Az Erkel színházzal foglalkozó [a]http://prae.hu/prae/articles.php?aid=208[text]előző írásomban[/a] egy figyelemreméltó 2004-es alternatív előadást idéztem meg, és azt állítottam, hogy azzal (is) lehet sikeres az Erkel, ha legnagyobb bajából, a lepukkantságból kovácsol erényt, és megpróbál alternatív játszóhelyként működni – akár a várva várt felújítás közben is. Ehhez képest a 2006. decemberi Nabucco-bemutatóval (jobban mondva: felújítással) a lélegeztetőgépen tartás mellett tették le a garast az operaházi vezetők. Az előadást a decemberi féltucatnyi alkalom után májusban játsszák legközelebb – költségvetés és akcióterv azonban a hírek szerint csak februárig van. Érdemes-e szurkolni a folytatásért?

Elöljáróban szeretném leszögezni: az operások kitettek magukért, a produkció jó. Jó, de nem jeles és még kevésbé kitűnő. A bevált recept megtette a magáét, a raktárból előhúzott díszletek és jelmezek, a (Nabuccóban is) rutinos előadóművészek egy jó előadással igyekeztek az Erkelnek bizalmat szavazó közönség kedvében járni.

Hogy mi hiányzott az igazi élményhez? A felújítás. És nem csak a tényleg gyalázatosan lepusztult épület érdemelne rendes felújítást, a kiszolgálószemélyzet és az Erkel-marketing ("akciós jegyek") némi ráncfelvarrást – mindenekelőtt a produkció tűnt avíttnak. Az opera nyelvén szólva a felújítás persze nem más, mint egy régi rendezés leporolása. A '80-as évekből származó kellékek különösen annak fényében tűntek elgondolkodtatónak, hogy a májusi előadásokat átvevő Kesselyák Gergely 2004-ben és 2005-ben saját rendezésében és nagy sikerrel vezényelhette a Nabuccót Szegeden. Kesselyák monumentális változatára azonban nem volt pénz – azaz a mostani felújítás inkább kényszer, mint érdem volt.

Az újdonság a háttérképekre szorítkozott. A misztikus-ezoterikus hangulatú, sziklarajz-stílusú mintákkal festett hatalmas vásznak furcsa ellentétet alkottak a hagyományos kosztümökkel és a bántóan puritán (de nem minimalista) színpadépítménnyel. Bár éppen e háttérfestményeket illették többen kritikával, mégis, a kiváltott hatás egyértelműen jelzi azt az irányt, amit – véleményem szerint – a "felújítás" alkalmával bátrabban követhettek volna. Ugyanis a Nabuccót a múlt ködébe vesző történelmi témája és vallásos vonatkozásai (jeruzsálemi templom lerombolása, babiloni fogság, Jahve vs. Baál) ellenére már megkomponálása idején aktualizálták.

Ha nem is a Katarina Wagner rendezte – egyébként szintén 2004-es, radikálisan modernizált és átpolitizált – Lohengrin-produkcióhoz hasonló, ám mégis, a mostaninál modernebb olvasatot kívánna meg a Nabucco. S ehhez elsősorban nem pénz kell, hanem bátor és átgondolt műsorpolitika. Megvallom őszintén, hogy én nem osztom azt a nézetet, amely szerint Budapestnek is kell egy "Tesco gazdaságos" Volksoper – megbízhatóan konfliktusmentes és jó színvonalú, ám levetett előadásokkal a tanuló/nyugdíjas közönség számára. De valóban újszerű, sőt akár botrányszagú előadások – meggyőződésem szerint – olyanokat is megmozgatnának, akik a négyes metróval szeretnének érkezni az Erkel színházba…

Dirigens, zenekar: kiválóak, jelenleg az Operaház legerősebbjei. Énekkar: nem fértek el a színpadon – hangerőben sem. Szólisták: fájóan közhelyes színpadi mozgások és gesztusok, Abigél szerepében a már Szegeden emlékezeteset alakító és - a sokkal több reflektorfényt kapó Lukács Gyöngyi árnyékába szorult - Rálik Szilvia éneklése emelendő ki. A májusi előadásokon őt hallhatjuk majd, és – ha már a rendezés miatt nem is, de – miatta legalább érdemes befizetni az akciós Erkel-jegyre!