Zoltán úr, aki apámnak ’51-től lakást ad, nem is oly régen még egy nagyipari tröszt jogtanácsosa volt. Az Állami Gazdaság, ahol apám agronómusként dolgozik, 1949-től bitorolja Zoltán úr "önként átadott" szőlejét, pincéjét, szeszfőzdéjét, istállóját és a cselédlakásokat. Az exbirtokos ezek után úgy véli, ha már a magánlakásán kívül mindene az Á.G.-é lett, hát csak őrizze az a továbbiakban. Így ajánlja fel apámnak a házból a nagyobbik szobát és a hallt, az üvegezett verandával együtt. A kisebb szobát megtartja magának, hogy Rózsájával néha kijöhessenek a szívüket fájdítani. 

Apám elfogadja az ajánlatot, és azontúl három éven át a kulákkal cimborál: Zoltán úrék szinte minden hétvégén megjelennek, körbejárják a földeket, majd késő estig ülnek és sóhajtoznak a bérlőjüknél, akitől a három év alatt sosem fogadnak el egy fillért se. Az ilyen délutánokon Rózsika kipakolja a pesti cukrászdából hozott minyonokat, és a termoszból illatszerszagú teát tölt apám vastag vizespoharaiba. Zoltán úr szereti a magyar irodalmat, apám szépen mond verset – órákig elhallgatják ott a verandán, szemben az elrekvirált pincével, szeszfőzdével, tízlovas istállóval.

Apám ugyancsak felkészült a családalapításra. Anyámat az Á.G.-ban egy állás várja az irodán, a házban meg a kimeszelt lakrész, míg a bútorok meg nem érkeznek, szinte üresen. A veranda végét elkerítik éléskamrának, a kádárok egy százhektós hordó dongáiból hatalmas polcokat készítenek, arra került a felhalmozott tartalék: liszt, kenyér, só, zsír, sonka, szalonna. A kertre nyíló kis folyosóba szintén hordódongából készült nagy ovális fürdődézsa kerül, amit a vasfüleinél fogva lehet megdönteni és kizúdítani belőle a vizet a bokrokra. Van illetményföldjük a szilvásban, és a veranda padlóján újságpapírra terítve piros szlanka, kövidinka, szemendriai és mézes fehér szőlők, valamint alma, birsalma és dió. Régebben villany is volt, Siemens-dinamókkal és Ganz-készülékekkel, a kapcsolók még mindenütt benn vannak, de a berendezéseket az oroszok leszerelték és elvitték – a németektől még megmentette Zoltán úr, de ezektől már nem lehetett. Apámék harisnyás nagylámpával és petróleumlámpákkal világítanak, és fával fűtenek a falba állított cserépkályhában. Anyám vadonatúj lábasaiban az öreg sparherton főz, aminek kisablakon fut ki a füstcsöve a ház oldalába. A márványlapos tálaló a verandára kerül.

Az Á.G.-ban dolgozó környékbeliek közt sok a munkából elmaradó, hetekre otthagyják apámat a szőlővel, és elmennek jól fizető napszámba rétet kaszálni. Ezeknek csökkenteni, sőt meg kell vonni a járandóságukat. A vezetők persze a fiatal agronómusra bízzák, hirdesse ki az embereknek, kit mennyi kenyérgabona-levonás sújt. Az emberek metszőcsákányt ragadnak, azzal mennének neki, ő meg elsírja magát. A vezetők azt mondják, nem elég diplomatikus. Amikor már túl gyakran kezdik emlegetni a kulákcimborálást meg az apolitikusságát, apám úgy látja, neki itt kitelt, és hirtelen ötlettel jelentkezik a kertészmérnököknek meghirdetett tanárképzésre. A meghívást a felettesének címezték, aki nem akar élni vele – mire apám, összeszedve minden bátorságát, fogja a papírokat, felmegy Budára a tanirodára, és jelentkezik helyette. Elfogadják. Attól kezdve csak a hétvégékre jár haza, hétfő hajnalban már indul is vissza a városba.

Épp hogy elkezdi apám a Budára járást, anyámnak azonnal fölmondanak az Á.G.-nál – állapotos asszonyként lesz munkanélküli, a Ratkó korszakban. Megvonják tőlük a tüzelőt és a fejadagot is, elveszik az illetményföldet, és apámat kizárják az általános bérrendezésből. Egyik nap apám az iskolából nem a vonatja felé veszi az irányt, hanem besétál az Alkotmány utcába az állami gazdaságok miniszteréhez, Hegedűs Andráshoz, és előadja panaszát. A miniszter, mint a népmesékben, egyetlen tollvonással mindent visszacsinál. Kivéve a bérrendezést: az évekre úgy marad.

Persze ezek után nincs többé maradásuk az Á.G.-ban. Második gyereküket várják – az első megszületett és meghalt előző évutón, december 10-én, Judit napon. Negyedórát élt. Agyvérzés ölte meg: fogósműtét volt. Az orvosuk azzal nyugtatja őket, hogy jobb ez így, hiszen az újszülöttnek nem zárt jól az egyik szívbillentyűje. De őket nehezen lehetne bármivel is vigasztalni. Főleg hirtelen kiürült testű anyámat: állandóan sír, hónapokig rendezgeti a babának előkészített kis összehajtogatott holmikat a nagy ebédlőasztalon, míg végül apám el nem rakja őket.

Anyámnak a meddő gyermekágyi fájdalmak csak duplázzák gyásza kínjait. Nagyanyám, aki ideutazott unokát várni, terelgeti-korholgatja szelíden: Szedd össze magad, leányom, nektek tovább kell élnetek, hamarosan dolgoznod is kell megint, vagy hát az újabb gyerek, nem szabad, hogy leess a lábadról. Szülés után hat hét szabadság jár a nőknek, semmi több. Nagyanyám hamarosan hazautazik, nem lehet neki se sokáig távol maradni az otthoni dologtól. Apám meg mit kezdhetne egy beteg asszonnyal, hajnali 5-kor már a központban van, és sokszor csak este 10-re jut haza. Lábra kell állni.

Még Juditkát siratják, amikor második babájuk – akit anyám kislánynak képzelt és magában Ildikónak nevezett – kései spontán vetélés áldozata lesz. Anyám az SZTK-ba indul terhesvizsgálatra. A kőbányai vasútállomáson nagy hasával nehézkesen lelép a túl magas vonatlépcsőről, és valami megszakad benne. Egyszerre érzi szétömölni a vastag meleget a lába között és látja meg maga alatt a nagy vörös tócsát.

ITEM MCMLIII

nekik se volt több: menni vagy maradni
két út de az ár egyforma nagy
ha maradsz amit körötted látsz annyi
a mozgástér s amit hagy annyi vagy
ha szabadulsz és elvágod a drótot
a vonzó űrben nemcsak hogy lehet
másként de meg is kell határozódnod
vagy csak táncoltat az új szédület
és ellenállhatatlan fognak hatni rád
idegen mozgások durvább energiák