A jogelőd

A rendszerváltás utáni hazai képregénykiadás legfontosabb fordulópontja a 2005-ös év. Az addig tetszhalott állapotban senyvedő honi képregényes élet leginkább a kéthavonta megjelenő pókember-füzetekre, az első Rejtő-Korcsmáros albumokra, a Mozaik lapokra, és az internetes fórumokra, honosító portálokra korlátozódott. Tavasszal viszont az először megrendezett Magyar Képregény Fesztiválra nem csak több ezer érdeklődő érkezett, hanem számos képregényalbum, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a könyvesboltok polcaira is betegyék a lábukat. Ennek a kezdeményezésnek a zászlóshajója volt a Fekete-Fehér Képregényantológia, benne olyan nagyágyú képregényekkel, mint a Sin City, a Spirit, a Blueberry vagy Constantine. A változás olyan jelentős, hogy bő másfél évvel később már az antológia 6., s egyben utolsó számánál tartunk. Időközben megalakult a Képregény Nagyker, s ez a terjesztési hálózat nagymértékben hozzájárult a hazai paletta kiszélesedéséhez, melyben a válogatáskötetek iránti érdeklődés megcsappant. Így az FF Képregényantológia addigi formájában elbúcsúzott, jelezve azonban, hogy más formában ugyan, de még visszatér majd. Az addigi számok nem csak nagy kultuszú képregényfigurák és sorozatok bemutatására vállalkoztak, gyakran találkozhattunk hozzájuk tartozó ismeretterjesztő cikkekkel és életrajzokkal – első sorban európai és amerikai alkotók munkásságáról. Ugyanakkor már az első kötetben megmutatkozott "A magyar Képregényfigura" megteremtése iránti igény, ha a hazai alkotók által pingált oldalak csak elvétve akadtak is.

Az átmenet

A FF Képregényantológia utódjára 2007 tavaszáig kellett várni. Addig egyfajta átmenetet képzett az Eduárd Fapados Képregényújság 8 lapszáma (a 2007 szeptemberében megjelent 9. szám már inkább az újonnan megnyílt Eduárd Képregénybolt apropójából született). Az Eduárd már magyar képregényekre koncentrált, újrakiadásokra (A szőke ciklon, Mikrotánia) és újdonságokra (Szivárvány köz, Tomster, Nero Blanco), de találhattunk benne külföldi vendégeket is (Sörmesterek, Batman). Összességében mégis inkább egyfajta ízelítő volt, Piszkos Fredből vagy Fazekas Attila Tűzviharából az önálló albumok megjelenése előtt közöltek néhány oldalt, míg a Sörmesterek később album formátumban próbált visszatérni. De az elő- és utóközlések nem arattak túlzott sikert.

Az Eduárd nem tartalmazott biográfiákat vagy ismertetőket (a 9. számban található némi publicisztika), viszont ez idő alatt jelent meg Magyarország legelső képregényes szaklapja is, egy óriási lelkesedéssel gyártott non-profit kiadvány, a Panel (idővel egyébként a Panel elkezdett nyitni a magyar rajzolók felé, s egyre több oldalon közölt képregényeket, mígnem két különszámot is megjelentetett csupa magyar alkotóval). A Panel 2. és 3. számában jelent meg az első Buborékhámozó-cikk, mely később Magyarország második képregényes szaklapjának lett a névadója. Ez a FF Képregényantológia örökösével, a Papírmozi első számával egyidőben indult el.

Az első nekifutás

Megjelent a Papírmozi Képregényantológia első kötete, mely lényegében ott folytatta, ahol az FF fél ével korábban abbahagyta. Van benne európai és amerikai, egy pici magyar és ázsiai, ezekhez kapcsolódó rövid cikkek, no és persze tudósítás képregényfesztiválról vagy pályázatkörkép. Az FF-hez hasonlóan próbált nemcsak ismeretterjesztő, hanem aktuális is lenni, de a fősodorbeli képregények (Batman, Frank Miller) talán kevésbé voltak hangsúlyosak. Aki ugyanis szuperhősökre, mangákra vagy európai albumokra vágyott, már kedvére válogathatott a meghízott hazai kiadások között. Az Eduárd Fapados Képregényújságtól örökölte azt a rossz szokását, hogy korcsmáros-képregényeket is közölt. Új magyar képregényt viszont csak elvétve. A két kiadvány között eredetileg lett volna valamiféle munkamegosztás, de a koncepciót nem sikerült következetesen megvalósítani, az Eduárd nem tudta eltartani magát, a Papírmozi pedig a 3., másfélszeresre duzzasztott szám után köszönt el, még ha csak ideiglenesen is, hogy megpróbálja újra kitalálni magát.

Megint az átmenet

Mivel a Papírmozi sem bővelkedett magyar alkotók munkáiban, a 2. és 3. szám között a Képes Kiadó elindította az Eduárd Bemutatja sorozatot is, aminek minden egyes füzetében magyar alkotók egészestés képregényeivel találkozhattunk. Ez 4 megjelenést élt meg, 2008 óta nem jelent meg újabb füzet. Az Eduárd Bemutatja mellett 2007 végétől 2010 végéig futott a Nero Blanco Comix, ami ugyancsak magyar alkotók szerepeltetését tűzte ki célul, több-kevesebb oldalon keresztül. A Nero Blanco Comix (ez nem csak az újságnak, hanem a kiadónak is a neve) gondozásában továbbá megjelentek különféle egyedi kiadványok is (Hidegbéke, Nukleáris Baromfi, stb.), melyek lényegében az Eduárd Bemutatja utáni űrt töltötték be. A még a Papírmozival egyidőben indult Buborékhámozó képregényes szaklap is 2010 végéig húzta, hogy aztán beleolvadjon a megújuló Papírmozi 4. számába.

Sok szó esett eddig a magyar képregényről, és arról, hogy ezek a kiadványok miként próbálták ösztönözni a lelkesebb alkotókat. Nem ezek persze az egyedüli próbálkozások, a Pinkhellről, a Rohamról, Kalyber Joe-ról,a ZAP!-ról vagy a több tucat non-profit fanzine magazinról viszont azért nem beszélünk itt, mert nincs közük a Papírmozihoz. Az FF Képregényantológia, az Eduárd Fapados Képregényújság és az Eduárd Bemutatja sorozat, majd a Nero Blanco Comix és a Buborékhámozó mind-mind közvetlenül vezet a Papírmozimai formájához. A képregényes közéletben jártas embereknek persze nincs ebben semmi meglepő, hisz mindegyiket Bayer Antal szerkeszti, a Míves Céh, a Képes Kiadó vagy éppen a Nero Blanco Comix nevében. Az ő neve azonban nem csak átvezető kapocs, hanem meglepő mód egy fejlődés folyamat ívét is kirajzolja előttünk. Azt, hogy a képregényes ismeretterjesztést elsősorban a jó képregények és híres alkotók közlésével szándékozó képregény-antológiának miként kellett újraértelmeznie önmagát, s változott mára egy kispéldányszámú, sokkal több magyar képregénnyel és ismeretterjesztő cikkel operáló non-profit kiadvánnyá.

A második nekifutás

Hosszú szünet után 2011 tavaszán tehát a 4. számmal folytatódott a Papírmozi, de ez már nem ugyanaz az antológia, amit annak idején megismertünk. Az azóta megjelent két szám már kisebb formátumban köszön vissza, kicsit vékonyabbak is, és csak 150-125 példányban nyomják őket. A Képes Kiadó emblematikus figurája, Eduárd sem emeli már kalapját a borító jobb felső sarkában. Olyan, mintha gerincet adnánk három NBC-nek és egy BH-nak, miközben néhány oldalon visszaköszönne az FF Képregényantológia azon törekvése, hogy külföldi alkotókkal ismertesse meg a közönséget, csak ezúttal messze áll tőle a fősodorból való szemezgetés. A megboldogult sorozatok logójával sem véletlenül találkozunk a tartalomjegyzékben. Világos, hogy a Papírmozi ma már annak a szűk rétegnek készül, akik eljárnak a börzékre, beszélgetésekre, és a képregény úgy általánosságban is érdekli őket. Ettől függetlenül bátran ajánlható mindenkinek, aki egy parányit is érdeklődik a műfaj iránt.

Kritikánk az 5. számról itt olvasható!

A cikkben említett sorozatok bibliográfiája:

Fekete-Fehér Képregényantológia

#1-6 szám

2005. Március – 2006. Október

Kiadó: Míves Céh

Eduárd Fapados Képregényújság

#0-8

2006. Március – 2007. Február

(+9. szám 2007. Szeptemberében)

Kiadó: Képes Kiadó

Eduárd bemutatja

#1-4

2007. Október – 2008. Március

Kiadó: Képes Kiadó

Papírmozi Képregényantológia

Grafikon letöltése