Január 26-án, a PIM egy új és kiemelkedően fontos kezdeményezésnek adott otthont, amely a huszadik századelő "változó és változatos női szerepeit" kívánja vizsgálni egy beszélgetéssorozatban, Nőiszerep-változás a kultúrában címmel, melynek első, bevezető előadása Kaffka Margit emblematikussá vált műve után a Színek és évek címet kapta.

A kiinduló kérdésfelvetéseket −  milyen előzményei voltak a magyar kultúrában a női mozgalmaknak, milyen volt a női jelenlét és szerepvállalás a 19. század második felében – Fábri Anna kezdi megválaszolni, s jelzi, a női szerepvállalás kérdése több száz évre, vagy talán még korábbra nyúlik vissza, s azóta is mindig ugyanaz a kérdéssor ismétlődik. Írhat-e egy nő, ha igen, hogyan teheti azt, hozzászólhat-e a közélet kérdéseihez stb… Azért lehet problematikus például az első női újságíró-nemzedék datálása is, mivel elterjedt nézet Kaffka Margit korához kötni indulását. Fábri Anna azonban megjegyzi, természetesen 1880 és 1918 között, előtt és később is hosszú a sor.

A nők munkavállalása itthon megélhetési szempontból már a 19. század első felében is "elfogadható" volt, aki azonban szellemi munkával, netán írással foglalkozott ezekben az időkben, jóval kevesebb megértésre számíthatott. Persze, egy-két kivétel azért föl-föl bukkant, aki még az adott kor nagy férfiúi számára is "elfogadható" volt. Valóban, a nők irodalmi, kulturális jelenléte kettősséggel írható le a női-férfi viszonyrendszerben, hiszen egyfelől a férfi mint pártfogó, másfelől pedig mint mértéket állító van jelen, aki egy idő után szót emel a nők túlzott, vagy nem eléggé minőségi jelenléte ellen. Magyar viszonyok között a ’48-as szabadságharc hozta el azt a cezúrát, amely Angliában már a 18. században megjelent, s ami nagy löketet Mary Wollstonecraft 1792-ben elkészült, A Vindication of the Rights of Woman (A nők jogainak követelése) írásától kapott. Talán itt találhatjuk meg azt a mozzanatot, amikor a középosztálybeli nők tömegesen olvasni kezdenek, s ami az irodalmi piac szükségszerű erősödését, erősítését vonja maga után. Ekkor azonban az olvasás, esetleg (titokban, fióknak) írás elsősorban még a jómódú, vagy a jobb módú középosztálybéli nők kiváltsága lett, hiszen a férfi gazdasági potenciálját jelezte, hogy a családban a nő dolgozik-e, márpedig ha dolgozott, olvasásra nemigen volt lehetősége.

Bán Zsófia és Fábri Anna

Fábri Anna a Rakovszky Zsuzsa által is említett Czóbel Minkát hozza példaként, aki kora felfogását figyelembe véve, talán még elismertnek is számított, mégsem tudta megtörni a jeget, hiszen a "pár nőt könnyebb elviselni, mint sokat" gondolkodásmód általánossága fennmaradt. Így amikor a munkaerőpiacon vagy a felsőoktatásban akarnak a nők megjelenni (s elsősorban, amikor nem tanítóként), akkor a kenyérféltés, valamint a férfiak pozícióféltése eluralkodik.

Séllei Nóra az oktatáshoz kapcsolódva felhívja a figyelmet arra a jó néhány évtizedre, ami eltelt például aközött, hogy a nők bejárhattak bizonyos egyetemi kurzusokra, illetve amikor már a teljesített kurzusok fejében diplomát is kaphattak, például Oxfordban. De a férfiak és nők felvételének akkor is más volt a feltételrendszere, a nőknek jóval felül kellett írnia a férfiak teljesítményét, csak jeles bizonyítvánnyal felvételizhettek.

A nők kulturális közegben való megjelenése metafizikai határokat feszegetett (az otthon, a domesztikus tér és a publikus tér határait) a különböző kultúrákban − mondja Séllei Nóra, s hozzáteszi, a mentális határok sajnos még napjainkban is léteznek, amelyeket nagyon nehéz leküzdeni.

Bán Zsófia a nemi szempontú műfajkategóriák kialakulását is az oktatáshoz kapcsolja, példája jól szemlélteti a kettő közötti összefüggést: általánosan kialakult a festészetben, hogy a férfiak aktokat vagy történelmi képeket festenek, a nők pedig egyéb témában alkotnak. A nők az aktfestészet órákon nem vehettek részt, s kétségtelen, hogy az emberek műfajokhoz való viszonyulását a korlátozások így vagy úgy, de befolyásolták.

Séllei Nóra ezután a téma egyik legnagyobb paradoxonjáról beszél, arról, hogy Viktória királynő, aki nőként a fél világ felett uralkodott, a női jogok megfékezésének szükségességéről ír. A példa jól szemlélteti, hogy a királynőnek önmaga pozíciója egy vakfolt, s az önreflexió hiánya is kétségtelen.

A beszélgetés végére a résztvevők Kaffka Margit Színek és évek című művéhez is elérkeztek, amely talán az első egyöntetűen üdvözölt, magyar nő által írt regény volt. Egy új nő jelenik meg, aki megpróbál saját lábán állva boldogulni − mondja Rakovszky, hiszen Kaffka rendkívül olvasmányosan, jó nyelven, széles ívet bejárva ír.
Természetesen a résztvevők azért hozzáteszik, ma már Kaffka Margit megítélése is kettős.

A leadkép forrása: Kaffka Margit portréja (Máté Olga fotóművész munkájáról készült nyomat) – Országos Széchényi Könyvtár/Plakát- és Kisnyomtatványtár: Arcképgyűjtemény