A digitalizáció a könyveket sem kerülte el, rohamosan terjednek az e-könyvek, melyeket különféle elektronikus szerkezeteken lehet olvasni. Miközben meginogni látszik a hagyományos, papíralapú könyveknek a kultúra közvetítésében évezredek óta betöltött pozíciója, a művészet (jelen esetben a gyerekirodalom) produkál olyan alkotásokat is, melyek éppen a tárgyi mivoltukban létező könyvekre hívják fel a figyelmet.

Kiváló példája ennek Oliver Jeffers képeskönyve, Az elképesztő könyvfaló fiú. A szerző a könyv érzéki megtapasztálásának bemutatásán keresztül vezeti el főhősét az olvasás valódi élményéhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy Jeffers elítélné a digitalis korszak termékeit, épp ellenkezőleg: a digitális művészet fantáziavilágba hívogató technikái ugyanolyan közel állnak hozzá, mint az interaktivitásra teljesen más értelemben építő hagyományos könyvtárgyak.

A New York Times egyik tavalyi cikkéből kiderül, hogy az e-könyvek egyre növekvő népszerűsége ellenére a szülők többsége hagyományos könyvekkel veszi körül gyerekeit. (Még azok a szülők is, akik maguk kizárólag digitalizált formában olvasnak könyveket, szövegeket.) Hogy miért? Mert úgy gondolják, hogy a papíralapú könyvhöz sokkal bensőségesebben lehet viszonyulni, a gyerek minden érzékszervére hat, mindegyiknek más-más a szaga, a tapintása, közösen lehet lapozni, mesélni. A cikkben megszólaltatott szakértő szerint a szülők jól döntöttek, hiszen gyerekkönyvek esetében a méret és forma is fontos része az olvasásélménynek, ráadásul a kicsik számára a könyvvel való foglalatoskodás egyszersmind tapasztalatszerzés, tanulás is.

Jeffers történetének főhőse Henry, kisiskolás korú srác , aki egy napon szórakozottságból véletlenül nem bal kezében olvadozó fagyijába nyal bele, hanem a jobb kezében szorongatott könyvébe. A hirtelen jött érzéki csalódás élvezetté transzformálódik és Henry leplezetlen étvággyal a szó szoros értelmében falni kezdi a könyveket.

 

A “szeretem a könyveket" viszony interpretatív csúsztatásával kezdődik tehát a történet. A szeretet tárgya itt a szeretet áldozatává válik: a szellemi/érzelmi kötődés az érzékibe fordul át, pontosabban az ízlelés, evés, már-már zabálás testi örömébe. Az élvezet akkor válik még tökéletesebbé, amikor kiderül, Henry nem csak jóllakik a könyvekkel, hanem egyre okosabb is lesz tőlük. Minél több könyvet fal fel, annál bölcsebbé lesz, s Henry szinte már látja, amint a világ legnagyobb géniuszává eszi magát. De a nagy zabálásnak sosincs jó vége. Henry gyomra sajnos egy idő után nem bírja a terhelést. Doktorok tiltják meg a könyvvel való táplálkozás folytatását, s a túl gyorsan szerzett tudás kezd rendesen összekutyulódni a fejében. Henry teljesen kétségbeesik, oda minden tudománya?



A könyvszeretet metaforikus túlzással bemutatott paródiáját Jeffers a könyvszeretet klasszikus jelentésébe fordítja vissza: Henry világfájdalommal az arcán kezébe vesz egy könyvet, s ha már meg nem eheti, beleolvas legalább. És akkor hirtelen véget ér a szenvedés. Hisz ez jó! A könyvet nem csak enni jó, hanem olvasni is! A könyvet olvasva is élvezni, szeretni lehet. Itt kezdődik Henry csillapíthatatlan étvágyának második története. Megint falni kezdi a könyveket, de most már tisztességes könyvmolyokra jellemző, könyvkímélő módon. Henry olvas, amennyit csak bír. Elvégre így is világgéniusszá eheti, akarom mondani olvashatja magát. Csak egy kicsit több időre lesz szüksége.

Oliver Jeffers a könyv érzéki élvezetének tematizálásán keresztül az olvasás szeretetére tanít. Áttételesen pedig arra is, hogy a könyvek értéke elsősorban nem az információk, lexikális tudás, felhasználható adatok és tények tárolásában és átadásában rejlik, hanem abban a varázslatban, melynek segítségével az elolvasott szövegek egy másik valóságba, a fantázia és csoda világába képesek repíteni. A tárgyi könyvfalás és magolás között ilyen értelemben párhuzam vonható: amíg Henry száján keresztül tömi magába a könyveket, addig a bemagolt információkhoz jutás eszközei a könyvek. A könyvfalás mint az olvasás mohó változata viszont a minden instrumentalitásától megfosztott olvasói örömöt jeleníti meg.



Szóval Jeffers tanít, de ezt olvasás közben egyáltalán nem érezni. Az elképesztő könyvfaló fiú komplett könyvélmény, lapozgatása és olvasása szórakozás a legjavából. Jeffers ezt a narratíva két síkon történő kibontásával éri el. A történetszövés egyszerre textuális és vizuális, a szöveg és a kép egymásnak adják át a szót, a sztori kettejük dialógusának eredményeként születik meg. Amíg a szöveg takarékos és egysíkú, addig az illusztrációk többszörösen összetettek.

Jeffers mondatai rövidek, de annál kifejezőbbek. A szerző igazi mestere azon szövegstratégiának, mely csak annyit mond és csak annyi szóval, amennyi éppen szükséges. Ahogy Henry figurája is csupán néhány rajzolt vonalból épül fel, az arca mégis képes kifejezni a legkülönfélébb lelkiállapotokat, érzelmi hullámzásokat. Képi szinten mégis nagyon összetett a könyv. Egyrészt azért, mert Jeffers a képregények kockákra bontott szerkezetét (is) használja a narratíva szekvenciáinak ábrázolásához, így egy oldalon a történet egyes részeit időbeliségükben megjelenítve, de mégis egyszerre láthatjuk. Réteges a képi felület abban az értelemben is, hogy Jeffers füzetlapokra, megsárgult szótár oldalaira, kifakult fénymásolatokra, öreg térképekre, francia és cseh könyvek lapdarabkáira festi meg Henry könyvfalásának történetét. Az egyikből mintha kitéptek volna egy darabot, a másikon gyűrődés látható, a harmadik zsírfoltos - mindegyik "sérülés" újfent a papíralapú könyv tárgyként létező mivoltára hívja fel a figyelmet. Ennek leghangsúlyosabb formája a könyv végén látható harapásnyom, amely már nem csak képi, hanem tárgyi szinten is megjelenik, konkrétan hiányzik a könyvből egy darab.



A háttérként szolgáló különféle "régi" oldalak intertextuális utalásaikkal a humor kifejezésének eszközeivé is lesznek. Például az angol értelmező szótár intelligencia címszavas oldalára kerül annak pillanata, mikor Henry felfedezi az összefüggést okosodása és könyvfalása között. Az is nagyon mulattató, ahogyan “Az ékesszólás praktikus kézikönyve" látható a háttérben annál a résznél, mikor Henrynek felnőtt autoritások megtiltják a könyvevést.

Jeffers könyve megihlette az angliai Bootworks Theatre művészeit is, akik úgy döntöttek, színre viszik a könyvfalásról szóló történetet. A rendhagyó inspirációból rendhagyó előadás született. Az ún. Fekete Dobozban, ahol egyszerre maximum két néző (egy gyerek és kísérője) élvezheti az produkciót, ötpercnyi audiovizuális kollázsban elevenedik meg Henry története. A mutatvány animáció, bábozás, élő előadás és árnyékszínház innovatív variálásából áll össze egy egésszé. A doboz három oldalán három ablak nyílik és csukódik zavarba ejtő gyorsasággal, itt láthatók a különféle technikával előadott jelenetek.



Ahogy Jeffers könyvét is átjárja a "régi" azaz hagyományos értelemben vett, papíron létező könyvek és szövegek iránti vonzalom – úgy a Bootworks-darabban a film és színház múltját idézik meg a társulat tagjai – többek között az árnyjáték, a bábozás és az eltúlzott maszkok segítségével.

A könyv ajánlója a Könyvmutatványosok oldalán

További oldalképek a könyvből az Amazon oldalán.

A fotókat Hamar Nóri készítette.