A háromnapos seregszemlének a Bartók Kamaraszínház ad otthont. Idén a magyar táncélet művészei mellett cseh és szlovák alkotók is bemutatkoznak. A Hajónapló Műhely tagjaként a fesztivál ideje alatt tánc-kritikai-szemináriumon veszek részt. A meghívott előadók Gál Eszter és Jászay Tamás.

2006. december 30. szombat

Reggel pakkokkal érkezünk a színházba. Éjszaka innen indulunk haza. A mai nap nehéz lesz, délelőtt és délután szeminárium Tamással, aztán hat előadás.
A mai beszélgetések témája a színpadi jelek használata. A zene, a jelmez és -kellékhasználat ugyanúgy fontos része a táncszínházi előadásoknak, mint maga a mozgás. Mindezek mellett azonban az egyik legmeghatározóbb elem a színpadi tér használata.

Egészen eltérő megoldásokat láthattunk az elmúlt napokban. Gergye Krisztián Schiele képeit idézte meg, négy oldalra ülhetett a közönség, s olyan érzésünk támadt, mintha egy lefektetett festményből bújnának ki három dimenzióban az alakok Marta Poláková és a Finita la Commedia előadásában vetített képek hozták létre az atmoszférát. Bozsik Yvette produkciójában a felfüggesztett vásznak, valamint a díszletként és jelmezként egyaránt használható drapéria alkotta a színpadképet, Pálosi István pedig a színpadra helyezett lécekkel törte meg a teret.

Nemcsak a térhatároló elemek izgalmasak egy táncos színházi előadásban, hanem az is, miként tudja használni a koreográfus az így kialakított teret. Vannak táncosok, akik mozgásukkal bekebelezik, birtokolják a színpadot. Ezek közé tartozik Bozsik Yvette, aki az Hommage a Mary Wigman című koreográfiájával nemcsak horizontálisan, de - Berzsenyi Krisztina jelmezében - vertikálisan is felöleli a teret. Mások a díszlettelen színpadnak csak egy kis szegletét járják be, ezzel szűkítve le, s egyszersmind növelve a saját határaikat. Megint mások a jelzik ugyan a tér szélét, de a határokon belül szabad asszociációs koordináták mentén mozognak. Katona Gábor Nulla Celsiusában kellékek jelzik a tér peremét. Az akvárium, a vödör, a táska és a ventillátor négyszöget zárnak be; Katona a téglalap alapú térben mozog, melynek origóján a hideg fényű jégkocka szolgál kiindulópontul.

Eltelik az idő. Marad némi szünetünk a fejszellőztetésre, aztán kezdődnek az utolsó este előadásai. Ahogy az előző napokon, most is a stúdiószínpadon indul a program.

Szász Dániel: Függő. Tánc csöndre komponálva. Tánc humorral megalkotva. A dísztelen, üres térben egy férfi fekszik a földön. Erőt gyűjt, hogy fel tudja emelni a tagjait, hogy fel tudjon állni. Harc a gravitációval, vagy ha úgy tetszik: küzdelem mindennemű függéssel szemben.
Réti Anna: Lélek pulóver nélkül. A teret beterítő füstben fej nélküli alak próbálgatja izmait. Mozog, lélegzik, mégis arctalan, alaktalan. Mint egy báb, amelyből a szemünk láttára válik pillangó. A lélek kinyílásának pillanata.
Milan Kozanek: Mise. Előadja Jaro Viňarský. A Bach B-moll miséjére koreografált szóló a bűn elkövetéséről, a tett megbánásáról és az ebből fakadó bűnbánatról szól. Gyónás Istennek és magunknak. Modern passió, a megtisztulás iránti vágyból fakadó pokoljárás.
Kun Attila: Érted?! Kozmér Alexandra táncolja. A modern balett elemekre épülő koreográfia a nőiség állapotait mutatja be. Erotikum és puritánság, termékenység és meddőség között vergődő nő útkeresése, feszes mozdulatokban megfogalmazva. Kutakodás az érzékek és az érzések birodalmában, meghitt női dráma.
Kun Attila: Search for better. A koreográfia két részből áll. Előadás a próbáról és a megszületett táncról. Az első rész a mozdulatok tökéletessé csiszolásának werkje, vallomás az alkotás folyamatáról. A második rész maga a megvalósult előadás: játék a térformákkal, fényekből kialakított négyzetben és körben, energikus mozdulatokkal megfogalmazva a jobbra törekvés vágyát.
Duda Éva: Trans. A fesztivál talán legszebben világított előadása. A fekete balett-szőnyeget fehér pálcika-ember alakja metszi. Végtagjai szeleteket vágnak a térbe. Minden szelet egy emlék, az emlékfoszlányok egy történet részei. Tánc térben, utazás időben.


Plusz egy este

2007. január 4-e van. Egy budapesti kávézóban gyülekezünk. Ez a beszélgetés kicsit rövidebb lesz, mint a fesztivál-szemináriumok, nem is vagyunk „egyedül”, de azért belevágunk. Az utolsó nap előadásai kapcsán arról beszélünk, része-e a produkciónak a cím. A táncszínházi előadások esetében a cím kevésbé szolgál útmutatóul, mint egy drámai színházi produkcióban. Mindazonáltal a cím hívószó, a figyelemfelkeltés eszköze, tehát mindenképpen a produkció része. Felvetődik a kérdés, hogy miért kapnak idegen nyelvű címet az előadások. A marketing, a nemzetközi fesztiválokon való részvétel indokolhat egy ilyen alkotói döntést. Vagy egyszerűen nem találni megfelelő magyar kifejezést, szókapcsolatot, amely találóan ki tudná fejezni a koreográfus által megálmodott jelentéstartamot. Azonkívül a táncnak a mozgás a kifejezőeszköze, mely nem köthető nyelvcsaládokhoz, majdnem mindegy tehát, hogy angolul, latinul vagy magyarul szól a cím.
Születnek ellenérvek is, melyek szerint minden magyar címet le lehet fordítani idegen nyelvre, tehát ez nem gátolhatja a nemzetközi megjelenést. Másrészt – talán nem naivitás azt gondolni- az elsődleges közönség az esetek többségében mégiscsak a magyar, illene hát megtisztelni magyar nyelvű címekkel, és ha nincs megfelelő magyar nyelvű kifejezés, akkor addig gondolkodni, míg lesz.
Nem tudunk megegyezni a cím körüli vitában. Pro és kontra szólnak az érvek. Annyi bizonyos, hogy az alkotó(k) neve mellett mindig a produkció címe határozza meg, hogy bemegy-e a néző az előadásra vagy sem.

Kiosztjuk a saját „Hajónaplós” fesztiváldíjunkat. Ez persze nem jár semmiféle nyereménnyel, pusztán a mi ízlésünk szerint legjobbnak tartott előadást jelzi. Ebben sem jutunk dűlőre, végül két előadás viszi a pálmát: Gergye Krisztián egonegonegonja, valamint Szász Dániel Függője.

A fesztiválnak egyetlen „valós” díja van, melyet a közönségszavazatok alapján ítélnek oda. A díjat Réti Anna darabja, a Lélek pulóver nélkül nyerte.