Vesper esetében két kitüntetett személyhez fűződő viszonyában válik kézzelfoghatóvá az, amivel a hatvanas évek német fiatalsága szembesült - hogy apáik felelősek a nácizmus bűneiért -, és ami elvezetett a szélsőbaloldali eszmékkel való azonosulásig, vagy még ennél is tovább, az erőszak mint eszköz elfogadásáig, a városi terrorizmusig és a Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion, RAF) megalapításáig. Apja, Will Vesper ugyanis a nácik ünnepelt költője és írója volt, szerelme pedig egy későbbi terrorista, Gudrun Ensslin.

A háború vége után húsz évvel megszűnt az a politikai amnézia, amelyről Wenders beszélt, sőt, sokszoros erővel csapott vissza az emlékezés. Ami a történelemben okok és okozatok sorozata, kezdve a baloldali gondolatok terjedésétől (a konkret című lap megalapítása, melynek Ulrike Meinhof is szerzője volt, vagy Herbert Marcuse Az egydimenziós ember című művének hatása) egészen a rendőrség egyre agresszívabb fellépéséig (egy diák meggyilkolása a perzsa sah elleni tüntetésen), az Vesper életének filmre vitelében érzelmi motivációkkal gazdagodik. Andreas Veiel rendező hasonlóképpen dolgozta fel Black Box BRD (2001) című dokumentumfilmjében egy harmadik generációs RAF-tag, Wolfgang Grams, és a feltételezhetőleg általa meggyilkolt Deutsche Bank-elnök, Alfred Herrhausen történetét is. Visszafogottságra és objektivitásra törekedve igyekezett feltárni két ember cselekedeteiknek történelmi szerepüktől részben független, személyes hátterét. Ugyanez a racionális távolságtartás jellemző Vörös Hadsereg Frakció című második játékfilmjére is (az első egy színdarab adaptációja volt Der Kick címmel, 2006-ban), mégis, mintha ezzel együtt, vagy pont a túlzott óvatosság miatt kiveszne munkájából az elemző hozzáállás.

Vesper irodalmi hagyatéka egy befejezetlen könyv, a Die Reise (Az utazás), mely generációjának sikeres esszéregényévé vált. Lapjain egy képzeletbeli, drogokkal fűszerezett európai körút, filozófiai eszmefuttatások, apja által beárnyékolt múltjának felelevenítése és Ensslin iránt érzett szerelmének keserűsége kavarodik. Vesper kicsit olyanná válik könyvében, mint Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségében a Sabinától elhagyott Franz, akinek egyetlen politikai tettét, a Kambodzsában dúló állapotok ellen felszólaló menetelést a jelen nem lévő Sabina kísértete motiválja. Vespernek két ilyen szelleme is van tehát; autoriter apja, akinek hatására elkezdett irodalommal foglalkozni, és akiért létrehozza kiadóját, hogy újra kiadhassa műveit (később a diákmozgalom jelentős könyvkiadójává válik), illetve Ensslin (egy lelkész gyermeke), akivel, alkalmazkodva a kor diákjaihoz, politikai öntudatukra ébrednek, és baloldali körökhöz csatlakoznak. Vesper alakja ekkor válik érdekessé, amikor a két érzelmi viszonyból kilépve, öntudatra ébred es elindul útjan, mely végül őrületbe és öngyilkosságba vezet, és ami így egyszerre lesz egy ember érzelmi beteljesületlenségének és a világot megváltani szándékozó politikai mozgalom kudarcának a szimbóluma.

Mindebből ténylegesen egy szerelmi háromszög melodrámája valósul meg Veiel filmjében: Vesper és Ensslin hányattatott kapcsolatából a lány végül Andreas Baader mellé lép ki, és sorsa véglegesen megpecsételődik. (Baader karakterét egyébként érdekesen festi meg a film; a kisstílű bűnözőből jelentős terroristává, már-már kultikus alakká váló figurát Veiel mintha megpróbálná lebontani, és egy meglehetősen furcsa kettősséget visz jellemébe, mely az érzékeny, szinte lányos Baadertől a nőket püfölő Baaderig tart, ezzel kissé más képet mutatva róla, mint korábbi megformálója, Moritz Bleibtreu, aki megmaradt a nagyvárosi vagány sematikus képénél.)

Markus Imhoof rendező egyszer már vállalkozott arra, hogy valamennyit feldolgozzon Vesper történetéből, a Die Reise szabad értelmezését készítette el (azonos címmel, 1986-ban), melyben három idősíkba helyezte a könyv eseményeit, ezáltal narrativába rendezve a csapongó mondatokat. Az eredmény még kevésbé lett meggyőző, mint Veielé. Karaktereit markánsabban rajzolta meg; az apából egy árnyalatok nélküli zsarnokot teremtett, hősének pedig teljesen elvette intellektusát. Ennek tükrében Veiel filmje jóval mélyebb képet fest a korszak problémájáról, mégis hiányzik belőle valami, ami a tényleges megértést segítené. Bár a Vörös Hadsereg Frakció cselekménye felépítésekor Veiel törekedett arra, hogy a történelmi események helyett hősei karakterének térképét rajzolja fel, mégis, mintha egy életrajz megelevenedése került volna a vászonra. Képi világa (fakó színei, vagy a képrészletek gyakran kiégetett fényessége) szinte belesimul az utóbbi évek német történelmi filmjeinek stílusába. Mindezt fokozza cselekményének összeállítása, mely szinte egy az egyben összefésülhető Uli Edel A Baader Meinhof csoport című filmjével. Veiel minden jelentősebb történelmi eseményt elhagyott tényleges cselekményéből (Ulrike Meinhof karaktere ugyan megjelenik, de neve el sem hangzik a filmben), a háttérről dokumentumfilm- és híradórészletek számolnak be (hasonló technikát Edel is alkalmazott, bár ő nem kerülte el az “akciójelenetek" leforgatását). Az egyetlen fontosabb esemény, melyet Veiel felvett, a berlini Gedächtniskirche előtti akció pedig érdekes módon pont A Baader Meinhof csoportban nincs benne.

Veiel filmje túlságosan száraz marad, lefényképezi érzelmeiktől szenvedő hőseit, de nem képes megszólaltatni gondjaikat vagy vágyaikat. Különösen, ha olyan filmekkel vetjük össze, melyek szintén visszatekintenek a korszakra – és nem abban készültek, mint a német újfilm témával foglalkozó jelentős alkotásai –, mint Volker Schlöndorff Lövés utáni csend (2000) vagy Christian Petzold A belső biztonság (2001) című munkája, akkor látszik igazán, hogy a rekonstruált felszín (a korhű díszletek és jelmezek) mögül hiányzik a tényleges mondanivaló, ami egy ennyire kiélezett és sokoldalú téma esetében, mint a baloldali diakmozgalmak megidézése (a RAF-ról nem is beszélve), talán nem lenne felesleges. A téma effajta feldolgozásmódja így nem emeli ki az új német történelmi filmek sorából, melyet Cristina Nord kritikus találóan új naivitásnak nevezett (http://www.taz.de/!24610/), és pontosan az értelmezés hiányát kritizálja az olyan filmek esetében, mint a Napola vagy A Baader Meinhof csoport.



Vörös Hadsereg Frakció
Wer wenn nicht wir
Színes, feliratos, német történelmi film, 124 perc, 2011.

Rendező: Andres Veiel
Forgatókönyvíró: Andres Veiel, Gerd Koenen
Zeneszerző: Annette Focks
Operatőr: Judith Kaufmann
Producer: Thomas Kufus
Vágó: Hansjörg Weißbrich

Szereplők: August Diehl (Bernward Vesper), Lena Lauzemis (Gudrun Ensslin), Alexander Fehling (Andreas Baader), Thomas Thieme (Willi Vesper), Imogen Kogge (Rose Vesper), Michael Wittenborn (Helmut Ensslin), Susanne Lothar (Ilse Ensslin),

Forgalmazó: Cirko Film