PRAE.HU: Volt már a kezedben hasonló témával foglalkozó magyar nyelvű gyerekkönyv?

Nem, még nem találkoztam ilyen könyvvel. Azt gondoldom, hogy mindeddig hiányzott - nem csak a gyerekkönyvpiacról - a téma iránti megfelelő érzékenység és a tudatos odafordulás. Így ez a könyv nem csak a benne olvasható történettel irányítja a figyelmet a toleranciára, hanem azzal, hogy egyáltalán megjelent, már a tolerancia irányába mutat.

PRAE.HU: A gyerekek alapvetően minden embertársuk felé ugyanolyan érdeklődéssel, nyitottsággal közelednek, kizárólag a környezetük hozzáállásán és viselkedésén múlik, hogy a későbbiekben hogyan viszonyulnak a mássághoz.

Igen, a gyerekek is észreveszik, ha valaki "más" mint a többiek. Kisgyerekek esetében itt főleg a külső jegyekre gondolok. Ilyen észrevételeik felé általában érdeklődve, kíváncsian fordulnak. Mindnyájunknak van olyan élménye, amikor egy kisgyerek például egy nagyobbacska orrú embert a felnőttek mértékével nézve tapintatlanul megbámul, vagy zavarba ejtő kérdést tesz fel ezzel kapcsolatban. Így próbálják meg addig ismert világukba belehelyezni ezt az új, szokatlan dolgot. Ebből persze az is kiderül, hogy észrevételeik mindenképpen ítéletmentesek. Azt, hogy ezeket a tapasztalásokat milyen értékkel, értékrenddel, ítélettel töltik meg, valóban a felnőttek, és elsősorban a szülők viselkedésén keresztül szűrik le.

PRAE.HU: Lili története olyan, mint bármelyik gyereké, egészen addig, amíg a családon kívüli világ meg nem jelenik. A többi ember ugyanis képtelen Lilit elfogadni (“Az emberek félnek: Lilit látva elfordulnak, nagyon fura arcot vágnak, sietve másról beszélnek."). Mi kell ahhoz, hogy az emberek máshogy forduljanak a Lilik felé? Milyen módon lehet a negatív attitűdön, helytelen beidegződéseken változtatni?

Az emberek valóban gyakran elfordulnak, félrenéznek a másság láttán. A sérülést látják, nem az embert. Saját belső félelmeikkel vagy lelkiismeretfurdalásukkal nem tudnak ilyenkor szembenézni. Félelmükkel, hogy velük is megtörténhet, és lelkiismeretfurdalásukkal, mert nem tudják, hogy kell-e, mikor, miben és hogyan segíteniük ezeknek az embereknek. Attól nem jövünk zavarba, ha egy idős néninek kell a csomagját felsegítenünk a buszra. Értjük a helyzetet, és tudjuk, hogy mit csináljunk. De egy sérült ember láttán bizonytalanok leszünk, ezért inkább úgy teszünk, mintha nem vennénk észre.

Ezért nagyon fontos a nevelés során az elfogadás, de még inkább az együttélés megtanítása. Az a gyerek, aki fogyatékkal élő más gyerekeket megismerve nő fel, nem csak a sérüléssel találkozik, de azzal is, hogy annak az embernek ugyanolyan hétköznapi dolgai vannak, mint neki. Így nem a sérülést, hanem az embert tudja látni. Az együttnevelkedés során azt is megtapasztalja, hogy milyen helyzetekben kell segítséget nyújtania, és azt hogyan tegye. Tehát az oktatás, nevelés során ezeket a készségeket meg kellene tanítanunk a gyerekeknek. Ebben, és persze az elfogadás kialakításában segíthetnek az úgynevezett érzékenyítő beszélgetések, amelyeknek fontos eszköze lehet egy ilyen könyv.



PRAE.HU: A kötet a Down Egyesület szervezésében, a Mindenkinek becsengettek programsorozat keretében közel ezer családba jut el ingyenesen. Az Egyesület elnöke, Kisari Károly egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a korai fejlesztés mellett nagyon fontos a korai integráció, az elfogadásban talán ez segíthet a legtöbbet. Hol tart ma  Magyarország az integrált nevelés vonatkozásában?

Bár Magyarország a gyógypedagógia úttörője, sajnos az integráció kérdésében nagyon lemaradtunk. Ennek főleg anyagi okai vannak, de szemléletváltozásra is szükség lenne.

A szakirodalom többféle integrációt tart számon. Hideg integrációról beszélünk akkor, amikor a speciális igényű gyermek együtt nevelkedik a többségi oktatási intézményben, de ugyanazt és ugyanolyan módon tanul mindent, mint ép társai, tehát a körülményeket nem alakítjuk a sérülésnek megfelelően. Erre találhatunk példákat itthon is. Fizikai integráció van ott, ahol a fogyatékkal élő gyerekek ép társaiktól elkülönülten tanulnak, de fizikailag egy épületben vannak elhelyezve. Ma Magyarországon ez a logopédiai és a kislétszámú osztályok formájában valósul meg, és talán ez a leggyakoribb integrációs forma. Ezt lehet tovább fokozni azzal, ha a sérült gyerekek és az épek bizonyos foglalkozásokon közösen vesznek részt.

Már ezek az integrációs formák is sokat segíthetnek a társadalmi elfogadás mélyítésében, de Magyarországon a régi hagyományokhoz híven a gyógypedagógiai munka és a sérült gyerekek oktatása többnyire szegregált, sérülésspecifikus intézményekben zajlik. Ez számos esetben indokolt is, hiszen a fejlesztés, az oktatás speciális eszközöket igényel. Azonban ne felejtsük el, hogy ez a megoldás komoly megterhelést jelent az érintett családoknak, mert viszonylag kevés speciális intézmény van, ezért vagy a gyermeknek kell külön nevelkednie a családjától, vagy a család vállalja a rengeteg utazást. Ha lenne elég pénz és szakmai energia, akkor a többségi iskolák integráló iskolává alakítása sokat segíthetne ezen a helyzeten. Az integráció törvényi háttere egyébként megvan, a közoktatási törvény rögzíti annak kereteit.

Az integráció legmagasabb formájától, az inkluzív integrációtól, amikor a környezet akadálymentesítésével, speciális eszközök igénybevételével, differenciált tananyaggal és (gyógy)pedagógiai megsegítéssel fogadja be a többségi intézmény a sérült egyént, bizony még messze állunk, de erre is akad egy-két tiszteletre méltó példa.



PRAE.HU: A Csimotának nem ez az első könyve, amellyel a fogyatékkal élők tiszteletét és elfogadását szeretné elősegíteni. A Jogod van című speciális kiadvány (mely már animációs film formájában is letölthető) a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény gyerekbarát változata. Leginkább kézikönyvként használható, amely alapján a szülők, pedagógusok beszélgetést kezdeményezhetnek a gyerekekkel. Hogyan segíthet a Lili abban, hogy az egészséges gyerekek elfogadóbban viszonyuljanak Down-szindrómás társaikhoz?

A könyv megemlíti a Down-szindróma hétköznapi értelemben vett jeleit, sajátosságait, a maga egyszerű hangnemében. A gyerekek megélhetik, hogy a bennük felmerülő kérdések nem tabuk. Gyereknyelven magyarázza el, hogy nem kell a másságtól félni, a belső értékekre kell figyelni, és Lili kedvességére, bújósságára helyezi a hangsúlyt, kiemelve ezzel a Down-szindrómásokra jellemző szociális érzékenységet.

PRAE.HU: Az eredeti, francia nyelvű mese prózában íródott. A fordító, Szabó T. Anna egy interjúban elárulta, hogy prózában és versben is lefordította a mesét, és örült, hogy a kiadó végül a verses verziót választotta. Nincs ugyan összehasonlítási alapod, de mit gondolsz a szövegről?

A kisgyerekek nagyon fogékonyak a verses formára. A szöveg hangvétele egyszerű és kedves, ritmikája, hullámzása pedig segíti a gyerekeket a ráhangolódásban és az odafigyelésben is. Jól eltaláltan csak egy-egy mondat szerepel egy oldalon, melyek lényegét a dupla-oldalas képek remekül illusztrálják.

PRAE.HU: A könyvben látható zsírkrétával készült illusztrációkon a címszereplő Lili arca nem nagyon tér el a család többi tagjáétól, hiszen a képek – akárcsak a szöveg – nem a különbözőséget emelik ki, hanem a mindenkiben meglévő azonosságokat és Lili különleges képességeit. De vajon tudatosul-e a gyerekekben így is, hogy Lili más, Down-szindrómás?

Ez a könyv az óvodás korosztály számára íródott, az ő szintjüknek megfelelő fogalmakkal, tartalommal. A képi megjelenítésben sem szükséges ennél jobban részletezni a Down-szindrómára jellemző jegyeket. Elég, ha a gyerek a könyv (f)elolvasása után az utcán egy Down-szindrómás embert meglátva megkérdezi, hogy ő is Lili-e? És tegye mindezt a "de jó, megismerem, felismerem, megértem", tehát az ismerősség érzésével. A cél az odafordulás az elfordulás helyett.




PRAE.HU: A tengerentúlon rengeteg olyan könyv jelenik meg, amelyik ezt a témát dolgozza fel. A Lilihez hasonló alkotások mellett olyan történeteket is találhatunk, amelyek valódi fotók felhasználásával mutatják be a Down-szindrómás gyerekek életét. Szerinted ezeket milyen esetben célszerű használni, olvasni?

Nem hiszem, hogy bármelyik anya a könyvesboltban csak úgy ilyen könyvet vásárolna. De erre talán nincs is szükség, csak amikor a gyermekben valamilyen valós élethelyzetből adódóan felmerül a kérdés.

Egy Lilihez hasonló könyv a kisebb gyerekek esetén használható jól, ahol nem akarunk gyakorlati ismereteket tanítani. Nagyon jó a beszélgetés indítására, témafelvetésre, a megfelelő hangulat megteremtésére, arra, hogy a gyerekek kérdezni tudjanak.

Amerikában, ahol a társadalmi tolerancia létkérdés, komoly hagyományai vannak a korábban már említett érzékenyítő beszélgetéseknek. Különféle foglalkozások keretében a pedagógus által irányított beszélgetések során a gyerekek megismerkedhetnek eltérő kultúrákkal, élethelyzetekkel, vagy a sérült emberek életével. Megtanulják megérteni és tisztelni őket, miközben megtanulják, hogy egy-egy szituációban hogyan cselekedjenek. Az ilyen beszélgetések bevezetésére itthon is egyre nagyobb szükség lenne.




Arató Anna a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán végzett gyógypedagógiai terapeutaként és tanárként. Tanított kisegítő iskolában és speciális óvodában, ahol Down-szindrómás gyerekekkel is foglalkozott. Jelenleg a Tüskevár Iskolában sajátos nevelési igényű, ép értelmű, de valamilyen oknál fogva a többségi iskolákból kiszorult kamaszokat tanít. Itt a másság, a tolerancia, az elfogadás mindennapi kérdés.