Azt gondoltam, hátha ez afféle Székely mese-beszéd lesz, és hallok majd párat, hasonlót, mint A tyúkszemű leányban, hogy kacc le onnan, te mucsok!, a másikban meg forgatja a farát a sáncon, hát ilyesféléket reméltem én ettől a beszélgetéstől. Murányi Sándor Olivér már jó előre, blogján kezdi a bemutatást: "Európában sok a poéta. De székely punk költő csak egy van. (…) Kick boxolt, kicsit gengszterkedett, sokat tekergett. Ketten alapítottuk a csavargó gróf csávók rendjét. És bár ő nyulat, én meg galambot tenyésztek, ma is vérünkben van az út".

Murányi és Muszka vérében nem csak az út van, hoztak magukkal egy csepp Hargitát, körbe is kínálják udvariasan, szép ügyesen még a felolvasás előtt. Hatvanöt fokos havasi pálinka közelében bármit elhisz az ember, de nem kell sokat győzködni az absztinenseket se – vagy akik bármi oknál fogva mellőzni kényszerültek a cseppeket –, hogy Muszka Sándor a fiatal erdélyi magyar irodalom egyik legszínesebb, legizgalmasabb alakja. Első verseskötete 2005-ben jelent meg – az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatban, a kolozsvári Erdélyi Híradó kiadásában – az Ennyi ha történt, 2007-ben a második, Mi nem lóg, ha áll címmel, 2010-ben a Múzsák trágyás szekérrel, majd az Iszkiri a guruzsmás berbécs elől című antológia szövegei.

Murányi Sándor, Muszka Sándor és Erős Kinga

Murányi, mint mondja, helyőrségesre veszi a hangnemet, és felolvassa a Punkpoétát, Muszkával való első találkozásuk történetét, mely gyógyszertárkeresés apropóján esett, díszletül pedig egy fehér kombi Dacia szolgált. A költő ugyanis beteg volt éppen némi szilvapálinkától, ópiumszármazéktól és a carnis mulieri-től, melyet a székelyek a fehérnép likjának neveznek. Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot egyedüli költőként, majd zenekar, boksz, kötet és eltanácsolás: mint az Előretolt Helyőrség szerkesztőjét, munkaidőben való pornófilm nézésével vádolták. De gondolt egyet a székely góbé, közületek írni csak én tudok, így lett meg a következő kötet, amitől benedvesedtek a kolozsvári bölcsészlányok. De nem csak a lányok, az erdélyi poétatársadalom is rajongójává vált, "ő azonban Csíkszépvízre költözött, hogy Szálinger nagy költő lehessen Budapesten".

Megvolt Murányival, most jön a találkozás az irodalommal. Nyár, vakáció, a kiscsávó csak ül a szobában, és olvas, apja aggódik érte, aztán már nem aggódik, hanem azt mondja, ha már ennyit olvasol, fiam, akkor írhatnál is. A gyerek megfogadja, ír, átír, a végén Adyt, mert azt könnyebb, mint a hosszú, nagy regényeket. Küldi a verseket ide-oda, nem érti senki, még mindig nem, még mindig, majd közlik a Helikonban.

Innentől felolvasós rész, sok olvasás, kis beszélgetés, elsőként A kintornás ember éneke: "Kinek rongy életét / Foltozni kedve se / Bízza a régire / Arra az égire (…) Kintornán hegedül / Lábánál egy bitang / Bánata csendesül / Bánata csendesül / Dalától felderül / Hírlik a menybe ment / Takarják fellegek". Aztán a Nincs ki, A taxi driver utasra les, Kegyelem fogytán és Nagyapám halott. Részlet egy Facebook-chatből: "Muszka –  Napok óta olyan rosszul vagyok, de írtam egy csokor verset. Murányi – Felfogadsz engem menedzserednek, ha milliomos leszel"? De ami a lényeg, nem csak rosszkedvében versel, jókedvekor általában csúfolkodni szokott, miként a Susogóban Sánta Attilának: "Hegyek völgyek róka és nyúl / Mind aztot susogja / Kertünk mögött hogyha koslatsz / Belelépsz nyomomba".

Az anekdota úgy szól, hogy Szálinger egyszer azt mondta, Muszkát csak elrontani lehet, ha olvasásra biztatják, aki úgy csinál, mintha ezt először hallaná, és be is ígér róla a végin egyet s mást. Hogy mit szeret olvasni? Azt, ami valamiről szól; a könyvet úgy lehet tudniillik megmérni, hogy lenyúl az ember szombat reggel másnaposan az ágya mellé, felveszi, amit ott talál, és nem csukja be két oldal után. Mostanában ezeket: Garaczi új kötetét, Bukowski Tótumfaktumát, valami Kerouac-ot és Kányádi válogatáskötetét. Szálingerét is, mert bárki ad nekem, elolvasom, vagyok annyira hülye. Megint versek (A római, Mindenen túl, Párkányon kövek, Ereit szüntesd), azután jöhet a punkzenekar.

A történet Muszkától nagyjából így szól: Szerettük a rockzenét, Metallica, Pokolgép, és úgy működött, hogy neked van egy gitárod, én jól tudok inni, csináljunk zenekart. Játszottuk, ami alakult, aztán kiderült, hogy punk, mi voltunk a székely punkok, én voltam az énekes, énekelni, na az nem ment. Voltak mindenféle mikrofonok, loptuk vagy az oroszoktól vettük, angolul meg egy szót se tudtam, de úgyse nagyon hallatszott ki. Írtam saját számokat, ne nézz te seggfej, ha nem tetszik a pofám ez volt a refrén az egyikben. Sajnos a basszusgitáros hátbaverte a szólógitárost, a másikat meg elvitték katonának, a harmadik a Molotov koktél zenekarba szegődött, végigturnézták a világot – az én vokális lehetőségeim nem engedték, hogy tovább jussak, ezért abbahagytam, de megmaradt a punk életérzés.

Muszka Sándor

Tehetséges szerzőket ugyan a mai magyar irodalmi prériről nem sorol fel, mert az nem jó, megsértődik, akit kihagy, de mond méltatlanul mellőzött legnagyobbakat, mint Király László, Mózes Attila és Bogdán László.

Versek megint: Itt a farmon "(…) Itt a farmon / Hol hegyek árnyéka borult szívedre / Hol jégeső veri ha elalszol kertedet / Istened mása vagy", és a próza, közkívánatra a viccesebbik fajta, melynek eredete egy vonatúthoz köthető a Művészetek Völgyébe, ahová versek helyett ilyesféle szövegek kellettek. Volt tehát a vonat, négy vendégmunkás és amit láttak, amit hallottak, csak le kellett írni a beszélgetésüket. Több, mint fele szélhámosság ezeknek a szövegeknek, ezek az ő történeteik, csak figyelni kell, aranybánya, az író urak magukra vessenek, hogy nem ülnek le velük egy asztalhoz. Föl is olvassa menten, Tisztelem, becsülöm: "Há mikor megyek bé a bótba, elém áll egy ilyen városi fehérnépecske, s aszt mondja nekem, vegyek kast, há mondom, má meg ne haragudjon, de engem pálinkáé küttek, nem kasé. Na de aztán mikó jöttem kifelé, egy kast elhoztam, met az embert én tisztelem s becsülöm".

Még néhány történetecske, aztán közönség-kérdésre egy jellemző válasz: a székely környezet, mivel ott él, az az elsődleges ihletési forrása, amennyiben nem filozófiáról ír. És akkor ide, a végére, nem, mintha el kéne innen menni, csak úgy: "Komám, innen el kell menni, látod-e, ott van Madagaszka, láttam a tévébe, szántatlan főd ott annyi, hogy csak lovad legyen, cseppet a főd homokos, de a pityóka meglesz, s ejszen még a káposzta es. Medve ott nincsen, csak néger, de az még több, mint nálunk, de moldvai policnak ott es lenni kell, s az intézze őket, mett azok csak halat esznek, s banánt, de mük azzal nem törődünk. Van valami állatjik es, a lámur olyan, mint a görény, csak majom, de semminek nem jó, mett csak szökdösik s mozgassa a farkát, de megfogni s megenni nem lehet, arra van, hogy a tudósok mennyenek s nézzék, melyiknek mekkora". /Komám, innen el kell menni, Madagaszka/

Fotó: Vécsei Rita Andrea