Térey János verses regényének főszereplője, Mátrai Ágoston, ez a XXI. századi korunk hőse ugyanis protokollfőnök a külügyminisztériumban, és a többi szereplő is a társadalmi ranglétra azonos vagy hozzá közeli fokain álldogál. Hozzájuk képest már Fruzsina, a parlamenti gyorsírólány is egzotikus kivételnek számít. Az előadásból mindenesetre kimaradt a regény vonatkozó passzusa: "Itt tobzódik megint tout Budapest. /  Üdvözlégy, akolmeleg beltenyészet! /  Ti, premierpatkányok, és ti, minden /  kencével megkent premiercicák!" Igaz, már túl vagyunk a premieren.

A jelenkori történethez mérten erősen megemelt, költői nyelven írt, cselekményes fordulatokban nem bővelkedő szöveg színpadra állítása nem lehetett könnyű feladat, azonban a szerző és Kovács Krisztina átiratának, valamint Morcsányi Géza és Hárs Anna dramaturgok munkájának köszönhetően kifejezetten jól sikerült. Mondom ezt úgy, hogy a verses regény ismeretében ültem be a nézőtérre, és így nehéz megítélni, hogy az előismeretek nélküli nézőnek, különösen az előadás első felében, jelenthet-e nehézséget a rövid jelenetekből, sokszor csak néhány mondatos párbeszédekből összerakni a szereplők történetét és a köztük lévő viszonyok "protokoll-listáját". Egy szünetbeli beszélgetésből az tűnt ki, hogy nem könnyű feladat.

Ahhoz, hogy a gyors jelenetváltások ilyen jól működhessenek, Horgas Péter díszlete teremt teret és lehetőséget: a letisztult, már-már steril, fehér-szürke falak, a falból kihúzható bútorok, a fekete-fehér székek, és mindenekelőtt egy átlátszó plexifal, amely mögött élő díszletek, vagyis színészek jelzik az adott jelenet helyét, idejét. Ugyanakkor ez a vetítővászonnyi fal a nézőtér felé fordított tükör képzetét is kelti.

A főszerepet alakító Fekete Ernő egyben narrátor is, aki az egyes jeleneteket összeköti vagy éppen kibeszél hozzánk, nézőkhöz, vagyis az ő szemszögéből látjuk a történéseket. Sőt még azt is halljuk, mi zajlik a fejében az életundorával párhuzamosan erősödő rosszullétei alatt. A színpadi adaptáció másik nagy kérdésére, hogy hogyan lehet ezt a messze az ábrázolt mindennapok történései felett lebegő nyelvet hitelesen megszólaltatni a színpadon. Valló Péter Fejes Kitty koreográfus segítségével talált megoldást. Mégpedig azt, hogy a szereplők színpadi létezését is elemelte a mindennapi reáliáktól, és egy stilizált, szertartásos mozgásvilágot társított hozzájuk. A színészek itt nem mennek, hanem vonulnak, a leghétköznapibb tevékenység is, mint egy kávé felszolgálása szigorú koreográfia szerint zajlik. Nincsenek elengedett, odavetett mozdulatok, csak a szabályok és keretek közé szorított létezés. Szerencsés módon e szertartásosság mellett az előadás nem szűkölködik humorban és iróniában sem.

A formai tökélyre törekvés mögött azonban hideg és üres életek sora villan fel. Valami olyasmi, amit Kemény István így fogalmazott meg a Hidegben:

Keresztény és közép.
Hideg. Hideg az egész család.
A Ráday utcai ág is hideg,
a Polgár utcai ág is hideg,
a budakalászi ág is hideg,
ugyanaz a hideg kézfogás.

Ahogy a Gerdesits ág is – tehetjük hozzá –, elsősorban Blanka (Szávai Viktória pontos alakításában), Mátrai Ágoston szép unokanővére, az egyetlen szereplő, akire a fekete-fehér mellé egy igazi színt, némi vöröset is adott Benedek Mari jelmeztervező, de akiből ennek ellenére is hiányzik az élet és az igazi asszonyi melegség, akinek Mátrai is csak egy kipipált tétel a többi között. Ahogy a szülő-gyermek kapcsolatok, a széthulló házasságok, a folyton átrendeződő viszonyok, a munkahelyi helyezkedések mögött sem látszanak mélységek. Kivétel alig van, legfeljebb Kovács, a magát a békásmegyeri panelből a minisztériumig felverekedő, tartalma szerint botrányosan nacionalista, de legalább őszinte és valódi érzelmeket mutató kirohanása. (És milyen jó ebben a karakterszerepben látni a majd’ a felismerhetetlenségig megszakállasodott Csányi Sándort!) Vagy kivételnek tekinthető még Karányi, aki a többiek unott cinizmusához képest legalább lelkesen és szenvedéllyel fejezi ki magát. Szervét Tibor ezt játékstílusában is érzékelteti, mellőzve minden szertartásosságot és elemeltséget. És kivétel Wéber Kata Fruzsinája is a maga természetességével és egyenességével.

A többiek, ha vér szerint nem is mindannyian, mégis rokonok a formákra koncentráló létezésben. Csupa színészileg szépen megoldott jellemrajz: Csomós Mari és Lukáts Andor egymásról csak szökőévenként, valamelyik rokontól halló, rég eljátszott szerepekbe illetve a tudóslét emlékébe temetkező testvérpárja. Schneider Zoltán, a válása utáni magára maradottságban kapálózó Novákja. Gazsó György jóságos atyaszerepbe burkolózó minisztere. Fekete Ernő Mátrai Ágostonja pedig egészen kiváló teljesítmény: ahogy jelenetről jelenetre meggyűrődik az öltönyével együtt ő maga is, ahogy a végén – az egykori füvészkerti főkertész fiaként – felénk fordul, és a szemünkbe mondja, hogy "minden, ami csak / Használható a halál ellenében", a természetben, az emberektől távol rejtezik, hát egyedül megy fel a hegyre. Közben a plexifal mögött egy pincérfiú és egy pincérlány leszedi az előadás elején két személyre megterített asztalt. A hatásos záró kép egyben utalás a korábban szintén itt bemutatott, a Protokollal több ponton is érintkező Térey-darabra, az Asztalizenére (rendezte Bagossy László).

A minisztériumi jeleneteket jellegzetes irodai zajok, zörejek festik alá. Telefoncsöngés, nyomtatósurrogás, a faxtovábbító hangja. Minden precízen, gördülékenyen működik, ahogy az egész előadás is. Térey János egy interjúban elmondta, hogy beleunt a kocsmában, kőfejtőben, szántóföldön játszódó magyar drámákba, nem hiszi el a falut a színpadon. Meggyőződése, hogy a színháznak ahhoz a polgársághoz kell beszélnie, amelyik látogatja. Vitatható álláspont, de ha ez volt a cél, akkor bizton állítható, hogy elérték: a Protokoll a látogatókhoz beszél. Hogy a célközönség magára ismer-e, magára ismerhet-e a látottakban, és hogy mit kezd ezzel a magára ismeréssel, az már jóval nehezebb kérdés. Ahogy az is, hogy e körön kívül mekkora lehet az előadás hatóereje.

Térey János: Protokoll

Színpadra írta: Térey János és Kovács Krisztina

Mátrai Ágoston, protokollfőnök a Külügyminisztériumban: Fekete Ernő
Blanka, Mátrai unokatestvére: Szávai Viktória
Fruzsina, gyorsírónő a Parlamentben: Wéber Kata
Dorka, Mátrai exbarátnője: Sárközi-Nagy Ilona
Vera, Mátrai anyja, színésznő: Csomós Mari
Karányi, Mátrai barátja, kritikus: Szervét Tibor
Donner, Mátrai barátja, baleseti sebész: Adorjáni Bálint
Novák, Mátrai szomszédja, közgazdász: Schneider Zoltán
Laci bácsi, Mátrai nagybátyja, klasszika-filológus: Lukáts Andor
Skultéti, Mátrai főnöke, külügyminiszter: Gazsó György
Tekla, titkárnő a Külügyminisztériumban: Martin Márta
Kovács, Mátrai kollegája, osztályvezető-helyettes: Csányi Sándor

Közreműködik: Nagy Viktória, Fejes Kitty, Bora Gábor, Katona Gábor
Dramaturg: Morcsányi Géza, Hárs Anna
Díszlet: Horgas Péter
Jelmez: Benedek Mari
Világítás: Baumgartner Sándor
Mozgás: Fejes Kitty
Rendező munkatársa: Őri Rózsa

Rendező: Valló Péter

Bemutató: 2012. január 22.
Radnóti Színház

Fotó: Koncz Zsuzsa