Ettől azért féltem egy kicsit, a dátumtól tudniillik. Hogy el fog lepni mindent a rózsaszín. Lotz-terem, gyanús, a múltkor a Darvasi máshol volt. Itt csupa vörös minden, vörös kárpit körben. Helyben vagyunk, egész nap kapálóztam ellene, sikerült szépen elkerülnöm, kivonni magam belőle, erre itt van, tessék. Szívek legalább nincsenek, nyíllal átlőtt szívek. Undok pofával vártam Havast, naná, hogy azzal kezdi, Valentin. Aztán egyszer csak csokipéniszekkel üti el a dolgot, hogy az USA-ban azt szokás adni, meg mindenféle bizarr csokicuccot. Rögtön tudtam, hogy mégse szúrták el nekem a szépen elkerülést.

Grecsó Krisztián ül előttem, pont szemben velem, kék kockás ing, még csak meg se kérdezi tőle Havas Judit, hogy milyen az ideális nő, Grecsó Krisztián ül tőlem jócskán jobbra, sima szürke ing, és azt mondja, hogy hiába van érte megbolondulva, az ideális nő mégiscsak az, aki tetszik magának, aki szereti magát. Grecsó előttem mosolyog, mellettem merev mosollyal abbamarad a vetítővásznon, és elsötétül. Hatásos antré. Meg kell fejelnie egy nőalakkal, irodalmival, Móriczot mondja, úgy értem a Móricz-regényből az Ellát. Rab oroszlán, Vágrándy tanácsos fogad egy gyakornoklányt, beleszeret, másnak látja az ő szemén keresztül a várost. Józsefvárost nem lehet szeretni, épp ezen gondolkodik munkába menet, az íróasztalánál visszafordul, főhősünk egyszerre szeret bele a városba, és a fiatal lányba. Ahogy férfi és nő között érzékien megváltozik valami, azt szavak nélkül elmondani, ahogy a bolondos, édes lányt karakterré tudja tenni, ezt a technikát akarja ellesni Grecsó. Minden gátlás nélkül lopok tőle. És még ehhez a regényhez, hogy milyen furák a skatulyák, melybe az írót kényszerítik; Móriczot szigorúan a vidék föliratú dobozba, noha láthatóan budapesti helyszínei legalább annyira szépek, pontosak, mint a vidékiek.

Egy szerelmes csokrot kapunk cimbalomra, nincs abban semmi, pláne nincs műszeretet. Épp ellene megy a dallam, bele az ember lelkébe. Sőt egyre inkább mintha valami régi étteremben ülnénk, van vendéglátó, hozzá fővendég, sok-sok többi vendég, teli van a terem. Azért a kakastaréjra pirított szalonna hiányzott májjal, vagy rántott velő. Somlói galuska, ahogy mifelénk csinálták, mindenképpen nagyon hiányzott, sok rum, sok mazsola, volt egy kis vidéki stichje a Cifra Csárdában.

Y, azaz Grecsó Krisztián

Az est házigazdája, Havas Judit

Mellettem elférsz

Grecsó

Fotó: Vécsei Rita Andrea

Innentől, mintha interjú. Havas előáll a teljes foglalkozás-arzenállal, birkapásztor, vízhordófiú, napszámos, tanító, bölcsész, költő, író, alelnök, vezető szerkesztő. Grecsó: birkapásztor igazából nem voltam, mégis abban a hitben voltam, hogy az vagyok. A nagyapám rám vigyázott, a birkákra meg együtt vigyáztunk. Havas teljes Szegvár-arzenálja, részletes koordinátákkal. Grecsó: Különös és zárt, konok falu. A nyelvjáráshatár is ott ér véget. Minden ok nélkül őzésből ézni kezdenek, nyilván azért, mert máshonnan telepítették az embereket, mégis érthetetlen, hogy miért nem voltak hatással egymásra. Ott a gyüttment gyereke mindig is gyüttment volt, nem egy elfogadó közösség. Szegvár komplett univerzum, jobban belakható, mint egy város. Törés eljönni onnan, mert kiderül, hogy az univerzum egy porfészek, nehezen kommunikálható, esetenként szégyellnivaló. Az elkerülés, és a visszatérés is nehéz. Havas verseskötet-arzenálja. Grecsó: Ternyák Zoltán olvasta a verseimet – van belőle vagy ötven percnyi anyag – a Magyar Rádió Első közlés című műsorában, ragaszkodtam hozzá, hogy ő olvassa. A Rádióban féltek tőle, mert bohém életet élt, és nem lehetett tudni, milyen állapotban fog adásban megjelenni. Első kötetem – nyolc példányban jelent meg – versei úgy alakultak ki, hogy Ternyákot hallottam közben. Mondta is utóbb, borzalmas dolgokat írtok, mindig mi faragunk verset belőle. Havas felvetése, nem kívánt-e a vidék írójaként megjelenni. Grecsó: Faluból jöttem, vályogházból. Működne a népi író póz, ha nem tartanám ezt tiszteletlennek a népi írókkal szemben. Apám kiiratkozott a szegvári könyvtárból, mert mindent olvasott a Sztálin összesen kívül. Nem voltam tehát távol az írásbeliségtől.

Innentől jönnek a prózakötetek sorban. A Pletykaanyu két kiadásának története. A köteté, melyet a szerző a balettművész öcsnek, Grecsó Zoltánnak ajánl. Koreográfia következik, megint jobbról, a vásznon a testvérek együtt, ahogy készül róluk egy fotósorozat, mozognak, bohóckodnak, összeér a fejük. Zoltán rakta össze a cím szavát, pletykaanyu, az indította el a szövegeket. Kérdés volt, hogy a kincset, a falu történeteit hogyan lehet feldolgozni úgy, hogy iróniával, távolságtartással, mégis szeretettel lehessen vele foglalkozni. Fontos emberi, irodalmi hazatalálás volt ez, és az első alkalom, hogy élvezni tudta az otthoni adomázásokat. Addig azt gondolta, mintha kandi kamera előtt volnának: a családban egyedül ő normális, a többiek pedig legalább tizenhatszor mesélik el ugyanazt, ráadásul mindig ugyanannál a poénnál nevetnek, a nagynéni pedig pont ugyanott szól közbe, és mondja ugyanazt. Rájött, hogy ezekben a beszélgetésekben ösztönösen a mítoszokat őrizték. Olvasta Mészölyt, tagadott dacosan, egyszer csak észrevette – ahogy ezt írták is róla –, bennszülöttből etnográfus lett, akkor tudta újra elkezdeni szeretni a falut. Kutatásai a Center Sörözőben zajlottak. Aki fizet, az panaszkodhat, ott ez a szabály, ő jolly joker volt: fizetett, és lehetett neki panaszkodni. Az első kört, amikor azonnal a legmélyebb titkukat mondják el, nem használta fel. A második, harmadik kör után viszont három-négy visszatérő történet köré szerveződött a beszélgetés, ezeket igen – megváltoztatott nevekkel. Féja Géza Viharsarok című szociográfiához képest, ahol a keménytáblás kötetben a teljes peranyag szerepelt, a második javított kiadású Pletykaanyunak örömteli fogadtatásban volt része. Még a fogadtatásról: ahogy Kosztolányi Aranysárkányánál is Szabadkán, azt kéne erősen szem előtt tartani, hogy más az irodalom és más a valóság. Az első kiadás után hatan perelték, aztán voltak olyanok is, akik megkérdezték, hogy van valami ellenségük, írna-e róluk, ha jól megfizetik. Végül az egész viszonya a faluval olyan lett, mint a szerelemben szakítás után: ha elengeded, onnantól tud rendeződni a viszony. Szegvárra nem hívták, úgy érezte, nem becsülik, nem szeretik, ha a közelébe kellett is utaznia, dacosan kerülte, teljes sértettséggel. Amikor először feledkezett meg a sértettségről, dacról, azonnal felhívták, hogy menjen haza közönségtalálkozóra. Belső rezdülése van az ilyesmiknek. Kicsike részlet a könyvből, és a lényeg: "A költő lelke egy Achilles-ín. És minden tyúkszeme, bibircsókja azon van a világnak!" Hogy ki ez a költő? Persze, hogy Simonyi Imre, nyilván.

Kötetek tovább: Isten hozott, alcím a Klein-napló, regény. Móricz- és Krúdy-mottó. Mándy Ivántól is megkérdezték, hogy kiket tart nagyra, egyszer Móriczot, egyszer Krúdyt mondta, vezeti fel Havas a könyvet. Két egész más szemlélet, Grecsó ezért választotta őket, az időhöz egész más a viszonyuk. Szeret kilépni a keretekből, próbálkozott máshogy elmondani, és Móricz hatott rá a leginkább. "Az idegenek nem látják az árnyékot", kellettek a meseszerű elemek, mert mindazt a szépet és varázst, mely a szimpla tényeken és okokon túl van, csak így tudta elmondani. Ha leírja realistán, úgy tűnhetett volna, mintha ő azt a falut nem szeretné. Klein Ede története valós eset, de nem arról szól a regény. Felkavarta, milyen rövid az emlékezet, milyen hamar felejt az ember, hogy nincsenek tárgyi emlékei két generáción túl. Móricz az Életem regényében ír erről, ehhez képest döbbenet, hogy tudott Krúdy polgári tradíciót, Budapest-mítoszt építeni nyíregyházi fiúként húszévesen. Nagyapja nem tudott mondani semmit saját nagyanyjáról. Ösztönös alázat volt ez, ösztönös feledés. Másik nagyapja meg azt mondta, amikor megkérdezte tőle is, paraszt volt, mint én, mit akarsz tudni. Megválaszolja a dilemmát, hogy a közösségi emlékezetben megmaradnak a történetek: a nyolcéves tudja, hogyan tartotta fogva Klein az esküvőre tartó lányt, de azt nem, hogyan ismerték meg egymást a dédszülei. A könyvben a közösségi emlékezetet vetítette ki az egyénre.

Jobbról film, Hasutasok trailer, hentes akartam lenni, de féltem a disznótól (…) nem vagyok alkoholista, hanem meg vagyok alázva (…) erzsike közkincs (…) bibi van, mert nincs állomás. Forgatókönyvírás, Hasutasok, Megy a gőzös. Grecsó csak vasutasfilmben hajlandó közreműködni, mondja, a rokonai között vannak vasutasok, arra van rálátása. Különös, kemény világ a filmeseké, nem az ő világa. Amit a producerekéből látott, épp elég volt, nem akar többet látni. Filmekben, Hajónapló, Barbárok, és a Cigányok című darabban vett részt. Aminek minden perce vicces, nem jó, amiben nincs fájdalom, nem megy.

Kritika, ha nincs, rossz, amikor harsányan beszélnek, rossz, de jó. A legjobb, mióta blogok vannak, ott elmondják, mit miért nem, és hogyan, de nem ideologikusak, mint a tanult kollégák – többet lehet tanulni az olvasóktól.

A Tánciskolán továbbtáncolunk, megpihenhetsz, Mellettem elférsz, a legfrissebb kötet. Ugyanazzal a betűtípussal, mint a többi, egy szerzőt fel kell építeni, ezt a Magvetőnél mondták, a könyveknek hasonlítaniuk kell egymásra. A mostani borítón egy tükröződő motívum van, felfedezése magunknak valami másban. Olvas egy részletet a behajtott borító mögül: "Délután begyújtott az üstházba, míg forrt a víz, kinézett a deszkakerítés résén, az élő Tiszáról hazajöttek a halászok, tömött gyékényszatyraikon látszott, jó volt a fogás. Az állomáshoz kubikus brigád vonult, bársonyzakóban, bársonynadrágban, az egy rend ünneplőjükben, ütemre léptek, mint a bakák, énekeltek, Ki a Tisza vizét issza. Ángyika éppen az előző este mesélte, hogy indulnak a Dunántúlra, gyakran egy hónapra is elutaztak, Jusztika az arcukat nézte, vajon melyikre hasonlít Márton, ilyen-e az a kampós orr, mint azé a szőke legényé, talán összenőtt szemöldöke van, mint annak a cigányformának? Szomorúan nézett utánuk, pedig egyik legényt sem ismerte, de a férfiak, a remény miatt, úgy általában megváltoztak a szemében, sajnálta a mindszenti lányokat, akik titokban most sírnak a vasalás fölött."

Havas Judit szerint vannak, akik Márquez Száz év magányáról rajongással beszélnek; különleges képi világa miatt erről a regényről is ekként fognak, rajongással. Idézi Benedek cimbalmát, hogy összekösse Balogh Kálmánéval, a cimbalmot az udvaron a diófa alatt, ahogy a leeső diók ütötték a húrokat. Zene. Magánskanzen volt az est címe, (munka)címe a leendő kötetnek, múzeumhelyek kilátással az alcíme. Hogy hol tart, mi lesz belőle? Lesz valami. "Zsófi is remegést okoz, az emberhús is remegést okoz. (…) A tanga látványa majdnem elég, annyira jó, hogy majdnem rossz. (…) Daru, te így élsz"?

A meghívott általában maga választhat beszélgetőpartnert, de Havas, mint mondja, lecsapott Grecsóra. Van a jogban műszó a mindenki számára előnyös megállapodásra, ez ilyen volt, előnyös, mindenkinek. Virtuóz moderátor, bűvészkedett kötetekkel, hang, film, kép, mindent kihúzott a kalapból. Megkomponált est, a sorok, a mondatok, a cetlik a könyvekben. És a dátum, a február tizennégy. Szívek voltak, csak szívek, hús-vér, igazi szívek, sőt némelyikben mintha lett volna picike nyíl is. Valentin, még a végén megszeretem.