Zilált volt, éppen a sok változás miatt. A nyáron el kellett jönnöm az Írószövetség íróiskolájától, egy hónap alatt megalakítottuk az 5K Központot, november óta pedig a Hálózat a Tanszabadságért oktatáspolitikai tiltakozásában is részt veszek, és létrehoztuk a Szülői Hálózatot is. Eközben az év végéig, ahogy az írószervezetek, úgy a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület - a szerk.) sem kapta meg a minisztériumtól az idei pénzét. Egyébként mi kaptuk meg legkésőbb (novemberben) ezt az összeget, s mivel ez az egy forrása van az egyesületnek, igazgatóként februártól egészen novemberig ingyen dolgoztam. Már azon kezdtünk gondolkodni, hogy mi lesz így velünk, hogyan kell majd felszámolni az egész egyesületet. Még a tagságnak is írtam egy nyílt levelet, a Facebookra is feltettem, hogy bajban vagyunk. Közben tudományos kutatóként dolgozom az ELTE-n, ahol szintén Damoklész kardja lebeg a fejem fölött, mert a TÁMOP-os szerződésem márciusig szól – ehhez meg kell írnom egy monográfiát is –, és a keretszámcsökkenés miatt nem sok esély van a meghosszabbítására. Jó dolog viszont, hogy a Rózsaszín szemüveg esteket Kiss Noémivel továbbra is szervezzük, és hogy júniusban a Csodaceruzánál A kis ló és a szívbeszélő címmel megjelent a harmadik mesekönyvem.

Végkicsengésében egyébként minden változást pozitívan értékelek, így azt is, hogy el kellett jönnöm az Írószövetség íróiskolájából. Magamtól ezt nem tudtam volna meglépni, hiszen senki nem hagy ott szívesen (másoknak) valamit, amit ő hozott létre. Lenyúlták ugyan az íróiskolámat, így viszont megalakulhatott valami sokkal jobb, az 5K Központ, ahol olyan emberek, írók, szervezetek álltak mellénk, mint a Szépírók Társasága, és Csaplár Vilmos közvetítésével Nádas Péter vagy Esterházy Péter. Persze a kirúgás utáni néhány napban rettenetesen éreztem magam, olyan arculcsapás volt ez, amibe konkrétan belefájdultak az arccsontjaim. Azt hiszem a „tálalás” volt a legrosszabb, az, hogy „a vezetőség úgy döntött, megválnak tőlem az esztétikai nézeteim miatt”.

PRAE.HU: És mi volt a baj az „esztétikai nézeteiddel”?

Azt mondták, hogy azok a szerzők, akiknek a műveit tanítom, és azok, akiket vendégelőadónak meghívok, nem felelnek meg az „Írószövetség esztétikájának”.

PRAE.HU: Aztán ezen írók egy része átkísért az 5K Központhoz. Hogyan zajlott az alapítás folyamata? A történtek után honnan gyűjtöttél erőt egy új íróiskolához?

A kirúgást követő kétségbeesés után először összezavarodtam, mert többen is megkerestek, hogy náluk vagy velük szervezzek íróiskolát. Ez jólesett, de nem akartam többet másnak megcsinálni egy íróiskolát. Ezért gondoltam arra, hogy létrehozok egy sajátot, ami nemcsak eszmeileg, de jogilag is az enyém. Megkérdeztem Lóránd Zsófit és Balogh Endrét, hogy akarnak-e velem íróiskolát és céget alapítani, és akartak.

PRAE.HU: Milyen létszámmal működik most az 5K?

Sok kurzust meghirdettünk, amiből el tudtuk indítani a Kreatív írás középiskolásoknak kurzust Csobánka Zsuzsával, Gócza Anitával a Kreatív újságírás, médiaiskola gyerekeknek kurzust, a Kreatív kicsiket velem, Süvecz Emese Dolgok, melyeket nem értünk – bevezetés a kortárs képzőművészetbe elméleti és gyakorlati szemináriumát, valamint a Sohár Anikó által vezetett Angol-magyar műfordító szemináriumot. A két éves Íróiskola az 5K Központban tizenegy fővel tudott indulni, ami nagyon jó, hiszen nagyon rövid idő alatt (szeptembertől) kellett mindent megszervezni: kiválasztani a helyszínt (ami a Kossuth Klub lett, s mint akkreditált intézmény együttműködő partnerként tartoznak az 5K-hoz), a tanárokat kiválasztani, felkérni, a tematikákat összeállítani és persze reklámozni.

Nyereségünk ugyan nincs, de így, első körben nullán vagyunk, ami biztató.

PRAE.HU: Hogyan működik a MISZJE, mi a célja, mikor jött létre?

A MISZJE 2007-ben alakult, azóta vagyok az igazgatója. Az Európai Írószövetségben alelnökként szerzett tapasztalataim alapján javasoltam az írószervezetek vezetőinek, hogy alapítsunk egyesületet a nyilvános haszonkölcsönzési jogdíj kezelésére. Ez egy Európai Uniós jogdíj, amit már Magyarországon is bevezettek, s aminek célja, hogy a szerzők műveik könyvtárból történő kikölcsönzésének száma után jogdíjat kaphassanak. A kölcsönzési adatokat mintakönyvtárak gyűjtik – gyűjtötték már végig 2011-ben –, és átadják nekünk. (Ezért volt nagyon nehéz egész múlt évben pénz nélkül működnünk). Ennek alapján lesz 2012-ben az első kifizetés. Ez azonban az utolsó pillanatig, a költségvetés elfogadásáig kérdéses volt. L. Simon László, aki a MISZJE első elnöke volt, 2007-től 2010-ig, amíg politikai szerepvállalása miatt e posztról le nem mondott, módosító javaslatot adott be, és ennek köszönhetően 100 millió forintunk lesz erre az évre. Ez jó is meg nem is: jó, hogy egyáltalán lett, mert nagyon bizonytalan volt, és rossz, hogy az eredetileg tervezett összegnek az egyharmadát kapjuk csak. Több ezer szerzőről van szó, akik között ezt az összeget szét kellene osztani, tehát tényleg nagyon pici pénzről van szó egy-egy szerző esetében. A felosztási szabályzatunk szerint 5000 forint alatt és 100 ezer forint felett nem fizetünk, hanem az így megmaradt összegeket ösztöndíjakra fordítjuk.

PRAE.HU: Miért vezettétek be a felső korlátot?

Szlovén, angol, észt példa alapján dolgoztunk, így láttuk, hogy Szlovéniában például Daniel Steel fordítója kapja a legmagasabb összeget. Kellett tehát egy fék ahhoz, hogy a kevésbé „sztárolt”, minőségi könyveket is támogatni tudjuk.

PRAE.HU: Egyébként hogy haladsz a saját könyveiddel?

Januárra ígértem egy meseregényt, amivel a napokban el is készültem.
Február végéig pedig még meg kell írnom két fejezetet a nőirodalmi hagyománnyal foglalkozó könyvemhez.

PRAE.HU: Elmondanád, hogy milyen témákat érintesz, kikkel foglalkozol majd?

Czóbel Minka, Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Lesznai Anna és Kosztolányiné Harmos Ilona az öt szerző, akikkel a könyv foglalkozik. Címnek a Kánontalanokat szánom, témája a nőirodalmi hagyomány. Az előző könyvemben, az Elmondani az elmondhatatlan. Trauma és irodalomban foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy Magyarországon az irodalomtudományos szövegek miért ennyire személytelen hangvételűek, miközben más országokban és más tudományágakban, például az antropológiában történt egy fordulat, aminek következtében a személyesség előtérbe került, reflektáltak rá, értelmezték és funkciót nyert. Így ebben a most készülő könyvben én mint mai nőíró tulajdonképpen az elődeimet keresem, egy hagyományt, ami azért nem élő és azért nem tud kortárs szerzők műveiben természetesen megjelenni, mert bizonyos kánoni és érdekfolyamatok kapcsán a nőirodalom mindig háttérbe kényszerült. Az érdekel, hogyan lehet visszamenőleg kiépíteni ezt a hagyományt, megkeresni az elődöket. Fontos azonban hangsúlyozni, éppen emiatt a megkésettség miatt, hogy én utólag, egy bizonyos szemszögből vizsgálom mindezt, és ezért fontos számomra az adott íróhoz való személyes viszony – például a saját olvasói, akár érzelmi reakciók – megmutatása, esetenként személyes hangon.

PRAE.HU: Utólag nagyon nehéz ezt felépíteni. Úgy gondolod, hogy sikerülhet ezeket a szerzőket kanonizálni?   

Amerikában ez a folyamat a ’70-es években lezajlott, kiadták a női szerzők akkor újra felfedezett műveit, tankönyvekbe, szöveggyűjteményekbe tették őket. Meg lehet próbálni itthon is, visszamenőleg illesszük be mi is a női szerzőinket oda, ahová valók, tankönyvekbe, szöveggyűjteményekbe. Ez hosszú folyamat, viszont ha fontosnak tartjuk, akkor energiát kell bele fektetni! Olyan emberek döntései játszanak ebben közre, akik például iskolai szöveggyűjteményeket állítanak össze.

PRAE.HU: Mesélnél a Szépírók női kvótájának kérdéséről?

Igen, az is egy tavalyi akcióm volt. A Szépírók Társasága tagsága (ahogy egyébként a JAK-é is) szavaz arról, hogy kiket javasoljon a társaság az adott évben különböző díjakra. Ezen a listán irreálisan kevésnek tartottam a női szerzők számát: tizenhét névből egy. Ezért írtam Csaplár Vilmosnak, aki javasolta, hogy szólaljak fel a közgyűlésen. Fel is szólaltam, és elmondtam, hogy ahhoz, hogy változtassunk ezen a gyakorlaton, két dolgot be kell látni: először is azt, hogy a többség feladata a kisebbségről, a hátrányban lévőkről való gondoskodás, az őket megillető reprezentációs arány biztosítása. Vagyis hogy a „kétharmad” vagy „háromnegyed” nem 100%-ot jelent – egyébként a Szépírók tagságának 22%-a nő, de a nők történelmi okok folytán kialakult hátrányos helyzete miatt már ez is nyilvánvalóan alulreprezentáltság – erre a közgyűlésen Csordás Gábor fel is hívta a figyelmet. Másodszor pedig be kell látnunk, hogy a nőírók egy létező kisebbség. Létezik tehát olyan, hogy női irodalom és olyan is, hogy férfi irodalom, s ezek tulajdonképpen érdekcsoportokként is működnek. Azt gondolom, siralmas, hogy az utóbbi huszonkét év József Attila-díjasainak mindössze 15 %-a nő. Szükség lenne az úgynevezett pozitív diszkriminációra! A Szépírók Társasága közgyűlése megszavazta, hogy foglalkozni fogunk ezzel a kérdéssel, létrejött egy munkacsoport, Csordás Gábor, Forgács Zsuzsa és én, és a következő közgyűlésre javaslatot fogunk beterjeszteni. Kukorelly Endre pedig elmondta a közgyűlésen, hogy az LMP-ben a női kvóta úgy működik, hogy egy listán két azonos neműt egy ellenkező nemű kell hogy kövessen. Ha tehát egy nő mondjuk 12. egy listán, ahol 11 férfi előzi meg, automatikusan felugrik a 3. helyre. És persze ez fordítva is így történne – csak a fordított helyzetek nem túl gyakoriak.

PRAE.HU: Általánosságban milyennek látod a kultúra helyzetét Magyarországon?

Nagyon furcsán érzem magam. Olyan sok az információ, hogy szerintem az emberek ennyire gyorsan ennyi hírt nem is tudnak befogadni, feldolgozni. Mindenki egy-egy részhírről értesül, nem csak a kultúra területén. Ott kezdődik, hogy van egy általános bizonytalanságérzésed, ami abból fakad, hogy nem tudod, merre jársz, mert a tereket meg a hidakat átnevezték. Egyik törvény változik, születik a másik után, új alkotmány, szóval minden, minden változik, az emberek pedig próbálják ezt befogadni, és tiltakozni ellene. Aki eddig nem tiltakozott valami miatt, annak lehet, hogy még nem esett le, hogy mi történik.

PRAE.HU: Említetted, hogy részt veszel a Hálózat a Tanszabadságért és a Szülői Hálózat munkájában. Mondanál erről is valamit?

A HAT az új köznevelési törvény elleni tiltakozás jegyében jött létre, az egyik alapító tag vagyok. Fogadóóra címmel szerveztünk tiltakozó demonstrációt a Kossuth téren, november közepétől a törvény parlamenti végszavazásáig. A Szülői Hálózatot Nádori Lídiával találtunk ki, és egyelőre Facebook-csoportként működik, de mostanra többen csatlakoztak hozzánk, és szeretnénk olyan egyesületté vagy civil társasággá formálni, amely különböző fórumokon – minisztériumokban pl. – civil érdekérvényesítő munkában vehet részt. Szeretnénk emellett kurzusokat szervezni szülőknek, ahol a demokratikus jogokról és az érdekérvényesítésről hallhatnának előadásokat, és tanácsokat, útmutatást kapnának ahhoz, hogyan kezeljék a gyermekük iskoláztatása során felmerülő problémákat. A szülők ugyanis sokszor nem tudják az iskolai problémákat szóvá tenni, mert ez aztán a gyereken csattanhat. A szülő–gyerek–iskola viszonynak partneri viszonynak kellene lennie, ehelyett alapvetően hierarchikus struktúrákban működik, és erre sajnos még jobban ráerősít az új köznevelési törvény. Mindez behatárolja a tanár és szülő közti kommunikáció lehetőségeit, ami a tanárnak, gyereknek és a szülőnek egyaránt rossz.

PRAE.HU: Végül azt kérdezném, mi volt az idei legjobb olvasmányélményed?

Czóbel Minkáról írtam egy hosszú tanulmányt, és az ő versei és regénye, a Két arany hajszál volt a legérdekesebb olvasmányom. Nagyon meglepő, hogy ez az irodalomtörténetileg furának, csodabogárnak tartott szerző mennyire friss hangon írt – számos ponton kapcsolódik a mai irodalomhoz.

Fotó: Szőcs Petra