Barna Péter, a Kulter.hu főszerkesztő-helyettese, az est moderátora lelkiismeretesen, előre körvonalazott elképzelések alapján készült a kérdésekkel: az ezekre adott válaszokból ugyanis minden lényeges dolog kiderült, ami érdekelhette a hallgatóságot. Bár a moderátor bevezetőjében baráti beszélgetésre invitálta a jelenlévőket, a hivatalos tiszteletkörök lefutásáig a szerzők-szerkesztők feloldódása váratott magára. A vegyes fellépés (beszélgetés–felolvasás–beszélgetés–felolvasás) meggyőzőnek bizonyult, mivel az egyébként könnyen lankadó figyelmet képes volt mindvégig feszesen tartani.


 

A beszélgetés során Torma Mária, a kritikai rovat szerkesztője evolúciós vonalat rajzolt a lap történetéről, elidőzve a fontosabb állomásoknál. Az Apokrif ötlete Nyerges Gábor Ádám (a majdani főszerkesztő) és Török Sándor Mátyás fejéből pattant ki, s célja egy olyan fórum létrehozása volt, mely elsősorban az ELTE és a PPKE diákjai számára biztosít majd lehetőséget, hogy itt elsajátítsák "mind az írás, mind a szerkesztés ügyes-bajos dolgait". Aztán az indulástól kezdve ez a műhely egyre nyitottabb lett, így a szerzők köre is bővült. A belterjességet pedig úgy kerülték el, hogy minden számban lehoztak egy új szerzőt. A folyóirat szerkezete is változott. Kezdetben még összetűzött A4-es lapokból állt az Apokrif, 2010 őszén gerincet, valamint színes borítót kapott. A szerkesztőségben szintén felfedezhetünk új neveket: megjelent egy húszoldalas kritikai rovat, melyre Torma Mária ügyel, illetve a képekért Erdei Tamás és veress dani felelősek (egyébként a 2011. nyári szám már képszerkesztett). Az evolúciós folyamat utolsó állomása egyelőre az országos terjesztés, mely a 2012. tavaszi számot érinti. Ez nyilvánvalóan lehetőségek egész sorát nyitja meg mind az olvasók, mind a szerzők táborát tekintve.
 

Erdei Tamás arról beszélt, hogy a fiatal szerzők és szövegeik közlése mögött valamilyen koncepció kezd kialakulni, és ezt vele ekvivalens kép-koncepciókkal meg lehet támasztani. A nemzedéki sajátosságok viszont egészen másként érvényesülnek a képzőművészeknél, mint az irodalmároknál – mondta veress dani –, a lehozott festők-grafikusok és írók között négy-öt év korkülönbség is van (egy ’82-83-ban született festőt még lehet pályakezdőnek tekinteni). Erdei szerint "ehhez a pályához sokkal több idő kell". Az, hogy a képszerkesztők jó munkát végeznek, az esten is bemutatott paródia-melléklet (az ún. Ál-manach) bizonyítja: a parodizált művek mellé kiegészítésként egy-egy jól sikerült karikatúra társul.


 

Az Apokrif egyik fő erényeként emlegetett stílusbeli heterogenitásra való törekvés a felolvasott művek tematikai-poétikai sokszínűségében mutatkozott meg. Torma Mária novelláiban pontos megfigyeléseken alapuló részletes leírásokból nyílik rálátás a különös-különleges, obszcenitásukban némi viszolygást keltő emberi-családi viszonyokra. Evellei Kata prózaversei a metaforikus nyelvhasználattól a tárgyias képleírásig vagy éppen a hiány kifejezhetőségéig terjednek. A Gyuláék, Vass Norbert komikumból jelesre értékelhető rövidtörténete aratta a legnagyobb sikert a közönség körében. A szexmániás szomszéd és a vele való párbeszéd kialakításának fikciója nyelvi leleménnyel fűszerezve tényleg hatásos. Az pedig ráadás volt, hogy az eddig asztalfióknak írott versek is előkerültek. Tinkó Máté visszafogott felolvasása csak növelte a szikár, takarékosságában "a nagy témákat" (pl. szerelem, boldogság) is elbíró, rezignáltan ironikus versnyelvének erejét.


 

Mindent összevetve: működött az est, mivel a szerzők-szerkesztők utat találtak a közönséghez. Jó volt hallani, hogy az Apokrifet egyelőre nem érintik a financiális problémák, és az aktuális kultúrpolitika helyett még mindig az irodalmi kérdések vannak a középpontban ebben a műhelyben.

Apokrif-est a LÉK irodalmi kör szervezésében, Debreceni Egyetem, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet könyvtára, 2012. március 6.

A képeket Áfra János készítette.