PRAE.HU: Először is azt kérdezném, ha értékelnie kellene a 2011-es évet, milyen pozitív és negatív változások voltak a legfontosabbak?

Az utóbbi egy-két évben nyilván úgy illik értelmezni ezt a kérdést, hogy ezekben a nehéz időkben hogyan is boldogulunk. Hogy lesz-e rosszabb, vagy már látjuk-e a fényt az alagút végén. A dolog a világválsággal kezdődött, ami természetesen a magyar könyvkiadást is érintette. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy bizonyos tendenciák már nem tarthatók fenn. Van, aki szerint még jót is tett néhány pofon a magyar könyvpiacnak, mert sokan késve vették észre, hogy túltermelési válság van.

A példányszámok és a címek csökkentek, és valóban többen vannak olyanok, akik már nem engedhetik meg maguknak a könyvek megvásárlását. Mégis azt gondolom, sokak nagy félelme, hogy a kiadott könyvek száma drasztikusan csökkeni fog, ezáltal a kiadók tönkremennek, az írók válságba kerülnek, szerencsére nem következett be. Nyugtázzuk ezt talán úgy, hogy a tipikus, „megrögzött” olvasó minden nehézség ellenére is ragaszkodik szokásaihoz. Másrészt viszont a könyvkiadás bizonyos területei, mindenekelőtt a szakkönyvkiadás, vagy az albumszerű könyvek kiadása súlyos válságba került, és nem lehet tudni, hogy ez a helyzet hogyan fog rendeződni, hiszen sok más szempont is befolyásolja ezeket a területeket. Egyre súlyosabban veszélyezteti például a szerzői jogokat a technikai fejlődés. A tankönyvek, szakkönyvek kiadásában a legnagyobb ilyen veszélyt ma már nem is a fénymásolás jelenti, hanem az, hogy fel lehet tölteni az internetre, ahonnan természetesen le is lehet azokat tölteni. Diákszemmel lehet erre örömmel tekinteni, ugyanakkor el kellene gondolkodni azon, hogy azok a kiadók, amelyek ezeket a könyveket megjelentetik, a végóráikat élik, s ha nem lesz, aki ezek kiadásával foglalkozik, visszajutunk a reformkor előtti állapotba, amikor nem volt magyar nyelvű szakirodalom. Vagy csak képzeljük el, hogy egy szerző nyolc évig ingyen dolgozik egy könyvön, és a végén sem fizeti meg senki.

És hoz-e megoldást az e-könyvek új világa? Vajon lehet-e az e-könyveket elérhető áron forgalmazni, vagy egy idő után bevezetnek egyéb kompenzációkat, például olyan, már létező rendszereket, ahol nem a felhasználó fizet, hanem más módon jutnak hozzá a szerzők vagy kiadók a jogdíjaikhoz. Félinformáltan szokták egyébként mondogatni, hogy mi magyarok csak kullogunk e-könyv-ügyben a világ után, miközben az angol nyelvű könyvpiac kivételével még Nyugat-Európában sem általános a könyvek elektronikus formájú olvasása.

Idén a születésnapomra egyébként én is kaptam egy e-könyv olvasót, amit főleg munkához használok, de közben azért ízlelgetem is, hogy úgy általában milyen e-könyvet olvasni.

PRAE.HU: És milyen?

Most borzasztó banálisan azt mondhatom, nem olyan, mint papírkönyvet lapozgatni. Sokan említik a könyv illatát, tapintását, és azt hiszik (többek között én is), hogy nem tudnak az ilyesmiről lemondani, de gyanítom, hogy ezek sajnos nem igazán nyomós érvek.

PRAE.HU: Ha már a könyvtestnél tartunk, az Európa Kiadó folyamatos vizuális megújulása igen szembetűnő. Minek köszönhető ez?

Ez az új arculattervezés nem tavaly kezdődött, hanem tavalyelőtt, és egészen konkrétan Gerhes Gábornak, az Európa Könyvkiadó új művészeti vezetőjének köszönhető. Úgy vélem, nagyszerű ez a változás, és legfőbb ideje volt, hogy bekövetkezzen. Ez a pici „megkésettség” részben talán a kiadó messzi múltba nyúló hagyományaiból is következett: kezdetben félve nyúltunk a rögzült arculati elemekhez. Ma mégis reméljük, hogy a régebbi, nagy sorozataink gyűjtői sem vették rossz néven, hogy kissé vagy éppen nagyon megváltozott formában vehetik kézbe a köteteket.

Ez nem csak azért történt, mert szeretjük a szépet és Gerhes Gábor munkáit, hanem mert a piac változik, a verseny fokozódik, keményedik, és a hatalmas könyvesboltok polcain megtalálható töménytelen mennyiségű könyv közül vizuálisan is ki kell tűnni. És ez épp ugyanannyira érvényes a lektűrökre, mint a „vájtfülűeknek” szánt kötetekre. A legfontosabb cél, hogy kiadványaink sokrétűsége ellenére minden területen összehangoltan a legjobbat tudjuk nyújtani.

PRAE.HU: Az Európa Kiadónál számos nagynevű hazai és külföldi szerző írása kerül kiadásra. Mennyire nehéz megtartani őket?

Ismétlem: fokozódik a verseny, a nagyvilágban éppúgy, mint itthon, és ezért sokszor a már saját, bejáratott szerzőkért is meg kell újra küzdeni. Ráadásul valami új, rosszfajta keménység is megjelent, olyasmi, amit eddig még nem tapasztaltunk. A korábbi gentlemen’s agreement-ek működésére mindenesetre egyre kevésbé lehet számítani.

PRAE.HU: Visszatérnék az első kérdésemre adott válaszához, amiben említette, hogy kevesebb a vásárló, kevesebb a címszám. Igaz ez az Európára is?

A népszerűségi mutatóink lényegében nem változtak, és a válságos időkben ezt én sikernek tekintem. Az Európának szerencséje persze, hogy elsősorban szépirodalmi kiadó, és úgy tűnik, hogy a szépirodalom iránti kereslet viszonylag kevéssé csökkent.

PRAE.HU: Mennyire nehéz igazgatóként koordinálni egy szépirodalommal és lektűrökkel egyszerre foglalkozó kiadót?

A világ nagy kiadói mind több lábon állnak. Kulcsfontosságú, hogy bármit adunk is ki, a könyv minősége a maga műfajában vitathatatlan legyen. Úgy gondolom, nem vitatható Agatha Christie kiválósága a klasszikus krimi műfajában, ahogy az sem kérdés, hogy Stephen King magas minőséget képvisel. Ez az a szempont, ami A Gyűrűk Urától, mondjuk, a Calvino-életművön és a Nabokov-sorozaton át a Sebald-könyvekig ível.

Mint minden embernek, egy kiadónak is van arca, arculata, amit úgy kell megőriznie, hogy ne kelljen szégyellnie magát semmilyen tettéért, döntéséért vagy megnyilvánulásáért, de közben azért lehetőleg minél sikeresebb is legyen, és a sikereit megfelelő komolysággal tudja kezelni. A nagy, kiugró sikerekre minden kiadónak szüksége van, szerencsére jut nekünk is, és törekszünk is arra, hogy minden évben legyenek ilyen könyveink. Ez persze szerencse kérdése is, mert bár gyarapodott a kortárs magyar szerzőink száma, alapvetően mégis külföldről jutnak el hozzánk a könyvek, s mi Umberto Ecót vagy Mario Vargas Llosát nem tudjuk megsürgetni. Ugyanakkor sok esetben már az elsőkötetes külföldi szerzők esetében is egyre gyakoribb, hogy a kiadókhoz „kéziratban” jutnak el az új művek, és úgy kell dönteni egy-egy könyv megjelentetéséről, vagy licitálni a konkurens kiadókkal, hogy a sikert illetően még semmi biztosat nem tudhat az ember.

PRAE.HU: Mit gondol, mit várhatunk 2012-től?

Ami a könyvkiadás körüli tágabb összefüggéseket illeti, egyelőre azt is nehéz előre látni, hogy akár csak egy-két hónap múlva mi lesz. Tavaly óvatos derűlátással sokan tényleg látni vélték már a fényt az alagút végén, de idén ez valahogy – enyhén szólva -- nem szokás. Ha csak a könyvkiadásról beszélünk, akkor persze a számok, tendenciák alapján azt kell mondjam: remélem, ez az év sem lesz rosszabb, mint amilyen a tavalyi volt.

PRAE.HU: Az Európa milyen nevekkel, művekkel jelentkezik idén?

Az idei Könyvfesztivál díszvendége Claudio Magris lesz, akinek A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban című kötete magyarul eddig még csak rövidített változatban jelent meg sok-sok éve, most azonban az egészet kiadjuk. Ugyancsak a Könyvfesztiválra jön egy újabb Pelevin-könyv, sokat várunk Jonathan Franzen Freedom (Szabadság) című regényétől, folytatódik a Fitzgerald-sorozatunk, kiadjuk az Ulysses új fordítását, valamint Umberto Eco A prágai temetője is megjelenik, s erre természetesen, mint fordítója is büszke vagyok. Az Úton ősváltozata, az Eredeti tekercs után idén a már jól ismert, szerkesztett változat is megjelenik újra, ezúttal szintén M. Nagy Miklós fordításában. Magyar szerzőink közül Konrád György és Kiss Judit Ágnes jelentkezik a Könyvhéten új kötettel, miközben készül már Szécsi Noémi és Vámos Miklós újabb regénye is.

PRAE.HU: Umberto Eco fordítójaként is nagy sikereket ért el, ezért talán többet tud arról mondani, miben rejlik Eco fontossága?

Eco műveinek fordításával, úgy hiszem, több időt töltöttem, mint ő a megírásukkal; a regények fordítását most már nem is szívesen engedném át másnak. Érdekes és barátságos ember, aki ráadásul nagyon figyel a fordítóira. Egy-egy új könyve megírása után sűrű munkalevelezést folytatunk nemcsak vele, hanem egymást közt is, és konferenciázni is szoktunk néha.

Azt hiszem, a nagysága elsősorban a személyiségében rejlik. Rendkívül aktuális ember: akkor is, amikor nyelvfilozófiával foglalkozik, és akkor is, amikor regényt, tárcát vagy esszét ír, vagy amikor – mert ezt sem ússza meg – politikai-közéleti ügyekben kéri ki a sajtó a véleményét. A fő témái is nagyjából ugyanazok minden műfajban: tudósként éppoly előszeretettel foglalkozik a hamisítás, a hamisság és az összeesküvés-elméletek kérdésével, mint regényíróként; új könyve, a Prágai temető  is ilyesmiről szól.

PRAE.HU: Csak hogy legnívósabb kitüntetéseit említsem, 2006-ban József Attila-díjat kapott, 2003-ban pedig Az Olasz Köztársaság Érdemrendjének lovagi fokozatát is Önnek ítélték. Ha jól gondolom, ezek elsősorban műfordítói tevékenységével állnak összefüggésben.

Evidens, hogy a József Attila-díjat műfordítóként kaptam, ami nagy megtiszteltetés volt a számomra.  A lovagság is összefügg a műfordítással, de nyilván azzal a néhány évvel is, amit Rómában, mint a Római Magyar Akadémia igazgatója, kultúrdiplomataként töltöttem. Olaszországba – a tájaiba, a történelmébe, a kultúrájába, Dantétól Felliniig, a pasta asciuttától és Adriano Celentanótól Paolo Contéig -- én már kamaszkoromban beleszerettem. Ezek szerint nem hiába.

PRAE.HU: Mi volt 2011-ben a legjobb olvasmányélménye?

Amennyiben néhány könyvet kellene megemlítenem, amik 2011-ben hatással voltak rám, akkor A prágai temetőt nyilván nem tudom kihagyni, hiszen egy éve fordítom már. És még? Az Európa egy évben, ugye, az utánnyomásokkal együtt 200-250 címet ad ki, és ezeket énnekem olvasnom, de legalábbis ismernem illik, sőt, emellett még lektorkodnom is kell. Sok kedvencem van a saját könyveink közt, de nem sorolom fel őket, mert az erősen reklámszagú lenne. Mégis hadd emeljem ki azért, hogy az utóbbi években sok örömet okoztak nekem Philip Roth időskori kisregényei. Vagy Nabokov: tőle most éppen a Király, dáma, bubi, ami szerintem a Lolita mellett talán a legjobb Nabokov-könyv. Mindeközben nagyon is igyekszem azért „mások” könyveiből is minél többet olvasni. Ulickaját nem hagyom ki, például. Csak idén olvastam el, és nagyon élveztem Térey Protokoll-ját. De jó volt olvasni nyáron Rakovszky Zsuzsától a VS-t is, az ő regényeinek még a hibáit is tudom szeretni.

Fotó: Bach Máté