PRAE.HU: Milyen benyomásod volt a konferencia egészéről, ki kért fel, és miért tartottad fontosnak, hogy részt vegyél? 

Schneider Márta főszervező keresett meg azzal a kérdéssel, tartanék-e előadást a színház és politika viszonyáról, a mai "valóságról". A felkérés oka többek között az ÉS-ben megjelent Fogy a Levegő! című publicisztikám lehetett.

Előadásomban a színház és a politika viszonyának kérdését kiegészítettem a színház és a kultúra kapcsolatának szemléltetésével. A színház a kultúra egy szelete, érzékeltetni szerettem volna, hogy annak strukturális, modellértékű problémái hogyan következnek a kultúra egészének problémáiból, s mindebből milyen politika és közélet rajzolódik ki.

A mai állapot egy tragikus kulturális folyamat eredménye, amelynek betetőzése az állami autokratizmus és a politikai elit paranoiája. A bizalmatlanság arroganciával való leplezése annál nevetségesebb, minél inkább érződik a konkrét ügyekben megnyilvánuló szakmai inkompetencia és szervezetlenség. A pökhendi szakmaiatlanság korábbi kormányok működését is jellemző gyakorlata áthatotta az egész államigazgatást, és idővel sajnos az egész társadalmat. Az elmúlt húsz évben elmaradt az örökölt struktúrák újrafogalmazása, a szakmai konzultáció gyakorlatának intézményesülése, a differenciált rendszerek megalkotása, a jó gyakorlatok elterjesztése, a generációk közötti bizalom erősítése, a vidéki kezdeményezések emancipációja, a társadalmi mobilizáció és még egy sor olyan dolog, amelyek nélkül csak az túlélésért folytatott elemi küzdelem marad az élet minden területén. Az idősebb generációk részéről a nagyvonalúságot és a jövő iránti felelősséget hiányolom, amely a feljövő generációk sértettségének és bosszúvágyának okozója.  Röviden és tömören: a pozíció megeszi a lelket Magyarországon. Saját tapasztalatom, hogy keverik össze az "öregek" az aktivitást a lázadással. Az elmúlt húsz év civil társadalmi fejlődésének egyik legszörnyűbb jelensége az, ahogy a kezdeti, termékeny pro-aktivitásból a mára mindent elárasztó cinizmushoz eljutottunk. A rendszerváltás csípős humora, vitázó kedve, reflektív attitűdje ma már a múlté. A mai valóság szikár és humortalan.  

Fotó: Tóth Ridovics Máté

PRAE.HU: A konferencián néha érezni lehetett a populáris kultúrától való elhatárolódást, a csak a magas kultúra a kultúra gondolkodásmódot. Mit gondolsz erről? Felvázolnád az előadásod ezzel foglalkozó részét?

Mielőtt erre kitérnék, hangsúlyoznom kell, hogy minden populista elitelgyalázást ellenzek. Mélyen elítélem azokat a dilettánsokat, akik a jelenkori magyar kultúra kiemelkedő alakjait – gondolok itt Nádas Péterre, Schiff Andrásra vagy Tarr Bélára – merő sértettségből, féltékenységből támadják. Azzal viszont egyetértek, hogy az elit közeg mintha nem érezné a mélységi kultúraértelmezés mibenlétét, s nem veszi észre, ha nem támogatja az amatőr mozgalmakat, öntevékeny kulturális kezdeményezéseket, akkor legfőbb támaszát, a művészetre érzékeny tömegeket fogja elveszíteni.

Az én értelmezésem az, hogy a kultúra felső része, az akadémikus művészet, annak közönségével együtt, szűkül, míg annak a kultúra alsó szelete, a közösségi kultúra területe sorvad, s a középen tátongó teret cunamiszerűen árasztja el a gagyi, a kommersz, a celebek tündöklő mocska. Az emberek túlnyomó többsége nem megy el este nyolckor egy kisváros művelődési házába, hogy a helyi színjátszó csoport bemutatóját izgulja végig. Helyette inkább beleszundít a Való Világba.  A kulturális aktivitások megszűnnek, a magas művészet pedig egzisztenciális okokra való hivatkozással súlyosan korrumpálódik. Ez persze közhelyesnek hangzik, de fájdalmasan igaz. Az én misszióm az, hogy rávilágítsak a hagyományőrző népművészet és a radikálisan kortárs művészet közötti összefüggésre. Ha valaki ma a magyar kultúrát akarja megvédeni, akkor ezt a két szélsőséget kell egyszerre támogatnia. Összességében azt mondanám, hogy a kultúra területén a komoly szakmai együttműködést, a közösség önszerveződését, egymás szakmai kompetenciájának megbecsülését és a magánszféra támogatói aktivitását hiányolom.

PRAE.HU: Mit értesz pontosan kommersz kultúra alatt?

Az együgyű, felejthető, szalagon gyártott kultúrát, amely el tudja hitetni magáról, hogy bármihez is köze volna a profit maximalizálásán túl.

PRAE.HU: Mit gondolsz, mi az oka a kommersz egyre nagyobb közönségének, hogyan lehetne kicsit megfékezni?

Egyre több olyan programot, projektet kell ajánlani a fiataloknak, amelyben visszaidézhetik azt a kreatív állapotot, amelyben születésük után léteztek.

PRAE.HU A színházon belül mit tartasz általánosságban kommersznek?

Általános és elterjedt probléma, hogy sokan azt gondolják, egy klasszikus darab feldolgozásának megtekintésével már a magas kultúra megelevenedésének voltak a szemtanúi. Hagyománnyá vált a klasszikusok lehető legegyszerűbb, legkevesebb energiabefektetéssel megvalósuló színrevitele. A feldolgozás módját nem illetik kérdésekkel, a kulturális aktivitást kvázi kipipálják a jegyvásárlással és a darab megtekintésével. A színházban a kommersz nem direkt módon jelenik meg, s ettől talán még veszélyesebb. Egy Mága Zoltán buliról nyilván mindenki tudja, hogy nem Molière írja a forgatókönyvét, de amikor Molière darabját úgy állítják színpadra, hogy abban a leegyszerűsítés, a könnyen fogyaszthatóság valamint az ízléstelen esztétika uralkodik, akkor a nézők többségében nem tudatosul, hogy amit lát, az nem művészet, hanem olcsó szórakoztatás.

A színház ma már sajnos nagyon kevés esetben közvetíti eredeti célját, hogy emberi sorsokat láttasson arra megfelelő emberek által. A nézők figyelmét inkább a díszletre, jelmezre irányítják, akik természetesen ezekkel kapcsolatban kezdenek el esztétizálni, s így a darab mondanivalójából nem marad a fejükben semmi. Amennyiben a művész önkifejezése itt a cél, akkor magasabbra kell tenni a mércét!