A feminizmus (sok-sok leágazása, nyúlványa és típusa, különböző teoretikusaiból képződő, korántsem homogén együttese stb.) eltörölni szeretné azt a perjelet a két nem között, sőt magát a sorrend(iség)et is – még jó, hogy a magyar nyelvben nincsenek nemek; pech ellenben, hogy két szó közül az egyiket előbb, a másikat utóbb kell papírra írnunk, sőt, a rendezvény két estjének is valamilyen sorrendben kell követniük egymást. Csak jelzem a nehézségeket. A nemek közötti különbség egyfelől kulturális adottság, másfelől nap mint nap általunk (mindannyiunk által) is reprodukált viszony, ami ilyenformán (nem villámsebességgel, de) változtatható. Sietek leszögezni, hogy a nemek közötti diszkrimináció (ami bizonyíthatóan létezik) maximálisan elítélendő és tenni kell ellene. Persze az, hogy ki mit él meg diszkriminációként, elég változatos képet mutat. Egy irodalmi esten nyilvánvalóan olyan dolgok jöhetnek szóba, mint a nőkről, a test(iség)ről, a szexualitásról, a nemi identitásról, a sztereotip nemi szerepekről és a hozzájuk fűződő viszonyokról stb. szóló irodalmi szövegekben (is) adódó kérdések: e hierarchikusan és taxatíve aligha megközelíthető probléma-gócok feltételezett kapcsolata mindezen témák egyénileg és közösségileg megélt helyzeteivel. Magyarán, hogy az/egy irodalmi szöveg mit tud kezdeni a feminizmus által feszegetett kérdésekkel, egyáltalán evidens-e a nőkről is szóló irodalmi szöveg(ek) feminista nézőpontból való – esetünkben a férfiíróknak a nőiséget tematizáló szövegeinek – kritikai olvasása. Az est egyik hiányossága talán az volt, hogy nem reflektált kellőképp az irodalmi szöveg azon sajátos feltételrendszerére és befogadásának módjára, amely helyét a nyilvános beszédben mondjuk, a publicisztikához vagy a tévéműsorokhoz képest igencsak távol jelöli ki. Összeolvashatók mindezek, de az irodalom fiktív mivoltát nem kihangsúlyozni, nem eléggé hangsúlyozni félreértésekhez vezethet.

Natalia LL

Az Ernst Múzeum most futó kiállítása adekvát kontextusa volt a beszélgetésnek. A tárlatról, illetve Natalia LL munkáiról a múzeum honlapján olvashatnak (itt Adam Sobota írását a művészről, itt a kiállításról, itt pedig egy videó a youtube-ról), ezért most csak a beszélgetés terét említeném: a háttérben a Bársony terror II. című képről a meztelen művésznő dominaként (csizma, ostor) néz le ránk, miközben egy barna hajú nő a lába közé fúrja fejét; a jobb oldali falon látható képsorozat közeli önarcképein a művésznő szájából egy ondóra nagyon hasonlító anyag csordogál. (Megnyugtatásul: csak nagyon hasonlít.) Bal felől szintén képsorozatok: virslik és krinolinok a művésznő szájában. A testét médiumként az intim tér megmutatására és betöltésére használó művész ugyanabban a térben alávetettként és uralkodóként is megjelenik, de a kemény szigor és a játék izgalmai sem hiányoznak.

Az első felolvasó Csaplár Vilmos volt, aki sietve megjegyezte, hogy nem tudja, mi az a feminizmus, majd felolvasta egy éppen íródó szövegének részletét. Rozs Bálint története a részlet alapján egyfajta nevelődési-beavatódási történet, aminek középpontjában a pina áll. Ebben a tekintetben az elbeszélő sem különül el tőle: a hős gyávaságának fokmérője, hogy "beléjük hatolt, de nem volt bátorsága beléjük nézni", "a történelem mint baszások szakadatlan sora" tételeződik. A kutató hős nagy felismerése, hogy a sematikus ábrázolás, a kép mit sem ér a "valódi" életteli sokszínűségéhez képest: "a valódi pinák mintha semmibe vették volna a tankönyvi ábrákat". Végül egy idegen által sétáltatott vadászgörény megcsodálásával zárult a történet: a sugalmazott metafora határozottan tágította a horizontot.

Kiss Noémi, miközben leplezni igyekezett zavarát, antifeminista írásnak minősítette a szöveget, majd kérdőre vonta a szerzőt a tanulmányszerű, már-már fenyegető mértékben tárgyiasító elbeszélő hang miatt. Csaplár visszautasította a még formálódó szövegre irányuló kérdéseket (ez szerinte [figyeljünk a feltehetően szándékos froclira] "nem úri dolog"), majd a feminizmust a felvilágosodás egyenlőség-eszményének továbbgyűrűzéséből vezette le. Azt is megemlítette, hogy ma a nők által viselt ruhák megdöbbentően keveset takarnak, a villamoson könnyen merész közelségbe kerülhetünk mélyen intim testrészekkel (csak a látványra utalt); ez a mindenki által tapasztalt jelenség – teszem hozzá rögtön – sajátos felhangot ad a bigott, prűd szemléletnek, amelyet az efféle kiállítások, művek és szövegek sikerrel provokálhatnak. Ezután Kiss Noémi mintegy visszakozva a személyeskedéstől "nagyon reflektált"-nak nevezte Csaplár szövegét, amely ezért nem a pináról, hanem a hősről szól: ő pedig ironikusan feloldva a konfliktust, biztosította a moderátort, hogy szövege semmiképpen sem az említett testrész elleni támadás.

A következő szerző Kukorelly Endre volt, aki feminista körökben "botrányos" reakciókat kiváltó Ezer és 3 című kötetéből olvasott. Isteni szerencse, hogy a véletlenszerűen kiválasztott szövegrész nem a sűrűn előforduló és bizony még Csaplár írásához képest is "tanulmányszerű" közösülések leírásainak egyike volt, hanem az elbeszélő húgának aszexuális és lemondással teli élethelyzeteit vizsgáló, focihasonlatokban bővelkedő részlet. A kapuba, kapusként állított húg alapvető pszichológiai megfigyeléseknek biztosít ürügyet, vagy másként, éppen e poétikai keretek teszik lehetővé a pszichológiai elemzést: "valami hiány dolog miatt állnak be a kapuba". Akit a kapuba állítanak, az minimum béna, de inkább nő, híres és macsó kapusok ide vagy oda. Az egyedül nevelt gyerekről, a válásról, a magányról szóló szövegrész persze általános konklúzióban csúcsosodik ki, miszerint "A nők zömét nem bassza meg senki. Kibírják." A moderátori kérdésekre Kukorelly olyan, feltehetően önidézetként is felfogható mondatokkal válaszolt, mint: "Minden van és mindennek az ellenkezője. Én nem tudom, hogy mi van", valamint: "nem nagyon értem, hogy mi van."

Háy János elmondása szerint a képi környezet miatt ("tudtam, hogy ilyen gecicsorgások között fogunk olvasni") hozott egy "könnyed" szöveget, a feladatnak maradéktalanul megfelelve Nőnek lenni címmel: egy nő monológja a női lét előnyeiről, majd hátrányairól a diszkriminációtól a biológiáig az anyaságon át és tovább. A Háyra jellemző társadalmi kérdésekre való érzékenysége miatt is alakulhatott úgy, hogy a trágárság mentén haladva az övé volt a "legrendesebb" szöveg, de figurájának határozott(an egysíkú, ám többnyire jogos) állásfoglalásai miatt a legfelkavaróbb is.

A felolvasásokat követő rövid, de vehemens diskurzus meglepő teóriákkal és elfeledett (vagy nem kellőképp tudatosított) igazságokkal is szolgált. Csaplár szerint a történelemből az is kiolvasható, hogy "minél jobban inflálódik egy állás, annál több a nő", ugyanakkor ennek az állások presztízsértékével való összefüggését – Kukorellyvel szemben – nem látta szoros összefüggésben. Elhangzott, hogy minimum a 19. század óta a női olvasók vannak többségben, valószínűleg mindig is így volt, amióta a mai értelemben vett olvasóközönségről beszélhetünk. "A nők olvasnak"- ez az axióma mindenfajta feminista és nem feminista témájú és módszerű beszéd mottója lehetne. Írásom elejére visszakanyarodva: a nemek merev, (nyilván fallikus) perjellel való elválasztása, és ennek a programok szervezésével való megerősítése jó ötlet ugyan, de a Kiss Noémi kérdéseiből kiérezhető kétpólusú gondolkodásmódra Kukorelly Endre joggal említette azt a közhelyet, hogy nem nők és férfiak vagyunk, hanem bizonyos mértékig részesedünk a női és a férfi princípiumokból. Ezt csak még jobban összebogozza a feminista-e vagy? jellegű kérdezésmód, amely, tekintve, hogy szerzőink sem azt nem tudják, mi a feminizmus, sem azt, hogy mi van (ki tudja?), olyan tág horizonton szórja szét (kasztrálja) a válaszlehetőségeket, hogy azok egymás mellé kerülve csak kollázsként értelmezhetőek, csak másképp – egy éppen a kérdésfeltevés módját megkérdőjelező logika alapján – összeolvashatóak.

Végül – a beszélgetést akkor kellett abbahagyni, amikor igazán izgalmassá vált – a Hímnem/Nőnem első felvonásának szereplői feloldották magukban a feminizmust. Kukorelly leszögezte, hogy ha a nők helyzetbe hozása és az esélyegyenlőség támogatása a feminizmus, akkor ő a legnagyobb feminista (kissé módosított jelentéssel Csaplár Vilmos is ringbe szállt a címért). Talán a hardcore feministák bosszúságára, de elhangzott, hogy a szemléleti pozíció nem elég ahhoz, hogy jó mű szülessen, sőt – teszem hozzá – részben ebből következően a harcos női szemlélet önmagában nemhogy nem esztétikai kategória, de el is ronthat egy szöveget. Háy János bölcsen vonta le az egész est tanulságát: "abban vagyunk érdekeltek, hogy jó művek szülessenek." A többször szerencsétlen kérdésekkel operáló Kiss Noémi pedig (úgy is, mint a következő Hímnem/Nőnem est felolvasója) nyugtázhatta a téma felvetése által (és nem ellenére) kialakult diskurzus, illetve a feminizmus ügyének szakadatlan mozgásban levését, lezáratlanságát.

Az est intellektualizmusát, szövegszerűségét jól ellenpontozta az Ágens Társulat zenéje, amelyet a megrázó kifejezéssel tudnék legpontosabban jellemezni. Ágens lehengerlő, sugárzó jelenléte pontosan illett a beszélgetés folyamán felmerült, továbbgondolásra és finomításra felhívó gondolatmenetekhez. Jó választás volt, bár a zene talán még többet kivett a hallgatóságból, mint a majdnem maradéktalanul derűs hangulatú szövegelés.

(A képek innen származnak: http://www.innastrona.pl/gruppen/post.phtml?id=1830&p=2 és http://www.obieg.pl/artmix/18386)