Janikovszky Éva. Hát most be nem áll a szám: ő volt gyermekkorom réme, pontosabban a könyvillusztrációk. Félelmetesek voltak azok a hosszú emberek, ezért is öröm, hogy végre olyasvalakik beszélgettek a könyveiről, akik újat, fontosat is tudnak mondani, s akik talán elfeledtetik velem Réber László (ma már számomra is fantasztikus) illusztrációitól való félelmemet, tehát ha tetszik, olyanok, olyan helyen, akik "sose szóltak rám, hogy téged senki se kérdezett, hanem örültek,/ hogy mondtam valamit". 

Janikovszky Éváról általában annyit tudunk: gyerekkönyveket írt. (Ezt viszont mindenki tudja.) De ahogy az a beszélgetés során többször el is hangzott, az úgynevezett kánonban valahogy "nincs a helyén", ami egy író nő esetében talán annyira már nem is meglepő…

Az est moderátora Kiss Noémi, a Rózsaszín szemüveg-estek egyik házigazdája volt, aki sok-sok könyvtárazással, levéltározással pontos, precíz ismeretanyagokra tett szert, s ennek (is) köszönhetően a beszélgetés végig informatív és izgalmas maradt.



A beszélgetők, Menyhért Anna (az estek másik házigazdája), Kálmán C. György és Keresztesi József elsőkörös benyomása Janikovszky könyveiről annyiban megegyezett, hogy írásai nem annyira meseregényeknek, inkább "olvasóképes ifjúsági könyveknek" tekinthetők. Keresztesi József az általa monológkönyveknek keresztelt köteteket tartja kiemelkedőnek, vagyis azokat, amelyekben Réber László szerzőtársként működik, a szöveg és kép egymást értelmezik. Hozzáteszi, a lányregényekkel még hadilábon áll, akkortájt az indiánok azért vagányabbnak tűntek.

Menyhért Anna azon meglátásához kapcsolódva, miszerint a Szalmaszálban például a Kádár korszak erős lenyomatai olvashatóak (pl.: úttörőbe kéne menni, a KISZ-be nem lehet amcsi cuccokkal berobogni, vagy hogy a "jómunkásember" bizony itt az államtitkár sofőrje, vagy a kórházi ápolónő, míg a kencéket arcokra kenegető nő - kozmetikus - vélhetően csak unatkozik), Kiss Noémi Janikovszky didaktikus voltára tereli át a szót, kiemelve a lányregényeket (Aranyeső, Szalmaláng), ahol a fiatal lányokra a szocialista nőideál kényszeredik, ahol a közösség fontosabb, mint az egyén, s még a szerelem is feloldódik a politikában. Hozzáteszi, bár a  regények világképén egyértelműen ott a szocializmus nyoma, idővel, a későbbi művekben ez a lenyomat mintha ironikussá válna. (Ezzel is hangsúlyozva a beszélgetés során többször szóba kerülő egyenetlenséget az életműben.)


                                       Kiss Noémi

De mi a helyzet a didaxissal? Keresztesi József didaxis helyett inkább "antropológiai optimizmusról" beszélne, s úgy véli, igen erős pedagógiai gesztust tett az írónő, amikor például Szalmaláng kötetének harmadik kiadásához egy, a kamaszok happy endjét lebontó utószót írt, vagyis kifejtette, ki, kivel, miért szakított, ki, kiben, hogyan csalódott, kinek, milyen szerelmi bánata lett. Kálmán C. György azt mondja, ha igaz a meglátás(a), miszerint gyermeki és felnőtt világ egymás tükrében egyaránt hülyeségnek tűnik, akkor az ellentmond a didaxisnak. Hozzáteszi, Janikovszky könyvein való szórakozáshoz kell már valamiféle értelem vagy fejlettség, tehát amíg "nagyon gyerek egy gyerek", addig (vélhetően) nem kötik le ezek a szövegek. Úgy gondolja, az írónő a pártvilágot, a mozgalmakat mintha szándékosan elkerülni kívánná, s helyettük valamiféle polgári nosztalgiát idéz meg (például a nevekkel), ami viszont nem mindig sikerül. Sztereotípiák vannak, teszi hozzá, akár a kamaszkorról, akár a szocializmusról van szó, s azok pontosan azért viccesek, mert sztereotipikusak, tehát mintha a sztereotípiák kinevettetése felé hajlanának a könyvek. Menyhért Anna a szövegeket nem látja túl árnyaltnak, hiszen bár mint mondja, folyton kettősségeket találni bennük (nemcsak felnőtt-gyerek, hanem felületes-komoly is), mégis, mindig a szocialista a jó.

Menyhért Anna

Kiss Noémi ezután a korai művek sablonosságáról, majd a későbbiek nyelvfilozófiájáról, s ennek kapcsán azok kiemelkedőségéről beszél, végül felteszi a nagy kérdést, ha Janikovszky jó, számos európai és nem európai országban kerül folyton kiadásra, mindenki ismeri, akkor vajon miért nem kanonizálódott? A válaszok a szokott sorrendben érkeznek, Keresztesi szerint egyszerű kényelmességről van szó, s arról, hogy a magyar kritikai kultúrának nincs periférikus látása, bizonyos műfajok létezését nem veszi tudomásul vagy komolyan. Úgy véli, nem is annyira nyelv ez, mint inkább filozófia, amiben az irónia fontos szerepet tölt be.


                                       Keresztesi József

Kálmán C. ennek kapcsán a nyelvezetre (elsősorban a monológkönyvekben) reflektál, Kukorelly Endrét, Molnár Ferencet, Nádas Pétert, valamint Németh Gábort említi összehasonlításképpen, ám kiemeli, mégis egyedi és sajátos hang, amely megérdemelné, hogy többet foglalkozzunk vele.



                                         Kálmán C. György

Menyhért Anna a korholó hangnemre hívja fel a figyelmet, majd Janikovszkyt az Abigél Horn Micijeként említi, így természetesen szóba hozva Szabó Magdával együtt azt a sok-sok embert, akik Janikovszky Éva nélkül talán soha nem írtak volna (gyerek)könyveket. Itt is, s korábban is említik – az est címében felvázolt problematika kapcsán − férjét, Janikovszky Bélát (orvos, az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztályának vezetője), az írónő Ifjúsági (később Móra) Könyvkiadó előtti munkahelyét (a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyvosztályának főelőadója), ami a beszélgetés alapján kialakult véleményem szerint akkor lehet érdekes, ha összekapcsolódik a kánonból való kimaradással.

Menyhért Anna utolsó gondolataként az írónő önlefokozó tárcáiról, a háziasszony-nyelvről beszél, a nőről, akinek az uborkafőzés mellett írnia is kellene, s aki mindezt "alámenős hangon" veti papírra. "Érdekes még, mennyire steril ez a világ" – mondja, s ő is, Kiss Noémi is a korszak nagy hibájaként beszél arról, hogy az (erotikus) test hogyan szorul háttérbe, a testélmények hogyan lúgozódnak ki ebből a világból.


A beszélgetők egyetértenek tehát abban, hogy Janikovszky − röviden és tömören − jó, ezért (is) meglepő, hogy kritikákat, elemzéseket csupán elvétve találni róla. Ugyanakkor felmerülhet az a kérdés is, hogy nem az előbb említett testiségmentesség-e a probléma a szövegekkel, nem az-e a baj, hogy ma leginkább az az író(nő) érdekes igazán, aki a testről mond valamit?

Bár a beszámoló kis fáziskéséssel íródott, azóta is az előbbi nagy kérdőjel gondolkodtat, amíg kicsi voltam, tényleg "könnyű volt szépen felelni". Szóval jó, hogy vagy, Rózsaszín szemüveg-est, mert például hazafelé már Az úgy volt…, hogy Ájlávjú, My own Budapest Guide, Akár hiszed akár nem, Jó nekem; Málnaszörp és szalmaszál. Ha Te tudod, Mosolyogni tessék!

Fotó: Lőrincz Gergely