Szabályok kellenek ennek a világnak, keretek, amelyekben értelmet nyer ész, erő, akarat. Nagyi (aki fiatal korában nemcsak labdarúgó, de gólkirálynő is volt) előhúzta sípját, és belefújt: kezdetét vette a (rend)teremtés.

Az első napon Nagyi megalkotta a küzdelem terét – és a Virág utca lakói látták, hogy mindez jó (nem kellett félteni gyermekeiket a tömbök között üvöltve rohangáló fiataloktól). A második napon csapatokat verbuvált, minden lakótömb nevet és jelet kapott. A harmadik és a negyedik napon Nagyi szabályokat hozott és meghirdette a Virág utcai bajnokságot, az ötödiken elkészítette a sárga és a piros kártyákat, a hatodikon kupát ajándékozott a győztesnek, a hetediken pedig megpihent. Végre rend költözött a káoszba, kiszámítható, szabályszerű rendszer. Még mondja valaki, hogy a foci nem olyan, mint az élet!

A Virág utcai naprendszer központi csillaga egyértelműen Nagyi. Ő határozza meg az évszakonként megrendezett Virág-bajnokságok rendjét, ő edzi a keleti tömb Tejfogú Tigriseinek csapatát, és igazságos bíróként ő vezeti a Virág-bajnokság meccseit. Még a Kovács családban is ő a legnagyobb tekintély, káromkodásért például piros lapot oszt. Szeretik is mindannyian, élnek-halnak érte!

S hogy a Nagyi rendezte világ mégse legyen túlságosan egyhangú ("a gép forog, az alkotó pihen"), arról egy még kreatívabb rendező gondoskodik: az Élet. A Németországból hazatelepült Erösch családra (kőkemény, kőgazdag apuka és reményteli bajnok fia) osztja a szerző a kozmoszból újra káoszt alakító kísértő szerepét. Géza bá’ a nemtelen, ördögi ellenfél, aki a legaljasabb csalástól sem riad vissza. Tart ugyan Nagyitól, ez azonban aligha tántoríthatja el ördögi tervétől: letaszítani a Tejfogú Tigriseket a trónról, s Pisti fia csapatából, a Rettenthetetlen Rókaprémes Rémekből nevelni tömbbajnokot. Géza bá’ lételeme a rombolás, pusztító céltudatossága azonban csak néhány pillanatig képes felülkerekedni, törekvéseit látva a Virág utca jóérzésű lakói mind szembefordulnak vele.

Túlságosan egyszerű, ráadásul patetikus is lenne A Virág utcai focibajnokságról azt állítani, hogy az élet nagy kérdéseivel foglalkozik. Szerencsére a könyv szerzője, Dávid Ádám keveset moralizál, ehelyett inkább mesél és játszik. Egy kivételes család életének kivételes epizódjába pillanthatunk be a segítségével. A Kovács név ugyan átlagcsaládot sejtet, mégis azt hiszem, kevesen ismernek rá bennük saját családjukra, ugyanakkor nagyon sokan szeretnénk egy ilyen családot. Szimpatikusan elvarázsoltak, szerethetően különcök – mind egytől egyig: Gerda kamaszos sztármániája, Milán kisfiús fociőrülete, Apu emelkedett zenevágya, Anyu határozott menedzserszemlélete, Nagyi sípja és Koppány koppolása, punktum. Mintha Bálint Ágnes Szeleburdi családjának legújabb kalandját olvasnánk. És nem ez az egyetlen pont, amiben a szerző ragaszkodik a hagyományhoz.

Hagyományos ifjúsági regény (annak is kalandos-családregényes fajtájából) A Virág utcai focibajnokság, amely a műfaj legjobb magyar hagyományait követi (a fentebb említett Bálint Ágnes mellett hirtelen Rónaszegi Miklós és Csukás István ifjúsági regényei idéződnek fel fiatalabb kori olvasmányélményeim közül). A nyelvjátékosságban Koppány Lázár Ervin-i mintára gyártja a képtelenebbnél képtelenebb szójátékokat. Könnyű neki, mondhatnánk, hiszen még csak óvodás, és ha százpettyes katicát nem is koppol, hétpettyes pillangót, tejfogú tigrist vagy kardszárnyú pingvint egészen könnyedén alkot tekervényes agyával.

A koppolás olyan furcsa képesség, amelyet felnőve elveszít az ember. Valójában már iskolásként is egyre nehezebb koppolni, megérteni pedig még ennyire sem egyszerű, hogy miért fontos valakinek az, hogy képtelen neveket adjon nem létező teremtményeknek: "Nem valami nagy szám ez az iskola – jelentette ki (ti. Koppány). – Egy év kihagyás után Milán is majdnem elfelejtette a koppolást. Résen kell majd lennem."

A gyermek számára sokszor ugyanilyen értelmetlen a felnőttek nyakatekert gondolkodása, erőltetetett tettetése – miért kell agyonbonyolítani azt, ami olyan egyszerű. Amikor Nagyi kórházba kerül, Koppány örökli sípját és ezzel együtt a feladatot is – legyen kicsit felnőtt, vigyázzon a Tigrisekre és a rendre a Virág utcában. Mert végül is ki vehetné át a nagy kreátor helyét, mint az, aki koppolásával maga is új világokat teremt! A feladat azonban (egyelőre) meghaladja Koppány erejét, szerencséjére Nagyi visszatér egy utolsó összecsapásra. A jó és a gonosz gigászi csatájává váló virág-bajnoki döntőt Koppány fejesével a Tigrisek nyerik meg. A zuhogó eső tisztává mossa a bűnös szándékokat, a világ rendje újra helyre áll. Ám Nagyi, aki ezt a világot teremtette és bölcsen igazgatta, nem tudja legyőzni betegségét, a Virág utcai naprendszert éltető csillaga kialszik.

A Kovács család abban egészen több, mint egy átlagos család, hogy tagjai érzékenyek a világ rejtett dimenzióira. Így törvényszerű, hogy Nagyi halálával sem következik be törés a család életében, szelleme tovább él közöttük, s ha a Nagyi-féle bodzaszörp Nagyi nélkül már mit sem ér, az életnek az ő tettvágya és bölcsessége felől nézve mégiscsak van értelme.