Az MMA amolyan "anything goes" küzdősport, amiben különböző technikák, stratégiák és súlycsoportok mérköznek meg kötetlenül egymással – legalábbis ez derül ki a Warriorból. Itt minden megtörténhet, bárki győzhet egy ügyes dobással vagy leszorítással. A Warrior azonban csavar egyet a már jól ismert, Rocky-féle underdog-narratíván: mint a tavalyi Oscar-jelölt, A harcos, O’Connor filmje is két testvér kapcsolatát és karrierjét követi nyomon, amiben a családi kötelékeknek és tragédiáknak legalább olyan hangsúlyos szerep jut, mint a zsigeri ketrecharcoknak. Az alapfelállás pofonegyszerű: egy Wall Street-bróker úgy dönt, pénzét egy 5 millió dollár fődíjazású MMA-tornába fekteti, ahol a világ 16 legjobb harcművésze mérheti össze az erejét 24 óra leforgása alatt. Erre jelentkezik eltérő motivációktól hajtva Tommy és Brendan, az egymástól elidegenedett testvérpár, akik már hosszú évek óta nem látták egymást.

A Warrior az utóbbi évek egyik leghatásosabb küzdősportfilmje. Érezhetően sok energiát öltek abba, hogy a Spártabeli harcokat realisztikusan dolgozzák ki: ugyanis A harcossal ellentétben, amiben – különc indie-dráma lévén – nem volt annyira fontos, hogy elhigyjük Christian Bale-ről vagy Mark Wahlbergről, hogy jó boxoló, O’Connor majdnem mindegyik karakterét fizikumával és harctechnikájával jellemzi. A rendező vaskos vonásokkal rajzolja meg izomembereinek profilját, a nyers-állatias úthenger-harc vagy a technikás, cselekre építő stratégia pedig sokkal plasztikusabban ragadja meg a karakterek lényegét, mint a gyakran szentimentális dialóg. Tommy a nyers erő, a fékezhetetlen düh harcosa, aki máig képtelen feldolgozni iraki háborús élményeit, illetve apja alkoholizmusát és anyja halálát. Ő a benne lévő állatot akarja kiadni magából, a maró frusztrációt próbálja levezetni betonrepesztő balosaival – mint maga a film, nyers drámával katalizálja a felgyülemlett érzelmeket, élménypótlékot keres és kínál a hétköznapok elől menekülve.

Brendan Tommy szöges ellentéte, civilben fizikatanár, feleséggel és két gyerekkel. Hogy kiegészítse keresetét, éjszakánként sztriptízbárok parkolójában bunyózik pitiáner versenyeken, ám egy rosszul sikerült mérkőzés után nemcsak felesége jön rá, hogy hazudott neki éjszakai munkájáról, de az iskolában is felfüggesztik miatta. Válság viszont továbbra is van, a bank 3 hónapon belül vinné a házukat, ha nem fizetnek, így Brendan visszatér a profi versenyzéshez. Régi-új mesteredzőjéhez, Frankhez fordul, aki klasszikus zenére treníroztatja harcosait – nála a nyugodtság, az ész, a technika a győzelemhez vezető út. A Warrior főszereplő-gárdáját az alakításáért Oscarra is jelölt Nick Nolte egészíti ki az ex-alkoholista apa személyében, aki fiai bocsánatáért esedezik: a megtört öregembernek már nincs más életcélja, mint hogy vezekeljen bűneiért, és hogy így 70 körül végre megkezdje normális családi életét.

Talán ennyiből is látható, hogy a Warrior világa férfidominált, macsó világ, amit ráadásul görög hősökre vagy a Moby Dickre tett utalások kereteznek – vagyis modern hősökről szól a mese, olyanokról, akiknek a civilizált élet nem fekszik teljesen, mert "néha kell egy kis akció". Tökéletes felállás egy harcművészeti filmhez, csak az a kár, hogy O’Connor nem szánt játékidőt arra, hogy az embernél nagyobb drámák közepette megnézze, milyen lehet ilyen férfiként a mai világban élni, hogy a "harcosok" milyen konfliktusokkal, milyen nehézségekkel szembesülnek. A direktor több témát is feldob (pl. az Internet és az információáramlás), ám a drámai hatás érdekében minden mellékszálat lenyes – a végső verzióba a maga 140 percével sem fért be olyan jelenet, ami szándéka szerint ne érne fel egy érzelmi vagy fizikai gyomrozással.

Vagyis a valószínűség nem a Warrior kenyere, viszont hatásmechanizmusa – az akció és a melodráma váltakoztatása, vagy éppen összemosása – olyan pontosan kicentizett, hogy ember legyen a talpán, aki eltáncol előle. A karakterek háttertörténetét és motivációikat lépésről lépésre adagolja, a múlt csak lassan foszlik fel előttünk, és így minden jelenet kommentálni tudja a film gondosan artikulált alapkérdéseit, miszerint meg lehet-e bocsájtani a személyiség gyökeréig beégett sérelmeket, ha igen, hogyan, mit jelent pontosan a megbocsájtás, ésatöbbi. Aki pedig hajlandó továbbgondolni Tommy, Brendan és apjuk történetét a The End feliraton túl is, az felfedezheti a hollywoodi trükk mögötti iróniát, ami még a csúcson, az elkerülhetetlen lejtő előtt vágja el szereplői történetét.

Összességében, a Warrior igazi "imádom vagy gyűlölöm" film: ha valakinek a gyomra nem veszi be az érzelmi túlzásokat, az csak a film hibáit fogja listázni a túlzásba vitt kézikamera-használattól a kiszámítható fordulatokig. Aki viszont hajlandó a hamar ismertetett szabályok szerint játszani, az heveny katarzist kaphat cserébe. Ugyanis, a Warrior simán felér egy KO-val – persze csak ha hagyjuk magunkat.

Warrior – A végső menet (Warrior)

Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 140 perc, 2011

Rendező: Gavin O’Connor

Forgatókönyvíró: Gavin O’Connor, Anthony Tambakis, Cliff Dorfman

Producer: Greg O’Connor

Operatőr: Masanobu Takayanagi

Szereplők: Joel Edgerton (Brendan Conlon), Tom Hardy (Tommy Conlon), Nick Nolte (Tommy Conlon), Jennifer Morrison (Tess Conlon), Frank Grillo (Frank Campana)

Forgalmazó: PARLUX Entertainment

Bemutató: 2012. március 1.