Azonnal felmerül a kérdés, honnan jött az ötlet, hogy Magyarországon megjelenjen ez a kötet? A kezdet akár "prózainak" is nevezhető: Kertes Gábor fordítanivalót keresett, így bukkant az első kiadásra, illetve arra a bizonyos első novellára, melyet az est folyamán fel is olvasott, s amely után nemcsak az olvasónak, hanem a hallgatóságnak is nehéz volt megszólalni. Latin-Amerikáról, említi Krusovszky Dénes, Márquez, Carlos Fuentes és a boom-generáció (boom: itt a latin-amerikai irodalom berobbanása a világ köztudatába) írásai óta irodalmi alkotáson keresztül csekély információnk van, a legújabb alkotások nem jutottak el hozzánk, így valóban szükség volt egy kortárs, átfogó "anyag" megjelentetésére, ezért is újdonságértékű ez a kötet Magyarországon.

Diego Trelles Pas előszava és Balázs Eszter Anna utószava adják a könyv keretét, előbbi a szerzőket, a kötet megjelenésének indokait, fontosságát emeli ki: a szerkesztő világlátása tükröződik a bevezető sorokban, kiderül az is, hogy az antológia szerzői nem alkotnak csoportot hagyományos értelemben, nem beszélhetünk együtt alkotó körről. Sokkal inkább a kötet, mely bejárta a világot, segített a szerzőknek ismertséget hozni, majd a szerzők tették a könyvet még ismertebbé. Az utószó már a magyar olvasónak szól, hazai kontextusban keresi és meg is találja a kötődési pontokat.
 

S hogy Magyarországon miért is fontos ez a kötet? Vannak-e párhuzamok? – "Aggódott is Diego",  árulja el Kertes Gábor - a kérdésen mosolygunk a Rohamban, hisz túlzottan is időszerű, fontos és"idevágó" könyv ez, hát hogyne éreznénk a "No future"-t.
 

Diego Trelles Pas-zal később egy tízperces beszélgetést is megnézünk, megtudjuk, hogy járt Magyarországon és evett valami finom levest, amelynek nem emlékszik a nevére; ami fontosabb viszont, az az antológia üzenete:

"A jövő nem a miénk címmel elsősorban arra a sokat ismételt, népszerű és demagóg gondolattal kapcsolatos félreértés-sorozatra utalok, melynek unalomig szajkózott szlogenje: a jövő a fiatalok kezében van. Ez az – átlátszó módon – őszinte reménynek álcázott és már jól ismert nóta általában leplezni, sőt, igazolni próbálja a sivár jelent: melyben katasztrofális állapotban van az igazságosság és a társadalmi egyenlőség, végzetes a helyzet az emberi jogok kérdésében, amely jelen apokaliptikus a bolygó ökológiai egészségére nézve, és cinikusan viszonyul azokhoz, akiket a neoliberális piaci fundamentalizmus – melynek szabadpiaca most szabadesésben zuhan – hátrányos helyzetbe hozott." (11. old. 2. bek.)

Ars poetica után a kikerülhetetlen: a cím, melynek számtalan jelentését járjuk körbe. Csak a cím miatt is érdemes elolvasni a könyvet, hisz egyfajta értelmezésében azonnal jön is a dacos válasz: "De, a miénk!"- így Lőrincz Gergely, majd a humoros kérdésre: "A kötet után érkeztek-e levelek fiataloktól, hogy >>De a miénk<<?" Krusovszky Dénes válaszol: "Meglepődnék, ha ma Magyarországon ilyen levél jönne."

Szöllősi Mátyás fotója

A cím könnyen "behozhatja" a Che Guevara-sapkát, a latin-amerikai hangulatot, a forradalom szót, viszont a kérdések-problémák, melyeket tematizál, bizony nagyon érezhetőek itthon is.
 

A címadásról számtalan áltörténet kering az interneten, tudjuk meg Kertes Gábortól, melyekben közös, hogy mindegyikben egy kocsma és egy wc szerepel, de valószínű, hogy a főszerkesztő fejében születhetett meg az ötlet, az alapkoncepció pedig a zeneiség, hogy a történetfüzér egységes hangon szólaljon meg. Továbbá rendkívüli a kötet terjedése is, hiszen  a nagy kiadókat megkerülve tudott megjelenni, először internetes fórumokon, alulról szerveződve látott napvilágot, és a sikertörténet jól mutatja, mennyire működőképes egy "gerillaakció".
 

Radikális címválasztásával, irodalmi szemszögből nézve jelentheti az új szövetségre lépés igényét az olvasóval, elszakadást a romantikus, mitologikus, mágikus realizmustól, mely közhellyé fordult már: az új generációnak új társadalmi helyzettel szemben kell felvenni a kesztyűt.

Kertes Gábor Armando Luigi Castaneda novellájával (Soha ne hagyd magad sarokba szorítani az iskolában) ad ízelítőt a könyv hangulatából, érdekesség, hogy ez a novella nem a kötetben, hanem az online antológiában szerepel, s a szerző, ahogy Diego is, aggodalmát fejezte ki, vajon a magyarokhoz is tud-e szólni az írás?
 

"[...] Törd be a szomszéd ablakait. Támadj bottal a kóbor kutyára. Szúrd ki a parkoló kocsik kerekeit. Szerezz pénzt anyádtól. Ha nem ad, vegyél ki a tárcájából. Mondd el a barátaidnak, mit csináltál. Ismételd utánam: "minden szegény hulladék, minden fekete hulladék". Hallgasd el, ha van szegény vagy fekete a családodban. Vedd őket semmibe, vesd meg őket. Tanulj meg hazudni. Hitesd el a szüleiddel, hogy bántalmaz a tanárnőd. Okold anyádat a tanárnő előtt a rossz teljesítményedért. Legyél irigy, kend másokra a balhéid. Soha ne nézz magadba. Szállj rá a kis csírákra. Provokálj verekedéseket. Legyél erőszakos. [...]" (link)

Hátborzongató, mintha csak itthon íródna, benne az egész magyar múlt-jelen, hát ennyit az aggodalomról, hogy megszólal-e a kötet Magyarországon… közben, kísérve a torokszorító sorokat, elindul az apokalipszis-zene a bárban…

A felforgató és a forradalom szavak folyamatosan felbukkannak az est folyamán, így ideje a további pontosításnak: nem Che Guevaráról és a partizánokról szólnak az "összeomlás krónikásainak" történetei, ugyanakkor nem is egyszerű apokaliptikus víziók ezek. A kötet ereje abban is rejlik, hogy a szerzők az értékválságot nagyon egyszerűen és szókimondóan dokumentálják, ez az egyenes, hiteles távolságtartó közlés is segít valami forradalmit megfogalmazni az olvasóban, hogy "lehet máshogy csinálni, tudjuk is, és csináljuk is".

Lőrincz Gergely zárja a "kiábrándultság krónikásainak" estjét, úgy érzi a könyvből és Diego vonásaiból is, hogy az ironikus hozzáállás és a forradalmi lelkület mellett van egy "hajszálnyi repedés" is, hogy nem jó ez az egész: "És én nem akarom, hogy ott legyen ez a repedés, igenis, de a jövő a miénk, nem szabad hagyni, hogy ne a miénk legyen."