„Rögeszmém, hogy a látvány egyszínű” – fogalmaz Kalas Zsuzsa a kiállítás anyagát jelentő Ég című sorozata kapcsán. A tárlaton szereplő 21 darab 60x60 centiméteres vásznon az égen látható derengések jelennek meg. Ennek ábrázolásához az égen megfigyelhető színek (értelemszerűen nem csak a kék szín) árnyalatainak pontos kikeverését, és az olajfesték számtalan rétegének egymásra helyezését alkalmazza a festőnő, aki szerint – a fent idézett mondat értelmében – a látvány megfogalmazása megvalósítható egyetlen szín többé vagy kevésbé eltérő árnyalatinak megfestésével. Ezt a tézist kevésbé redukcionizmusként, sokkal inkább a színnek és a színárnyalatoknak való tiszteletadásként lehet értelmezni.

Kalas Zsuzsa képeit tekintve az olyan – ellentmondásnak nem nevezhető – egymás mellett megférő ellentétek sora, mint a látható-láthatatlan vagy az egyszínűség-sokszínűség kiegészíthető még a figuratív-nonfiguratív ellentétpárral. A festmények tulajdonképpeni figurativitását a párák formái adják. Ezek a tünékeny, egyszeri és nem megismétlődő képződmények jelentik a „látható láthatatlant”. Az ábrázolt jelenségek jellegéből adódóan ez a figurativitás elsőre nem szembeötlő, így könnyen absztrakt képeknek nézhetjük a festményeket. Annak ellenére azonban, hogy a képek tünékeny jelenségeket ábrázolnak, tárgyuk mégis fizikailag létező, vizuálisan érzékelhető, tehát a festmények a valóság reprezentációi, a valóság ábrázolása révén pedig a figuratív, természetelvű művészet körébe sorolhatók.

A kiállítás címe (Látható láthatatlan) egyben arra is következtetni enged, hogy a művész célja a leheletnyi tónuskülönbségek ábrázolásával egyfajta „határfeszegetés”, a művészet lehetőségeire való rákérdezés, a „már nem látható”, de „még megfesthető” határvonalak feltárása. Ez a problémafelvetés már a második világháború utáni művészeket – például Ad Reinhardtot – is foglalkoztatta, akik a monokromitást tekintették egyfajta megismerési útnak, Yves Klein pedig levitációval szignált monokróm, kék képeit az ég portréinak nevezte. A hagyományos monokróm képekkel ellentétben azonban Kalas Zsuzsa munkái nem egy-egy zárt rendszert jelentenek. A cél itt nem az anyag általi elanyagtalanítás, hanem a festő rendelkezésére álló anyag által egy egészen más eredetű anyag közvetítése, megjelenítése. A 21 darab kiállított olajfestmény – és az azokhoz készült, a kiállításon megtekinthető 47 darab 10x15 centiméter nagyságú vázlat – nem külön-külön szemlélendő. Az egyes festmények önmagukban is arra ösztönzik a látogatót, hogy tekintete és képzelete lépjen túl a vászon területén, határ csak a – ha nem is a csillagos, de az – ég.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán – Maurer Dóra osztályában – 2008-ban végzett, azelőtt pszichológusként is praktizált Kalas Zsuzsa kiállítása jellemzően olyan tárlat, melynek üzenete a személyes látogatás során jut el a befogadóhoz. A 21 darab olaj, vászon kép jól érvényesül az Óbudai Társaskör galériahelyiségében. Ahogyan az égen látható színárnyalatokat a pillanatnyi fényviszonyok határozzák meg, úgy azok leképezései, a kész festmények is más-más hatást érhetnek el a megvilágítástól és a kiállítótér fényviszonyaitól függően. A kiállított képek ízig-vérig festmények a számtalan festékrétegnek, illetve a textúra és faktúra közelről megfigyelhető finom játékának köszönhetően – melyhez a kiállító helyiségben érezhető enyhe festékillat csak pozitív módon járul hozzá.

 

Kalas Zsuzsa festőművész Látható láthatatlan című kiállítása 2012. január 11-től 2012. február 5-ig látható az Óbudai Társaskör Galériában (Budapest III. Kiskorona u. 7.) megtekinthető hétfő kivételével naponta 14 és 18 óra között.