Elindult a Magyar Hetek bemutatósorozata a Trafóban! Első előadása a Kun Attila vezette Pr-Evolution Dance Company bemutatója volt. A társulat nemcsak nevében „külföldi”, hanem előadásmódjában, minimalizmusában, absztrakciójában is.

A civil jelenlét, ahogyan a táncosok ásványvizes palackjaikkal a csupasz térbe belépnek, végig meghatározza az előadás hangulatát. A tér üressége, a táncosok kiállásai a koreográfiából, egymást figyelésük egy táncterem atmoszféráját idézi. „Kosztümjük” gyakorlatilag próbatermi tréningruha, de abból is a lehető legvisszafogottabb, a szürke különböző árnyalataiban. A nadrág és póló – stilustól egyedül az egyik táncosnő ujjatlan, felsliccelt ruhája üt el – ami azért szintén szürke.

Egyébként ő (Kozmér Alexandra) nemcsak külsejében különbözik el a többiektől. Az ő mozgása volt a leginkább „míves”, hidegen professzionális. Hibátlan táncolása úgy idegenített el, hogy egy idő után már szinte nem volt érdemes odafigyelni rá. Vele szemben Nemes Zsófia sokszor szabálytalan, groteszk, de nagyon élő, dinamikus mozgása, mozdulatai végig fenn tudták tartani a figyelmet. A férfiak közül a vezető egyéniség mindenképpen a koreográfus, Kun Attila volt, valószinűleg nem véletlen, hogy ő birtokolja leginkább saját stilusát. (A cikk szerzője nem fél a tautológiától.) Szabó Csongor is jól birja vele az iramot. Rövid magánszáma, amellyel az alapvető táncstilusokat (klasszikus, modern, kortárs, néptánc, stilizált néptánc) karakterizálta egy – egy mozdulattal hasonlóképpen elidegenitett a beleéléstől, akárcsak „Éhes vagyok!” felkiáltásai, bár ezek kissé erőltetetteknek tűntek.

Ezek a verbális megszakítások azonban már mintha a darab jelentésbeli részéhez tartoztak volna (ld.: a műsorfüzet leírását az előadás üzenetéről). Azaz az emberi kapcsolatokról van szó! Pontosabban a kapcsolatok hiányáról, felszínességéről, a közömbösségről, az egymás melletti létről. Ez így persze hatalmas közhely. Azonban a darab képes volt ezt a nem túl eredeti témát épp eltávolitó effektusai és absztrakciója révén olyan módon megjeleniteni, hogy alig kellett magunkat kinosan érezni. Azaz csak a mozgások minősége, a különböző dinamikák, együtt- és magánmozgások tökéletesen érzékeltették a „mindegység”-et. A legérzékenyebb kapcsolatok általában az egymás mozgatásában jelentek meg. Nagyon szép és finom volt, ahogy az egyik táncosnő (Nemes Zsófia) teljesen elengedett, ernyedt testét a többiek irányitották, nagy figyelemmel és érzékenységgel. Hasonló koncentrált figyelmet igényeltek azok a minimál duettek, amelyekben egy-egy impulzussal adták meg egymásnak a mozgások irányát és dinamikáját. Ezeken túl azonban gyakorlatilag alig voltak hagyományos kettősök, inkább az egymás mellett táncolások adták meg koreográfia alapanyagát.

A „mindegység” mintha a dramaturgiát is meghatározta volna. Nem volt igazán fejlődése, íve a darabnak, Nagyjából a háromnegyedénél visszatért a kiinduló koreográfiai szituáció, majd történtek még további akciók, aztán vége lett.

Koreográfus: Kun Attila és a PR-evolution Dance Company
Táncosok: Nemes Zsófia, Kozmér Alexandra, Kun Attila, Szabó Csongor, Feledi János
Fényterv: PR-evolution Dance Company
Jelmez és diszlet: Molnár Zsuzsa
Zene: válogatás Beethoven, Peter Vasks és mai szerzők műveiből