bezár
 

gyerek

2012. 03. 10.
Varázslatparádé
Török Sándor: Csilicsala csodái
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"Hites varázsló, rendel gyermekek számára egész nap és egész éjszaka, hívásra azonnal jelentkezik, hívás nélkül egy kicsivel előbb!" – állna Csilicsala bácsi neve mellett a telefonkönyvben, már amennyiben az illető varázsló neve szerepelne bármely efféle adatbázisban. Csilicsala varázsigék keltette bűbájjal terelte egykor a gyerekeket jobb útra, ám bűvereje és bája talán már megkopóban.

A Kököjszi és Bobojsza megvolt, aztán filmen a Hahó, öcsi! és a Hahó, a tenger!. A Csilicsala név persze ismerős, ahogy a varázsmondóka is: "Viri a varázslat, piri a parádé, csilicsalamádé, hipp és hopp", gyerekkoromban mégsem hallottam rádióban, mégsem olvastam könyvben Török Sándor mesefolyamát. Később az író/újságíró nevét is inkább az Auschwitzi jegyzőkönyv kapcsán jegyeztem meg, hiszen ő volt az, aki 1944 korai tavaszán eljuttatta Horthyhoz a dokumentumot.

Most viszont kihasználva, hogy a Ciceró Könyvstúdió "Klasszikusok fiataloknak" sorozatában ismét hozzáférhetővé tette a 2005-ben már egyszer megjelentetett Csilicsala csodáit, egyrészt megpróbáltam pótolni a hiányt, másrészt elképzeltem, hogy mennyiben olvasható ez a hat epizód a mai célközönség számára, azaz – a kiadói ajánlás szerint – a nyolcéves nebulóknak.

prae.hu

 

Nem véletlenül írtam epizódot, hiszen Török Sándor varázslója 1953 nyarán köszöntött be a rádióhallgatókhoz rádiójáték formájában (előbb Ráday Imre, majd Csákányi László hangján). A Csilicsala csodái 1956-ban jelent meg könyv alakban, majd két folytatást is megért: Csilicsala újabb csodái (1958) és Csilicsala legújabb csodái (1961) címen. Mindhármat Réber László illusztrálta. A siker tehát ezáltal rekonstruálható: az első kötet hat részét előbb kilenc, majd másik hét történet követte. 1969-ben – három csalafintasággal – film is készült Török és Tóth Eszter forgatókönyve alapján, amit Palásthy György rendezett. Itt Páger Antal alakította a láthatatlan varázslót. Talán megelőlegezi a korszerűség kérdésében tett vizsgálódásomat, hogy a három kötet közül csupán az első került ismételt kiadásra (1960, 1981, 2005, 2011). Kritikámban amellett fogok érvelni, hogy már az első kötet sem kínál könnyen megfejthető kódokat a mai olvasóközönségnek, több szempontból sem.

 

Mindenekelőtt azonban, a hozzám hasonlók kedvéért, akik nem rendelkeztek/rendelkeznek eme klasszikusnak aposztrofált meséről kellő ismerettel, összefoglalnám a meseciklus főbb pontjait. A főszereplő kisiskolás Balogh Gyuszi Budapesten él családjával: apával, anyával, nagymamával és kistestvérével, Öcsivel. Gyuszi különféle csintalanságai, jellembeli hiányosságai révén sorozatosan bajba kerül, amiből egy csodás alak, a láthatatlan, de mégis érzékelhető Csilicsala bácsi, a varázsló húzza ki. Ő az, aki bűbájával különféle erkölcsi útmutatóként szolgáló történetekkel kényszeríti ki a kisfiúból a helyes viselkedést, a jellemfejlődést. Az egyes történetek alaphelyzete mindig egy helytelen viselkedésből (hanyagság, felületesség, szófogadatlanság, önzés stb.) adódó morális dilemma, amit Gyuszi el akar palástolni, vagy nem akar tudomásul venni. Ehhez kéri tulajdonképpen a gyerekek rendelkezésére álló varázsló segítségét. Majd az erősen didaktikus, mind hozzá, mind az olvasóhoz szóló példázatszerű meséből okulva belátja tévedését vagy rossz döntését, és "jó fiú" lesz. Műfajilag tehát tanmese-sorozattal/-gyűjteménnyel van dolgunk, mely normatív morális alapon tanítva szórakoztat, szórakoztatva tanít.

 

A varázsló alakja külön figyelmet érdemel. Érdekes médiumelméleti transzfert feltételezek amögött, hogy megjelenését mindig zeneszó előzi meg. Ez valószínűleg a rádiójáték formájában történő előadás miatt alakult így, hiszen ott ezzel tudták jelezni a hallgató számára a szereplőkhöz hasonlóan csakugyan láthatatlan "alak" jelenlétét. (A hangzóság ilyenfajta intermediális megjelenését feltételezem a gyermekkönyvekre amúgy jellemző nagyszámú mondóka, rigmus fellelhetőségében is.) Csilicsala figurájának fiktív jellegét a szerző többször is jelzi, elsőként mindjárt a történet elején: a varázsló láthatatlan, de mindenütt ott van "ezt tessék jól megjegyezni", vagy a harmadik részben, ahol épp Hóember, Bodri kutya és Csilicsala diskurál, akik se nem láthatóak, se nem hallhatóak külső szemlélő számára: "Mi azonban tudjuk, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. A helyzet teljesen amolyan. No persze ehhez, ami most itt történik, egy varázsló kell – ezt bárki tudhatja –, különben minden teljesen lehetetlen, megmondhatja bármely józan ember." (173. o.)

 

A nagy vehemenciával elolvasott kötet első fejezete még felcsigázta az érdeklődésemet (elsősorban az ’50-es évek világának megidézése miatt), a második rész (Messzi mesék közt) pedig egyenesen tetszett, sőt, Darvasi László Trapitijének egyik elődjét véltem felfedezni a magyar népmesékből a Grimm-mesékig ívelő átlépések sorozatában (öreganyám, terülj-terülj asztalkám, hétfejű sárkány, tüzes csikó, kacsalábon forgó vár, majd Piroska, disney-s Hófehérke, Csipkerózsika). Ám a következő négy mese közül már csak a nagyon túlírt, terjengős János vitéz, Robinson és a többiek című váltott ki belőlem némi izgalmat, végül az utolsó fejezet munkásmozgalmi szóhasználatának ironikus hangjai vonták még magukra a figyelmemet.

 

Különösen az első fejezet erénye, a fenn említett korrajz szóhasználatban megnyilvánuló punktuális korszerűsége, ami a mai gyerekek számára némely esetben már magyarázatra szorul (kalauz, lyukasztó, aprópénz, fillér, kávédaráló, házfelügyelő, töltőtoll), sőt, talán már nekem is kemény diónak bizonyult volna a ’70-es évek végén, a ’80-as évek elején (peronos villamos, gumitalpú kerekű fás szekerek a körúton, dékávé – ez utóbbi – DKW – egy régi autómárka). Mindenképpen vonzó az a családmodell, amiben együtt él három generáció, vagy az a szoros tanár-diák viszony, amiben Fekete tanár úr szinte családtag – azonban ma már egyik sem igazán életszerű. Kicsit faramucinak tűnik, hogy míg a kiadó lábjegyzetben közli az ötödik fejezet egyes szereplői (Don Quijote, Rocinante, Sancho Panza) nevének helyes kiejtését, addig egyéb szereplőknél ezt nem teszi, ahogy nem fűz magyarázatot ezeknek a ma már bizony nem mindennapi tárgyaknak a nevéhez sem.

 

A második rész, akárcsak az ötödik, egyfajta kanonizáló szándékot, illetve egy normatív közös olvasmányélményt feltételez. S míg a mesei figurák (említett népmesei alakok, műmesék narratívái) már minden bizonnyal részei a nyolcéves olvasó műveltségének, addig a János vitéz, vagy a Pál utcai fiúk, a Gulliver, a Don Quijote, a Robinson nem biztos – még ha az ifjúság számára átdolgozott, rövidített kiadásokat is vesszük alapul. (Egy apuka meg is jegyezte egy blogban, hogy kényszerűségből kihagyták ezt a fejezetet, mert nem volt érthető a gyermekei számára.) Persze elképzelhető, hogyha a gyermek hasonló gyakorlatot követ az olvasásban, mint az ötödik fejezet Gyuszija, azaz átugorja a leírásokat, s csak az akciókat figyeli, akkor nem is fontos számára, hogy milyen irodalmi utalásokkal telített a szöveg. A hatodik fejezet kommunista, munkásmozgalmi szóhasználatát átvevő gyermeki beszéd megértése azonban már mindenképp gondokat okozhat a fiatal olvasónak.

 


Mindazonáltal a morális dilemmák keretéül szolgáló tipikus tanár-diák, fölnőtt-gyerek, gyerek-gyerek élethelyzetek kortalannak tetszenek, a mesék világában kalandozó fantázia-történetek, a nyelvi játékok (pl. a hipp meg a hoppal (135. o.), a cókmókkal, a nagybőgő-kisbőgővel (137. o.)), a kissé talán bugyutácska rigmusokkal érdekfeszítőek lehetnek az olvasónak vagy hallgatóságnak.

 

Szerény, korántsem reprezentatív közvélemény-kutatásom szerint Török műve nem tartozik az olyan ismert, pláne klasszikus művek közé, mint az Egri csillagok, vagy a Pál utcai fiúk. S ez egyre inkább indokoltnak tűnik a jelenlegi társadalmi viszonyok, a történet szóhasználatának avultsága, az irodalmi, gyermekirodalmi kánonok decentralizáltsága miatt. A varázsló nagyon eltűnik – idézhetem a kötet utolsó fejezetének címét. Ugyanakkor a kordokumentum érdekességén túl, Csilicsala csodáinak emberléptékűsége, (nyelvi) játékossága, mondatainak kereksége, pontossága még bír némi varázserővel.

 

Török Sándor, Csilicsala csodái

("Klasszikusok fiataloknak")

Illusztráció: Kalmár István

Budapest, Ciceró Könyvstúdió, 2011.

264 o., 1890 Ft

nyomtat

Szerzők

-- Rácz I. Péter --


Más művészeti ágakról

Vajon tényleg Babits egyik költeménye ihlette Weöres Bóbita-versét?
Recenzió az elmúlt három év elsőköteteiről
irodalom

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt
Kritika Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés