A délutánt Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy Tarr Bélától érkezett a konferencia megszervezésére a felkérés, Tarrnak nem volt elvárása vagy megkötése az eseménnyel kapcsolatban, mindössze annyit kért, hogy legyen sokszínű a felszólalók névsora, amit a Krétakör maradéktalanul teljesített. A szabály szerint mindenkinek hat perc állt a rendelkezésére problémákról és lehetőségekről nyilatkozni.

Tarr Béla filmrendező nyitotta a felszólalók elit listáját. Kiemelte, mennyire fontos összeülni és együtt végiggondolni, hol vagyunk és mit csinálunk, tenni mindezt offenzívan és konstruktívan. Továbbá bejelentette, hogy 10 eurós jelképes alaptőkével megalakult a Magyar Film Függetlensége Védelmében Alapítvány, amely magyar filmek elkészítését hivatott támogatni. Aztán a szót átadta inkább a meghívottaknak, önironikusan arra hivatkozva, hogy neki a tömör fogalmazás egyébként sem műfaja.

Eötvös Péter karmester, aki a magyar zenei élet csendes megfigyelőjének nevezte magát, elmondta, hogy minden tehetséges zenész helyet tud magának találni külföldön. Koncertéletünket interpretációorientáltnak tartja, ahol a mű áll az előadó szolgálatában, és nem fordítva. A nyugati zenei világot hozta példaként, ahol tudják, hogy a tradíció megtartása csak a folyamatos megújulás formájában működhet, továbbá ahol fontos a kortárs alkotók bemutatása, míg itthon egy bemutató hatástalan, nincs felfuttatva. Eötvös szerint az általános mentalitáson kéne változtatni, nem pedig a közönségben keresni a hibát.

Zsámbéki Gábor színházrendező elmondta, hogy aki kívülről nézi az itthoni helyzetet, kiépített, működő színházi életet feltételez, aki viszont belülről látja, az tudja, hogy ez távolról sincs így. Riasztóan kevés a színházak száma, hatalmas területek maradnak az országban megfelelő mértékű színházi kultúra nélkül, az üres helyekre pedig haknibrigádok türemkednek be. A vezetők kiválasztását nevezte a legveszélyesebb területnek. Négy évtized alatt, amíg színházat vezetett, egyszer sem tudott kultúrpolitikusban megbízni, és szerinte ez így is marad, amíg a kultúrpolitikát az aktuális párt rövid távú érdekei motiválják. Csak magunkra számíthatunk - zárta le gondolatait.

Grecsó Krisztián író az Élet és Irodalom irodalmi szerkesztőjeként arra hívta fel a figyelmet, hogy függetlenséget kell biztosítani az alkotóknak és az olvasóknak egyaránt, ezzel magyarázva az ÉS online felületének nemrégiben való fizetőssé tételét. "Vége az ingyen ebédnek, különben pártkatonák játszótere lesz a magyar irodalom" - vagyis a politikától független szponzorációra hívta fel a figyelmet.

Kovalik Balázs operarendező az operát arcátlanul drágának nevezve rávilágított, hogy a műfajnak mindig is szüksége volt mecénásokra. Viszont ha az állam átveszi a vezetést, onnantól övé a morális felelősség is. Az elmúlt tíz évben hét igazgatója volt az Andrássy úti intézménynek, amit a hatalom reprezentációs kalickává tett. Emellett a magyarok mindössze fél százaléka jár csak operába, innentől egy alapvető cinikus hozzáállás alakult ki a műfajjal szemben. Továbbá Magyarországon elképzelhetetlen, hogy kortárs operákat rendeljünk, pláne külföldről, ami azt is jelenti, hogy a hajdanán művelt, fizetőképes polgárság mellé nem nőtt fel egy új nézőgeneráció, átvette a musical a szórakoztatás terepét. Kovalik végül elmondta, hogy pillanatnyilag nem lát semmi reményt a változásra.
 

Pintér Béla színházi társulatvezető (Schilling Árpád megfogalmazásában korunk Moliér-je) elmondta, hogy a valóságra való reflexió a közönség és az alkotók belső igénye is. Mivel a független színházak helyzete a legkiszolgáltatottabb a hatalommal szemben, ezért nagyobb a társulatvezetők felelőssége az egyéni hang és önálló formanyelv megteremtésében, aminek sikerét visszaigazolják a szakmai díjak, külföldi meghívások és a színművészetin végzett diákok csatlakozása. Pintér, bár nem tudja, hogyan tovább, egyelőre maradnak. A jövőre nézvést pedig alternatívának tartja, hogy külföldön kérjenek kulturális menedékjogot a társulat számára.

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója már az elején elmondta, hogy kakukk tojásnak érzi magát a konferencián, mivel saját megfogalmazása szerint valószínűleg politikai ráhatás okán lett a színház új igazgatója. Az igazgatóként eltöltött hat hónap a gazdasági és művészeti erők felmérésével telt. Mivel színházának normatív támogatása nem elég önálló produkciók létrehozására, ezért befogadó színházzá kényszerült válni, ebben a helyzetben viszont nem tud művészeti koncepciót kialakítani.

Erős Balázs, a MU Színház vezetője szerint egyre kevesebbet költünk kultúrára, pedig a művészetek az emberek életminőségének javítását szolgálják. Hozzátette, hogy jó lenne felelősségteljes vezetőket látni az intézményéleken. A befogadó színházakról elmondta, hogy azok nem működhetnek szelektálás nélkül, ami viszont nem ízlésbeli, hanem szakmai feladat kéne, hogy legyen. Továbbá cél a színház és a civilek viszonyát passzivitásból aktivitásba fordítani, mert az a színház, ami nem akar a társadalomra hatni, nem igazi színház.

Miskolczi Péter producer a Magyar Nemzeti Filmalap képviseletében érkezett. Az eddig beérkezett 116 filmpályázatról elmondta, hogy a tervek hullámzó színvonalúak, de sokszínűek, és a legtöbb első filmes alkotótól érkezett. Továbbá hozzátette, hogy a filmalap "nem kényelmes állatkertet, hanem szafarit épít". Miskolczi volt az egyetlen, aki rendelkezésre álló pénzforrásokról és sikertörténetről számolt be, beszéde végén füttyöt és bekiabálást is kapott.
 

Gulyás Gábor, a Műcsarnok vezetője fő problémaként nevezte meg a főváros négy nagy intézménye (Műcsarnok, Ludwig, Szépművészeti, Magyar Nemzeti Galéria) profiljának amorffá válását, az esztétika helyett az ideológiák előretörését a kiállítótermekben. Emellett megjegyezte, hogy a nemzetközi képzőművészet legjava nem jut el hazánkba. A továbbiakban egy külföldön működő magyar galériahálózat kiépítése a cél, valamint a Budapest Biennále megvalósítása 2014 tavaszán.

Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője katasztrofálisnak tartja a szimfonikus zenekarok helyzetét, mivel a lehető legkönnyebb ellenállás irányába haladnak, kizárólag olyan műveket játszanak, amiket el tudnak adni, fel sem merül, hogy felfedező lépéseket tegyenek a kortárs repertoárok irányába.

Pándi Balázs zenész, koncert szervező szerint Bozsik Yvette pályázata akkor is nyert volna, ha az Ablak-zsiráfot adja be, a tehetségeket ugyanakkor gondozni kéne, nem pedig külföldre küldeni.



A záró szekció első felszólalója, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár saját elmondása szerint szerepzavarba került: azt hitte, kerekasztal beszélgetésre jön, ezért nem készült beszéddel. Az előző hozzászólásokra reagálva megvédte Bozsik Yvette pályázatát, továbbá hitet tett a művészek és a kulturális szereplők viszonyának újra alakítása mellett. Elárulta, onnantól, hogy átvette a kulturális ágazat irányítását, munkaidejének 99 százalékát az rabolta el, hogy kétségbe esett intézményvezetők panaszait kellett végighallgatnia. Emellett mindenkit biztosított róla, hogy el tudja dönteni, mely filmek érdemesek támogatásra, nem kell emiatt felállítania minisztériumokat.



Geszti Péter úgy vélte, hogy az évek során urambátyám viszonyokon alapuló társadalmat hoztunk létre, ami a mostani gazdasági és szakmai válsághoz vezetett, emellett ahhoz, hogy információs helyett informális társadalommá váltunk. Felhívta a figyelmet a minőségi szakemberképzés szükségességére.

Schilling Árpád kiemelte, hogy amíg a politika elzárkózik a művészeti szakmáktól és képviselőiktől, addig a rendszer sem tud értelmesen működni. Megalázónak tartja bizonyos szakmai érdekképviseletek kizárását a kommunikációból, miközben a szakmáknak is meg kéne tanulnia vitázni, artikuláltan beszélni a problémákról. Elviselhetetlennek tartja a hagyománnyá rögzülését annak, hogy egy kurátor is lehet pályázó. Schilling szerint Magyarországon azért nem jó élni, mert nincs remény, hogy megváltozzon a helyzet, és nincs kapaszkodó a fiatal generációk számára, ami megmutatkozik a demokratikus alapok elértéktelenedésében, a szakmaiatlanság, hitetlenség, nihilizmus, protekció eluralkodásában és a mindezek alján gyűlő passzivitásban. A polgárok inaktivitása miatt nem okoz problémát a silány minőségű kultúra sem. Mindezekért egy független innovációs központ létrehozására ezer eurós alapot helyezett el egy bankszámlán, és kért mindenkit, hogy aki teheti, csatlakozzon a programhoz.

Schilling Árpád, fotó Tóth Ridovics Máté.

Az utolsó felszólaló Esterházy Péter író biztosított mindenkit arról, hogy egy államtitkár nem tud filmet csinálni, sem regényt írni, vagyis szakma nélkül működésképtelen a rendszer. Továbbá, hogy művészetet nem lehet kinevezni csak klientúrát, és hogy az országban mindenki vesztessé válik a súlyos bizalmatlanság miatt. A legfontosabb a valós kommunikáció volna, de ez nem jelenti azt, hogy két monológ egy dialógusnak számít.

Végül az Accord Quartet előadásában Bartók Béla harmadik vonósnégyese zárta az estébe nyúló eseményt, amiről a főként szakmai közönség reflektálási lehetőség híján vegyes érzelmekkel távozhatott. A Krétakör bizonyította, hogy van lehetőség felnőtt kommunikációra, de az a jövő nagy kérdése marad, hogy a beszédet sikerül-e cselekvésre váltani. A konferencia konklúzióját ezért mégis Geszti Péter fogalmazta meg beszédének végén, Buddha egyik örök érvényű bölcsességével : "Minden hiábavaló, ezért törekedjünk rendületlenül!"



Aki lemaradt volna a konferenciáról vagy visszanézné a felejthetetlen pillanatokat, az mától megteheti a Krétakör facebook oldalán.