Nagy Imre nyár elején megnyitja az MTA 1954. évi Nagygyűlését, ahová meghívják a végzős mérnöktanár hallgatókat is, vattának, hogy a kormány új vezetője, akitől a tudományos élet is jótékony reformokat remél, imponálóan nagy hallgatóság előtt mondhassa el beszédét. A Díszteremben apám is jelen van. Ott ácsorog hajdani évfolyamtársa mellett, aki ajtónállóként fontoskodik, oda-odasúgva neki, ki az, aki előtt épp meghajol. Te Pista, neked mi a beosztásod itt, kérdezi tőle apám, mire Pista közli vele, mi, hozzátéve, hogy már nem sokáig, mert saját kutatói projektjét a citromhonosítás terén nem tudta sikerre vinni, így hamarosan máshová helyezik, mint ő mondja, adminisztratív állásba pártvonalon, csak még megkeresik az utódot a helyére. Most a szőlőt preferálják, súgja apámnak, mit szólnál hozzá? Te mindig jó voltál elméletből, ha beajánlhatnálak, gyorsabban szabadulok. Apámat nagyon is érdekli a dolog, elküldi a papírjait, de az ígéretet nem veszi igazán komolyan, míg az MTA ki nem kéri őt az Á.G-tól, hogy kinevezze a megüresedett pozícióra.

Anyám a nővéremmel, Andreával (Inárcs, 1954)

1954 őszén, két súlyos sötét év után, végre felragyog a nap a család egén: október 20-án apám és anyám felszabadultan ünnepelhetik Andrea születését, aki a legnagyobb boldogságukra épen-egészségesen jött a világra. Nem volt könnyű szülés – filigrán anyámnak öt szüléséből egyik sem volt az, de mind közül ez volt a legsimább. Andrea szelíd baba, szépen alszik, és ha mégis fel kell hozzá kelni éjjel, a fölébe hajló szülőket mindenért kárpótolja tejes mosolya. Novemberben már hárman költöznek Rákospalotára. Az albérletbe kivett kis lakás egy vagyonba kerül, az utolsó fillérig elviszi addig összegyűjtött 6000 forintjukat. Az ember, aki ennyiért – plusz ügyvédi költségek – átadja nekik tanácsi főbérlete kulcsait és a szerződést, hamar eltűnik a pénzzel valahol a vidék gyomrában.

Az új lakás lépcsőjén anyám húga, Teréz és kislánya, Katinka (Rákospalota, 1954)

Egy csöndes hónapot töltenek a rákospalotai házban, mielőtt elszabadul a pokol. A főbérlője nélkül maradt lakást egy megvesztegetett tanácsi dolgozó újra kiutalja, de nem nekik, hanem egy "ploretár családnak": egy teherautósofőrnek és a feleségének a csecsemőjükkel. A hivatal sokkal olcsóbban adta magát, mint a magánember: a sofőrék csak 1000 forintot csúsztattak a tanácsi ember zsebébe. Egy esős nap delén anyám a baba altatásából arra riad, hogy zörgetik a konyhaajtó üvegét, és egy erős testű, magas nő azt kiabálja, jöjjenek ki, merthogy "azonal elkel haggyák" a lakást – mint az a zsírpecsétes kockás fecni követeli, amit az asszony az ajtót kinyitó anyám arcába ráz. 

A sofőrék egy percet sem késlekednek, elkezdik kirámolni a konyhát a sáros udvarra. Anyám halálra váltan nézi, gyönge hangon tiltakozik, de mit tudna tenni, máris ott áll az udvari tócsákban az összes konyhabútor, asztal-szék, márványlapos tálaló, egyik oldalán a sofőr neje ázik, a másikon ő, és mindkettejük karján a csecsemője. A sofőr mélyre hajtott fejjel hurcolja kifelé a maradékot, edényeket, kosarakat, amit csak a polcokon talált, aztán a maguk holmijával egy perc alatt telerakja a lakás elejét meg a gádort. Anyám bezárkózik a szobába, és hangtalanul zokog. Andrea a feszült jelenet közben elaludt a karján. Apámat a Tudományos Akadémiáról hazaérkezve új otthonuk ajtajában egy vadidegen nő fogadja, aki már messziről elindítja feléje is a magasra emelt hangot: jó lesz, ha mielőbb keresnek maguknak másutt lakást, mert ezt a XV. kerületi Tanács nekik utalta ki!

Ettől kezdve rémálom az életük. A szobában sír az egyhónapos baba, a konyhában a háromhetes beteg újszülött. a sofőr felesége naphosszat perlekedik-kiabál, szidja a csecsemőjének "ezeket". Anyámnak bent rezsón kell főznie, a mosóvizet is azon forralja, miközben együtt sír a kis Andreával meg a sofőrék csecsemőjével. Apám szentségel, hogy így rászedte az a gazember, pedig ő fizette még az ügyvédet is, meg hogy tudnia kellett volna, hogy ez az ügylet így nem egészen hivatalos. Aztán megpróbál intézkedni. Még a korrupt tanácsi hivatalnokhoz is elmegy, aki ezt cselekedte két kisgyermekes családdal rongyos 1000 forintért. De ott is csak ugyanazt hallja, amit a sofőrék szajkóznak, hogy így járnak a lakásátjátszók! Apám is azt kiabálja az irodán, amit a sofőréknek szokott, hogy ők a csalók, ők: a sofőr, aki lepénzelte a hivatalos szervet, de főleg a szerv, aki ennyire korrumpálódott! És akire ő majdnem rá is borítja az íróasztalt. A csinovnyik az ÁVO-val fenyeget, ha apám nem hagyja el azonnal az irodáját. 

A kilakoltatási bírósági határozat szerint a Tanács a karhatalom segítségével egy üzlethelyiségbe rámoltatja ki az összes holmijukat. Csak remélhetik, hogy az a karhatalom nem az ÁVO, csak a rendőrség. Kézhez kapva a végzést, apám tajtékozva kiabálja ki a sofőréknek, hogy ő összetépi mind a három diplomáját, ha ezen a helyzeten a szakma nem képes segíteni! És az Akadémia nem is hagyja cserben: haladéktalanul kiutalja nekik az egyik szolgálati lakását, a budai kétszoba-hallt, aminek korábban az akkor még leválasztatlan három és félszobás változatában az MTA ötödik, Agrártudományok Osztályának vezetője lakott.

Kilátás a Győri úti ablakból a Sashegyre (Buda, 1954)

A hegykoszorúra néző budai utcán a Sport Kórház és a TF ősfás parkjaival szemben hajdan-impozáns társasházak állnak, amiket az 1930-as években építtettek maguknak vagyonos középpolgárok: ügyvédek, mérnökök, gyártulajdonosok, katonatisztek. Amikor anyámék ide kerülnek, még sokan élnek közülük az államosítással kisebbre szabott saját tulajdonukban. A két utcára épített széles sarokházban több lakás is az MTA tulajdona, az egyikbe költöznek be apámék társbérletbe, egy kisgyermekes házaspár mellé. A férfi angolból fordít az Akadémián, túlfinomult vékony felesége, egy hajdani megyeszékhelyi jegyző lánya, németből. A pár kissé színpadiasan becézi-kényezteti egymást és kicsi lányukat. Apámék egy évig használják velük közösen a mellékhelyiségeket, és ez nem mindig egyszerű. Előfordul, hogy apám a konyhában nyit rá a párra, akik egy divatos tangó dallamára egymás karjaiban ringva kavarják a levest, vagy a babafürdetéssel kell órákig várni, mert a madárcsontú úriasszonyka nagyon szeret hosszasan pancsolni az óriási kádban. Ha apám munkába készülődve reggel már türelmét vesztve bekopog rá, ellenállhatatlan bájjal énekli vissza neki az ajtó mögül: Rögtön, Józsikám, csak magamra kapok valamit!

Jó egy év múlva választják le a lakást – akkorra már az úriasszony férje nem lakik velük. Az átalakítást az Akadémia finanszírozza. Apámék tervei szerint a hallból nyitnak új fürdőszobát, hogy a nappali hosszú nyugati fala egyben maradjon. Ide helyezik, a naplemente ferde-rőt fényei közé, a hatalmas ebédlőasztalt, amit aztán rendszeresen ül körbe "a banda" – barátaik, csupa harmincas pár, összehajolva a nehéz országos ügyek és tehetetlenségük súlya alatt. 
 

ITEM MCMLIV

anyám belépvén rögtön az egészet
felfogta: áldását-erényeit
komoly szemével épp csak körülnézett
bólintott s otthont teremtettek itt
a helyzetet persze az apám hozta
anyám csak tűrte hogy a sors forog:
hogy elfogadja kész volt minden rosszra
s helyt állni – tán ezért jutott a jobb
ez az egekbe nyíló napfényes lakás
hogy végződhet így is egy kilakoltatás