Az alagsor színültig telt lapozgató, álmélkodó, beszélgető emberekkel. A bemutatandó lapszámból szemezgető, annak oldalait a falra vetítő projektort egyszeriben lekapcsolták, az egyik oszlop takarásából pedig Gulyás Gábor indult neki. "Miért szomorkodnánk, ha egyszer örülhetünk is?" – kezdte antréját az est házigazdája, aki vendéglátói minőségére kétszeresen is rászolgált. Egyrészt a helyszínt biztosító intézmény igazgatójaként, másrészt pedig, mint a Flash Art magazin magyar nyelvű változatának felelős kiadója. Erre az egyezésre rögvest reflektálva sietett kijelenteni, hogy a Műcsarnok "nem fogja agyonnyomni" a kiadványt, és arról is biztosította az egybegyűlteket, hogy jó kézben tudja a magazin szerkesztését. S noha a nyugati civilizációban komoly hagyománya van a búslakodásnak – folytatta bevezető-üdvözlő szavait –, a több mint nyolcvan országban terjesztett művészeti lap honi kiadásának elkészülte mégiscsak ünnepi pillanat. Jó szerencsét kívánva aztán Rieder Gábornak adta át a mikrofont.

 A főszerkesztő elsőként a magyar Flash Art missziójáról beszélt. Legfőbb célkitűzése, hogy a periodika radikálisan és pozitívan változtassa meg a kortárs magyar képzőművészethez való viszonyt. Rieder reményei szerint mind a lap kiállítása és szerkezete, mind pedig a benne szereplő írások nyelvezete azt szolgálják, hogy a Flash Art potenciális olvasókra találjon a szélesebb, értelmiségi közönség körében. A nemzetközi kiadáshoz igazodva kéthavonta friss, közel száz oldalas tartalommal jelentkező folyóirat azonban nemcsak itthon, hanem külföldön is hatni kíván. Az anyalappal kötött megállapodás értelmében ugyanis a lapcsalád magyar képzőművészek számára is lehetőséget kínál, hogy a nyolcvan országban olvasható magazin hasábjain megjelenjenek. Rieder azt is hozzátette, hogy zajlanak már az egyeztetések arról, ki vagy kik legyenek azok a hazai művészek, akikről először közöl majd portrét az angol nyelvű Flash Art.

 A több mint negyven éves múltra visszatekintő művészeti lapot 1967 óta az alapító főszerkesztő, Giancarlo Politi igazgatja. Négy évvel az indulás után Rómából az új olasz kulturális fellegvárba, Milánóba tette át székhelyét a szerkesztőség, amely a hetvenes évek végén a prágai születésű kritikussal és kurátorral, Helena Kontovával bővült. Kontova olyannyira bevált, hogy Politi kisvártatva feleségül is vette, azóta pedig gyakorlatilag családi vállalkozásként üzemeltetik a világ minden táján népszerű és mértékadó lapot. Az indulása óta a kortárs művészeti szcénára fókuszáló magazin eleinte többnyelvű kiadványként működött. Az európai, illetve a tengerentúli színtérről beszámoló anyagokat egytől egyig az adott szerző nyelvén közölte, mígnem 1979-ben a kiadó úgy döntött: véget vet a bábeli többnyelvűségnek. Ekkor kétfelé osztották az addigra komoly elismerést kivívó lapot. Az olasz nyelven megjelenő Flash Art Italiát továbbra is Milánóból irányították, a Flash Art International szerkesztősége viszont New Yorkba költözött. 2003-tól, a Prágai Biennálé szervezése és felügyelete mellett Politiék kiadják a cseh, illetve szlovák nyelvű Flash Artot is. Mostanra pedig – a közép-európai térségben másodikként –, az ázsiai melléklettel nagyjából egy időben elkészült a magyar változat is. 

 Nicola Trezzi, a Flash Art International New York-i szerkesztője – akivel a prae.hu hasábjain olvasható egy korábbi interjú – úgy véli, a magyar színtéren épp vihar előtti csend honol. Nem tudja pontosan, mi hiányzik az áttöréshez: egy külföldön dolgozó kurátor, egy a nemzetközi vásárokon markáns jelenlétet produkáló galéria, vagy talán a budapesti biennálé. Biztos recept persze nem létezik, de a fiatal kritikus azt ígéri, a Flash Art stábja azon lesz, hogy minél több olvasóval megismertesse a magyarországi képzőművészetet. S hogy miről olvashatunk az első magyar nyelvű számban? A tartalom hozzávetőleg egyharmadát a "nemzetközből" átvett írások teszik ki, míg a további oldalakon javarészt feltörekvő magyar művészekről, a hazai "új hullámról" találunk művészportrékat és riportokat. A címlapon a Berlinben élő fiatal fotós, Magyar Ádám munkája látható, alapos portré mutatja be Várnai Gyulát, a kolozsvári Ecsetgyár alkotóit pedig egy képekkel bőven illusztrált riportból ismerhetjük meg, de a "nagyok" közül Csörgő Attilát és Maurer Dórát is megszólaltatta a lap.

 

Nicola Trezzi a képzőművészeti színteret focimeccshez hasonlította, amit művészek, kurátorok, gyűjtők, galériások és szerkesztők játszanak. A kezdőrúgás pompázatosan sikerült, nincs más dolgunk, mint drukkolunk a mérkőzésnek!

 

A magyar kiadású Flash Art magazin lapszámbemutatója, Műcsarnok, Budapest, 2012. január 28.