"A darab egyik fontos vonulata az identitáskeresés, illetve annak kérdése, hogy kinek mikor válik fontossá, hogy honnan származik, mi a múltja, mi a genetikája. Nem könnyű ezt felgöngyölíteni, ha az embert huszonéves koráig tévhitben ringatták. Innen fakad a darabban anyjuk múltja után nyomozó ikerpár egymás közt és önmagukon belül lévő konfliktusa" – mondja a fiatal rendező, aki a Futótűz-et éppen vizsgaelőadásának választotta. Mouawad drámájának központi eleme a szereplők önazonosságának folyamatos keresése, ez pedig nemcsak az ikrekre, hanem az anyára is igaz. Két külön időben és külön térben indulnak el, hogy rátaláljanak a múltjukra, s ezzel együtt a jövőjükre is. A próbálkozás sikerének azonban fájdalom az ára.

A darab mindvégig stilizált térben, erős fények és mozgatható, kifeszített leplek játékával oldja meg a többszólamú tragédia színpadra állítását. A felütés első pillanataiban az anya végrendeletét ismerteti a mindvégig szépen és szuggesztíven játszó Terhes Sándor akkori és ottani karaktere (mert van neki több is). A testamentum arra szólítja fel a két felnőtt gyereket, keressék meg, és tárják fel apjuk történetét. A Kerkay Rita és Rada Bálint által megformált figurák alig tudnak kibontakozni: az érzelmileg kissé "visszamaradott" gyerekek az egzakt tudományba vagy az agresszív sportba menekülnek, ám sem Kerkaynak, sem Radának nem sikerül a valódi katarzis megélése és megvalósítása.

A történet vége, gyökereik megtalálása bármilyen tragikus is, nem tud igazán sokkoló lenni, holott Mouawad darabja lehetőséget biztosítana erre. Az apa és báty személyének egyezését, Oidipusz modern tragédiáját a polgárháború szörnyűségei eredményezik, melyek szintén nem domborodnak ki a színpadi változatban. Sajnos nagyon nehéz az eseményeket összerakni akkor, ha valaki nem olvasta a darabot: az időben és térben előre- illetve hátraugrálás ugyan jól követhető a kissé direkt fény- és színszimbolikának köszönhetően, ugyanakkor a szereplők és viszonyaik elhelyezése nagyon nehézkes.

A mindvégig fehér és vörös színeket alkalmazó rendezés konzekvensen használja az első pillanattól az utalásrendszerét, de az anya (Udvaros Dorottya) ugyanilyen színű estélyi ruháit nehéz kontextusba helyezni, ahogyan az összes többi, alkalmira emlékeztető jelmezt is. Az apa és báty (Gergye Krisztián) esete üdítő kivétel, bosszantóan pedáns fekete-fehér outfitje, magasszárú csizmája tökéletesen illik a lelkiismeret nélküli, hidegvérű, opportunista gyilkoshoz, aki nőket erőszakol meg, köztük – ismeretlenül – a saját anyját is. Fotósként, óriást idéző, fejnélküli alakként, énekesként is kiváló, igazi Néró, ő maga is érzi, hatalmas művész veszett el benne. Gergye mindvégig következetesen alakítja a borzongást keltő, pókerarcú, a bármiféle megbánásra képtelen bűnöst. "Oops! I did it again." megszólalása nemcsak gegként, hanem valamiféle ars poeticaként is hat.

Udvaros Dorottya az anya, Nawal szerepében minden fájdalmat megél, és eljátszik. Terhes Sándor mindegyik alakban kemény és határozott, ha már-más szerepeket kell is megformálnia, azok jellegükben mégis hasonlóak. Ő a dráma nagy megmondója, a végrendelet ismertetője, a gyerekek jövőjének meghatározója, majd az egykori szemtanú, aki minden titkok tudója. Szavai földbe döngölnek, talán az egész előadás legkiemelkedőbb teljesítménye az övé. Az, hogy az egyébként mindvégig pontosnak és alaposnak mondható színészi játék, a karakterek megformálásának átgondoltsága mégsem képes koherens egészet alkotni, nagy valószínűséggel a rendezés hibája: Erdeős még nehezen vezeti színészeit, hogy a vágyott egység létrejöjjön.

"Ha egy színész érzékeny, akkor minél tapasztaltabb, annál könnyebb vele dolgozni. Annál több a jó értelemben vett rutin, az empátia és az együtt gondolkozás." – mondta a rendező arra a kérdésre, milyen volt a sok éve színpadon álló színészekkel együtt dolgozni. A hiányérzetünket csak az kelti, hogy éppen ennek az együttgondolkozásnak az eredménye nem domborodott ki megfelelően.

Wajdi Mouawad: Futótűz

Fordította: Molnár Zsófia

Udvaros Dorottya
Gergye Krisztián
Kerkay Rita e. h.
Rada Bálint e. h.
Szalontay Tünde
Terhes Sándor

Díszlet: Taksás Mihály
Jelmez: Kalmár Bence
Fénytervező: Baumgartner Sándor
Dramaturg: Sirokay Bori
Zene: Mátrai Péter
Koreográfia: Kiss Anikó e. h.


Rendező: Erdeős Anna e. h.

Bemutató: 2012. február 24.
Ódry Színpad

A képek forrása: www.szfe.hu