Talán egy egész házat akartak. Az volt a vágyuk, hogy a várostól távol, ahol majd a nyugalmas hétvégéiket töltik, egy jellegzetes, helyi vidéki házat építtetnek maguknak magastetővel, kis udvarral, kilátással a távoli hegyekre, a Sado kanyarulatára. A kertből nézik majd a madarak vonulását, a tűző nap elől az árnyékos verandára húzódva. Összebújva.



Nem ezt kapták. Talán a telek, amit megvettek, csak egy féltelek, egy maradék parcella. Talán nem volt elég pénzük egy egészre, talán meggyőzte őket az építész, hogy a fél is egész. Talán ők is tudták, hogy a városi hétköznapi életük és a vidéki hétvégi életük együtt teljes egész, sehol sincsenek teljesen otthon. Mindenhonnan hiányzik a másik fél. És minden félből a másik felük.



Amikor kiül a kis udvarra, elmerengve a távolba arra gondol: vajon a ház hiányzó fele miféle lehet? Valóban ugyanilyen magas-e, ugyanilyen széles-e, fehér-e? A júliusi nap délben ugyanígy felforrósítja-e a bádogtetőt, ugyanúgy vibrál-e az Alentajo lapálya a kerítés felett? Este átjárja-e a kis udvart a nyugati szél sós illatot hozva az Atlanti-óceán felől, reggel a keleti szél nedves illatot hozva a Sado torkolata felől? Vagy teljesen más? Megismerné-e?



Majd egy nap, miután kitakarított mindent, a mosott ruhát összehajtogatva elteszi a gardróbba, kiviszi a szemetet, bezárja az ajtót maga után és elindul le a domboldalon Monte da Boavista felé. Évekkel később, mikor megkérdik, mi történt João Miguellel, csak annyit tudnak mondani: egyszer elindult, hogy megkeresse a háza másik felét, azóta se láttuk. Azt mondják megtalálta. Hiszi?







helyszín: Possanco, Alcácer do Sal Portugal

tervező: José Mateus, Nuno Mateus, Stefano Riva
              Paulo Rocha
fotók: Fernando Guerra, Sérgio Guerra